Vadászidény (Manchester United 3 – 1 Leicester)

A Manchester United szurkolók többsége két dolgot tehet ezekben az órákban: vagy Anderson Big Mac-től illatozó búcsúját siratja, vagy vadul reménykedik abban, hogy a téli átigazolási szezon utolsó pillanataiban Hummels, De Bruyne és (természetesen) Sneijder is nálunk köt ki. Bárhogyan is legyen, mi a hétvégi diadalunkat megéneklő posztunkkal igyekszünk teljessé tenni az élményt, kiosztva a Leicester legyőzéséért járó pontokat. Így vadásztunk rókára.

foxcatcher

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megérdemeltük

Mikor már azt hinnénk, nincsen több negatív rekord amit megdönthetne a csapat, akkor jön egy újabb pofáraesés. A Premier League történetében a United még sosem veszített két gólos vezetésről. Ez ugye matematikailag azt jelenti, hogy legalább három gólt kell beszopni – nos, ezt a tervet túl is teljesítettük, 3-1-es vezetés után ugyanis 5-3 lett a vége. Lehet ugyan (sőt kell is) hibáztatni a hülye bírót vagy a félrenyírt hajú kisköcsögöt, de ezzel csak eltekintenénk a valós problémák felett. Mert az talán áll, hogy Clattenburg miatt nem nyertünk, de a vereséget nem neki, hanem saját magunknak köszönhetjük. Vagyis, leginkább Lajosnak, de akadnak még páran akiket nem fogunk megdicsérni. Bűnbakot keresünk.5-3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nap, amikor megelőzzük a Poolt (?)

Beharang nincs, csak ez a kommentfogó, itt lehet majd megvitatni a Leicester elleni újabb diadalt / kiábrándító döntetlent. A Mester csak egy ponton változtatott a legutóbbi kezdőn, Mata helyett Falcao került be. Evans a jelek szerint nem tud annyira tragikomikusan játszani, hogy kikerüljön a kezdőből, Shaw pedig továbbra is a PL legdrágább kispad melegítőjének szerepét alakítja. De nézzük inkább a pozitívumokat: a négyvédős szisztémában Ashley Young már a padra sem fér oda.

kezdő