Menekülés a győzelembe

Úgy tűnik, a feje tetejére állt bajnokság még az utolsó fordulókban is tartogat meglepetéseket, hiszen közvetlen ellenfeleink balfaszkodásának hála immár saját kezünkbe került a sorsunk, vagyis ha nyerjük az utolsó két bajnokit, biztosan beérünk a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Ami az FA Kupa döntőjével együtt éppen eléggé jónak hangzik ahhoz, hogy a szezon utolsó három meccse ne legyen Louis van Gaal utolsó három meccse is egyben. Hogy szeretnénk-e még egy szezonon át a krumpliorrú hollandot nézni a kispadon, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a Mourinho-pletykák hatására jelentősen megnőtt azok száma, akik a kisebbik rossz elve alapján inkább arra szavaznak, hogy Lajos töltse ki a szerződését. Bevallom, én is utóbbiak táborát erősítem, éppen ezért bízom benne, hogy mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Kezdve a mai, West Ham ellenivel.bilic van gaal Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az utolsó szalmaszál – FA Kupa negyeddöntő, újrajátszás

Az utolsó szalmaszálba igyekszik belemarkolni csapatunk, már ami a 2015-16-os idényt illeti. A gond ezzel pusztán annyi, hogy 2013 májusa óta érdemben nem igazán kaparásztunk semmi iránt és talán az előző két szezont még tudjuk mivel magyarázni, de itt már nincs válaszunk igazából semmire. A West Ham United elleni FA Kupa negyeddöntő újrajátszás után pedig még mindig van egy utolsó utáni szalmaszál, ez pedig a bajnokság 4. helye, de most jobb, ha a kupaküzdelemre fókuszálunk.

MANUTDWESTHAM1103A

Egy kattintás ide a folytatáshoz….