Eljött a mindent eldöntő EL-döntő

„Az Európa Ligát még megnyerni is kínos” (Ismeretlen Stretford End-szerző (vagy kommentelő))

Nem tagadjuk, egy pillanatra kísértésbe estünk, és majdnem írtunk egy alapos beharangozót a szezon legfontosabb meccse elé, taktikai elemzéssel, mágnestáblával, Ajax-feltérképezéssel, de aztán elvetettük az ötletet. Modernizált mottónk (nem jobb, csak arrogánsabb) jegyében úgy döntöttünk, méltatlan lenne a Unitedhez és hozzánk is, ha túl sokat foglalkoznánk egy zs-kategóriás kupával. Ahogy a terroristák előtt sem hunyászkodunk meg, és nem változtatjuk meg az életmódunkat, a kultúránkat, úgy nem vagyunk hajlandóak komolyan venni az Európa Liga döntőjét sem, mert az azt jelentené, hogy elfogadtuk fejben és lélekben is, hogy a Unitednek itt a helye. Ha az ember beleesik egy gödörbe, ne kezdje el belakni, hanem másszon ki onnan minél gyorsabban.

És különben is: ha a csapat nem ad bele 100%-ot, akkor mi miért strapáljuk magunkat? Tiltakozásul ezért most csak a tervezett elemző poszt (eredetileg nem a nyilvánosságnak szánt) vázlatait közöljük. Ha lesz rendes kupa, lesz majd rendes poszt is. (20:45-től azért hajrá United!)    Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Who are ya? – Lajos

van gaal fergieTudtuk, hogy nem lesz egyszerű a hosszú-hosszú Ferguson-éra állandósága és nyugalma után áttérni valami másra, de hogy egy év alatt már a harmadik kinevezett vezetőedző személyével kelljen megbarátkoznunk, arra kevesen gondoltunk. Moyesnak a pocsék szezon miatt nyilván mennie kellett, Giggs pedig még talán nem érett egy ekkora feladatra, ezért a vezetőség új menedzser után nézett. Klopp, Simeone, Blanc – úgy tűnt, hogy a tulajdonosok sikerre éhes fiatal szakembert keresnek, majd kinevezték a 62 éves Louis van Gaalt. Aki, mondjuk ki az őszintét, egy pöcs. Lehet hogy nagyon ért a focihoz, és sok tapasztalata van, de elviselhetetlen ember, aki mindenhol mindenkivel összeveszik. Ne gondoljuk, hogy a Manchester Unitednél ez másképp lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….