Eljött a várva várt nap. Végre egy esély arra, hogy a csapat 2 év után ismételten kupát nyerjen. A helyszín az Old Trafford, az ellenfél a sokszorosan gyűlölt közelről ismert Arsenal. A tét nagy, bár azt hiszem, ezt nem kell hangsúlyozni itt senkinek sem. Ennek örömére búslakodós és vigadalmas Old Traffordon lejátszott FA Kupa negyeddöntőket idézünk fel.
Két meccs, hat pont, clean sheets, negyedik hely. 4-2-3-1, széljáték, posztjukon szereplő játékosok, néha egész pofás támadások, na és persze gólok. Persze, akadtak gondok meg döcögős negyed- vagy félórák a két észak-keleti csapat elleni meccseken, de ne legyünk telhetetlenek: a Sunderland- és Newcastle elleni meccsek Fergie legunalmasabb legjobb tavaszi hadjáratait idézték. Félreértés ne essék, nem élveztünk a gatyánkba a két szorosan behúzott győzelemtől, de az elmúlt egy hétben látottakra már tényleg azt mondhatjuk, hogy ez a minimum, az alap amire tényleg lehet építkezni. És nyilván kell is, mert a következő hetekben sokkal keményebb ellenfelek várnak ránk, mint a legutóbbi kettő. Mivel szinte azonos kezdőket láthattunk a két meccsen, ezúttal egy kalap alá vettük a két győzelmet, és úgy osztottunk pontszámokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyon sok negatív kalandunk volt a St. James Parkban az elmúlt 2 évtized alatt és mivel valószínűleg ma sem fényes tapasztalatokkal gazdagodunk majd, ezért úgy gondoltuk, hogy most csak az élet napos oldalát nézzük, mert azért a rossz élmények mellett örülni is volt okunk bőven.
Elmondhatjuk, hogy csapatunk a legrosszabb babonásokra kezd el hasonlítani. Csak az utca egyik oldalán hajlandó menni, akkor is, ha a kedvenc oldalán éppen Balotelli, Vieira, Suarez és Pepe sétálgat kéz a kézben. Nagyon szívesen megfejtenénk, hogy mi az oka annak, hogy hazai pályán gyakorlatilag verhetetlen erődként funkcionálunk, idegenben pedig szégyenszemre rendszerint döntetlenekkel, újabban vereséggel hagyjuk el a pályát. Ez a hétvége azonban egy tiszta utca képét mutatja nekünk. Következzen néhány búfelejtő, kedvcsináló hazai Sunderland verés.
Sajnos semmi meglepő nem történt a tegnapi napon sem. Hiszen egy újabb idegenbeli fellépést „tudott le” csapatunk. Annyi talán mégis meglepetésként szolgálhat, hogy a szokásos 1 pont helyett, ezúttal egyet sem szereztünk. Ennek okairól lentebb elmélkedünk, a játékosok osztályázásánál. Azt azért nem gondoltuk volna szombat reggel, hogy a hétfőt minden bizonnyal az ötödik helyen kezdjük majd.
Nem szeretnék korán spoilerezni, de ez a poszt bizony egy félig ex, félig jelenlegi és egy visszavonult játékosunkat öleli majd körbe. Szombat délutáni ellenfelünk a Swansea lesz, így az országhatárt átlépve kellene végre már hazahozni a 3 pontot, mert hiába a szép sorminta, ha az idegenbeli mérkőzések elmúlt időszakát tekintve 80%-án a D betű áll. Kár azon nosztalgiázni mi lett volna, ha megverjük a Spurst meg a Villát, de azért az a plusz 4 pont, tekintve a Spurs elleni plusz 2, mínusz 1 kombinációt, a falat kenyér kategóriájába tartozna. Na de, kár ezen búslakodni, hiszen itt az új kihívás. Hulljon le a lepel a titkos játékosainkról.
Ha már egyszer sikerült lemaradnunk az európai kupaindulásról, az FA mindent elkövet azért, hogy ne szokjunk el a hétközi meccsektől. Na jó, az újrajátszással azért mi is tettünk ezért, de a múltkori pénteki randi után ezúttal hétfő estére került a United kupatalálkozója. Európai kalandozások helyett tehát idén kénytelenek vagyunk beérni a Football League túrával, ha már a sorsolás szeszélye folytán eddig csakis alsóbb osztályú csapatokkal kerültünk össze. Ha a Bradford az idei szezon óriásölője, akkor mi lennénk a (nem túl meggyőző) törpeirtók, hiszen már a negyeddöntőbe jutás a tét, és most érkeztünk el a papíron legerősebb ellenfelünkhöz. Az ötödik körben egy olyan csapathoz látogatunk, akik a negyedik helyen állnak, igaz csak a harmadosztályban. Hogy ne legyen második meccs, az első csapatunkkal kéne kiállni, és leverni a Prestont. Mert hogy 43 év után először hozzájuk látogatunk, és ez a bejegyzés is róluk fog szólni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Louis van Gaal a legutóbbi sajtójával eljutott arra a szintre, amit én már egyáltalán nem szeretnék kommentálni, így hát haladjunk vissza egy évszázadot és repüljünk el napjainkig, hogy jobban megismerjük ma következő ellenfelünket a Burnleyt, legalább egy kicsit. Továbbá reméljük a holland mostanság nem lesz egyre inkább harapós kedvében, mert abból semmi jó nem származhat riválisainknak és ezt ők is jól tudják.
Bár egy igazi comeback továbbra is várat magára ebben a szezonban, mint ahogyan egy komoly csapat elleni meggyőző idegenbeli teljesítmény is, azért ne legyünk telhetetlenek: ezúttal tényleg jó volt idegenben az iksz. Nem csak azért, mert az 1 pont kicsit több, mint amit a mutatott játékunkkal érdemeltünk volna, vagy mert legalább nem kaptunk ki, hanem legfőképp azért, mert ez a West Ham fog még kellemetlen perceket okozni riválisainknak is. Szomorkodás helyett örülnünk kéne, de mivel a bejegyzés játékosaink (na meg managerünk) egyéni teljesítményeire koncentrál, nem sok jót tudunk írni a tegnapi 90 percről.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Még ha negyedosztályú ellenfél ellen is, de végre valami biztatót is láthattak a pályán nemrégiben a valamiféle játékszerűségre vágyó United drukkerek, ami az elmúlt egy-két hónapban tapasztaltak alapján több mint pozitív. Kár lenne azonban abba az álomba ringatni magunkat, hogy a mai napon következik a folytatás, hiszen az Upton Parkba látogatunk, melyet nem éppen a futball szépségének múzeumaként ismerhettünk meg – főleg mióta Big Sam ordítozik az oldalvonalnál a kalapácsosok háza táján.
