“Ha már nem posztolunk (eleget), legalább dumáljunk” jeligével összeültünk hárman (Strigo, Everred, Beyonder) és tartottunk egy verbális szezonösszegzőt. A blog történetének első, kísérleti jellegű podcastjához lehet szerencsétek, ha ráböktök a play gombra vagy letöltitek innen a fájlt. Utána kommentben jelezzétek, hogy csináljunk-e ilyet a jövőben, akár rendszeresen is, vagy ezt többet inkább ne.
Egyéb kategória bejegyzései
Elfújja a szél?
A mai napon van lehetőségünk még arra, hogy csapatunk megragadja utolsó esélyét a harmadik helyért folytatott harcban, amihez bizony szükség lenne mind a három pontra. Az Arsenal nagyon szép formát fut a szezon második felében, azonban közel sem tökéletesek és idegenben képesek lehetünk megadásra késztetni őket. Azt pedig, hogy hányszor késztettük már őket megadásra hazai pályán, annak következik most némi felelevenítése.
Londoni meló vár ránk
Három egymást követő vereség után látogatunk a Selhurst Parkba, amely kirándulás sosem tartozott a legkönnyebbek közé. Hogy nem csak a United van teljesen formán kívül, hanem mai ellenfelünk is, azt jól bizonyítja hogy a Palace is hármat zakózott zsinórban, ráadásul hozzánk hasonlóan még gólt sem lőttek ezen meccsek alatt. Egyik sorozat ma megszakad (irány a jó 0-0…), és reméljük nem az, hogy a PL-ben még nem kaptunk ki a Palace-tól idegenben. Hogy régebben igen, arra videós bizonyítékokat is találtunk, amiket nem félünk megosztani veletek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Otthon vagyunk
Csak semmi pánik kérem, otthon vagyunk. Idén olyasfajta dominanciát mutatunk az Old Traffordon, ami nem igazán hagy kérdést afelől, hogy milyen eredmény várható a mai napon a West Bromwich Albion ellen. Különösen annak fényében lenne fontos a siker, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a harmadik, esetleg csak a negyedik helyen futunk be. Ráadásul nekem kifejezetten csalódást keltő lenne, ha még a dobogó legalsó fokát sem sikerülne elérni. Másrészt pedig lenne mit megbosszulni, mert mostanság egyáltalán nem fényesek az eredményeink a WBA ellen.
Kötelező szolgálat
A múlt hét eseményei óta nem igazán nekünk kedvez a széljárás. Wenger csapata várhatóan ismételten FA Kupát nyer. A Manchester City jelenleg újra előttünk áll a tabellán, tehát nyomás alatt lépünk pályára Liverpool kevésbé ismert felén. Hogy kibírjuk a meccsig, felelevenítünk néhány Moyes – Sir Alex összecsapást a múltból, az Everton otthonából.
Strandkorlát szaggatás
Eljött a nagy nap. Néhány mérkőzéssel ezelőtt, nem igazán mertünk volna fogadni arra, hogy a mai napon a strandkorlát-kékek nem állnak majd előttünk a tabellán a rangadót megelőzően. A City pocsék formájának köszönhetően azonban ez is megtörtént és immáron előzzük városi riválisunkat. Nem kell ragozni, hogy a dobogó valamelyik foka miért lenne fontos, hiszen kinek lenne kedve selejtezni akár egy Lazio vagy mondjuk Mönchengladbach ellen a BL-ért? A tovább mögött álljanak hőstetteink.
Kötelező kör
Van miért visszavágnunk birminghami riválisainknak a mai napon. A decemberi találkozón csak egy nyögvenyelős döntetlenre volt jó a csapat idegenben, úgy hogy 30 percen keresztül még emberelőnyben is futballozhattunk. A mai napon azonban kötelező a siker a gyengélkedő Aston Villa ellen, értelemszerűen hazai környezetben. A Villa nem igazán nyerni jár az OT-ra a Premier League érában. 16 óráig azonban van még némi időnk, következzenek az elmaradhatatlan nosztalgiasikerek.
Tavaszi hadjárataink
A csapatunk már jó ideje minden tavasszal komoly lendületet igyekszik venni, annak érdekében, hogy trófea halmozási gyakorlatát sikeresen folytassa. A válogatott meccseknek köszönhetően és a Villa elleni mérkőzés felvezetéseként, (ami nem mellesleg első áprilisi mérkőzésünk lesz) összerántottunk egy kellemes kis visszaemlékezést az év negyedik havában véghezvitt hőstettekről. Reméljük valami hasonlóval sikerül idén is büszkélkedni majd május végére.
Az ismeretlen ismerős otthonában
A rekordbajnokok csatája mindig a legnagyobb küzdelmek egyike Angliában, akkor is, ha messzemenően nem a bajnoki cím a küzdelem célja. A Liverpoolnál jobban aligha ismerünk ellenfelet, közben meg mégsem, különösen, ha alaposan megnézzük az idei szezonját a Mersey-partiaknak.
Ahogy azt már idén sokszor megszokhattátok, ha már a mérkőzések nem is teljes egészben, de legalább a mérkőzés előtti posztok mindenképpen mosolyt igyekeznek csalni lelkes olvasóink arcára, mind szavakban, mind videókkal. Annyi, de annyi sikeres idegenbeli mérkőzést sikerült megvívnunk az elmúlt csak egy évtizedben a vörösök ellenfeleként idegenben, hogy nem győztünk miből válogatni mára. Lássuk, lássuk.
Kényszerhelyzetben
Ha valaki azt mondja nekem a szezon elején, hogy tavasszal majd a negyedik helyért küzdünk és nem fogunk egyik honi kupasorozatban semmit sem produkálni, biztosan kinevetem. Vagy ha nem is kinevetem, minimum félénk hozzáállással tekintgettem volna az illető irányába, mondván ilyen nem történhet meg újra, ráadásul ilyen edzővel és egy ilyen megfrissített kerettel. Ennek okán elevenítsünk fel pár csodás napot a Spurs elleni hazai ütközetekből.
A Youtube ezúttal sem halmozott el videókkal, ennek okán nem tudott bekerülni Giggs 2004-es sarkazása vagy a vért pisilős van Nistelrooy büntetős eset sem, ahogy Anderson minden bizonnyal utolsó meccse, ahol focizott United mezben vagy úgy egyáltalán. Arról nem is beszélve, hogy több, mint sokszor kaptunk ki, veszítettünk pontot hazai pályán a Tottenham ellen.