A poszt címében szereplő hipotézis igazolására nincs szükségünk schmittelésre, így nem ez lesz „álamfővé” válásunk első „álomása” sem. Elég csak megkérdezni egy 2. osztályos gyereket és készen is vagyunk. No de azért mi itt pontosan tudjuk, hogy nem a kísérleti matematika tankönyv egyik NER-kompatibilis feladványról van szó. Robin Good vendégposztját olvashatjátok a hajtás után.
Tizenharmadikán a tizenhármas számú játékos szezonjával kéne foglalkoznunk, de Anders Lindegaard egyetlen percet sem kapott ebben az idényben. Hogy ne egy üres szezonértékelő poszt álljon a blogon a mai napon, úgy döntöttünk hogy a 13 mellé beikszeljük a 32-es, 40-es és 50-es számokat, valamint megjátszunk egy joker számot is, és egy kalap alá vesszük a keretben fellelhető kapusokat, illetve jól megszavaztatjuk a népet, hogy akkor kire is lenne itt szükség jövőre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Smalling szezonját már idény közben megénekeltük. A City elleni ostobaságtól a csapatkapitányi karszalagig alaposan dokumentáltuk Kicsi Chris rövid útját a mellőzöttségtől és örök ígéretnek megmaradástól a csapatunk (és a PL) egyik leggyorsabb, legerősebb és leggólerősebb védőjévé válásáig. Igen, az egykoron Rio utódjának szánt Smalling, úgy tűnik, végleg érett játékossá vált, bár játékstílusa inkább hasonlít egykori szerbinátorunkéra, mint a mindig elegáns Rioéra. Négy szerzett góljával ráadásul nem csak a csatár Falcao vagy négy Balotelli szintjét hozta idén, hanem a Premier League-ben is csak John Terry szerzett többet védőként, neki meg másfélszer annyi meccsre volt szüksége 5 góljához. Szájtépés helyett ezúttal különböző időtartamú videókkal mutatjuk be Smalling szezonját, és a végén még titeket is megkérdezünk, vajon szerintetek fejlődhet-e még ennél is tovább. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vessünk egy pillantást belga tizenegyesünk fizimiskájára, és külön a „szűz kisfiú a kuplerájban”-féle riadt tekintetére, és aztán mondjuk ki őszintén: tényleg meglepődtünk azon, hogy nem sikerült beverekednie magát Lajos álomcsapatába? Januzaj még nincs kész, ezt talán még Moyes mester is tudta, de kénytelen volt elővarázsolni egy nyulat a kalapból, és a SAF távozása miatt még kábán és vakon lődörgő veteránok közt a félszeműkész Adnan lett a király. Írnám, hogy nem volt nehéz dolga, ha nem lenne röhejes a puszta felvetése annak, hogy könnyű berobbanni egy angol bajnokcsapatba, de ténykérdés, hogy Januzaj kreativitására az ötlettelenség heteiben-hónapjaiban nagyobb kereslet volt, mint egy Louis Vuitton márkaboltra az V. kerületben.
Sokan vannak azon a véleményen, hogy ez a mostani szezon átmeneti időszak volt a Manchester United számára: a Moyes-féle szégyent követően ugyan nem sikerült rögtön visszaküzdeni magunkat arra a szintre, ahova az elmúlt két évtizedben tartoztunk, bőven láttunk azonban arra utaló jeleket, hogy jövőre mindez már könnyen másként lehet. Nem csak a csapat számára volt ez azonban átmenet, hanem Wayne Rooney számára is, aki egyértelműen a legtöbbet “nyüstölt” tagja volt keretünknek, miután van Gaal nem csak a csapatkapitányság terhét tette rá, hanem a pályán is kénye-kedve szerint rakosgatta, amikor a szükség úgy kívánta a rengeteg sérülés miatt. De mit hozhat számára a jövő?
Egészen érdekes karriert tudhat magának Jonny Evans. Nagyon ígéretesen kezdett, és azóta sem igazán találja a 2008/09-es formáját. Felejthető, borzalmas, sérülésekkel és botrányokkal tarkított idényei után/előtt/közben azért néha megmutatta, miért is lehetett a Red Wall első számú tartalékja. Fellendüléseinek azonban mindig valami botrányosan rossz teljesítmény vetett véget, hogy aztán az utána következő hosszan tartó hullámvölgyből mindig éppen akkor törjön ki, mikor már mindenki lemondott róla. Ez a szezon is csak a szokásos módon zajlott: szar játék, kikerülés a csapatból, remek visszatérés, botrány, eltiltás, mileszvele. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az úgy volt, hogy amikor önkéntes alapon kiválogattuk, ki melyik játékosunkról szeretne írni, ötösünk neve mellé nem került semmi. Nem mintha bárkinek baja lenne Rojoval, szimplán csak úgy alakult, hogy senkinek sem támadt kedve ötödikére egy posztot összedobni argentin igazolásunkról. Szerencsénkre azonban, mint már annyiszor, a közösség ismét a hátán vitte a blogot, és nemhivatalos felhívásunkra fénysebességgel meg is érkezett a szezonösszegző első vendégposztja (btw, a Blackett – McNair páros is kiadó). Az elkövető pedig nem más, mint EZS, aki ugyan szóviccből olyan sokat szór mintha egy ötezres processzor löketné a lökött szót, most azonban komolyan szól hozzátok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
