Kerettörténet

Ezerrel dübörög az uborkaszezon, ráadásul nyakunkon a július is, de egyelőre nem látjuk, hogy mitől lenne a tavalyinál ütősebb az elkövetkező szezonra készülő csapat. Igaz, megszereztünk két ígéretes fiatalt, és bár Wan-Bissaka és James is berobbanhatnak a kezdőcsapatba, azért akadnak még olyan csapatrészek, amelyek erősítésre szorulnak. Pénz még kell hogy legyen, az eddig elköltött 60 millió font még a tavalyi (talán a PL-éra legrosszabb) átigazolási szezonunkat is alulmúlja, így hát felmerül a kérdés hogy: mire várunk? Woodward balfaszkodásán és a játékosügynökök végtelen pénzéhségén felül akad itt még egy fontos szempont, amiről kevesebbet beszéltünk idáig: egyszerűen túl sok játékosunk van, így nem ártana néhány potyautastól megszabadulnunk, mielőtt új játékost veszünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#5 – Vörösnek született

rojo tattooAz úgy volt, hogy amikor önkéntes alapon kiválogattuk, ki melyik játékosunkról szeretne írni, ötösünk neve mellé nem került semmi. Nem mintha bárkinek baja lenne Rojoval, szimplán csak úgy alakult, hogy senkinek sem támadt kedve ötödikére egy posztot összedobni argentin igazolásunkról. Szerencsénkre azonban, mint már annyiszor, a közösség ismét a hátán vitte a blogot, és nemhivatalos felhívásunkra fénysebességgel meg is érkezett a szezonösszegző első vendégposztja (btw, a Blackett – McNair páros is kiadó). Az elkövető pedig nem más, mint EZS, aki ugyan szóviccből olyan sokat szór mintha egy ötezres processzor löketné a lökött szót, most azonban komolyan szól hozzátok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vadászidény (Manchester United 3 – 1 Leicester)

A Manchester United szurkolók többsége két dolgot tehet ezekben az órákban: vagy Anderson Big Mac-től illatozó búcsúját siratja, vagy vadul reménykedik abban, hogy a téli átigazolási szezon utolsó pillanataiban Hummels, De Bruyne és (természetesen) Sneijder is nálunk köt ki. Bárhogyan is legyen, mi a hétvégi diadalunkat megéneklő posztunkkal igyekszünk teljessé tenni az élményt, kiosztva a Leicester legyőzéséért járó pontokat. Így vadásztunk rókára.

foxcatcher

Egy kattintás ide a folytatáshoz….