Who are ya? – Régi idők fociklubja

preston manchesterHa már egyszer sikerült lemaradnunk az európai kupaindulásról, az FA mindent elkövet azért, hogy ne szokjunk el a hétközi meccsektől. Na jó, az újrajátszással azért mi is tettünk ezért, de a múltkori pénteki randi után ezúttal hétfő estére került a United kupatalálkozója. Európai kalandozások helyett tehát idén kénytelenek vagyunk beérni a Football League túrával, ha már a sorsolás szeszélye folytán eddig csakis alsóbb osztályú csapatokkal kerültünk össze. Ha a Bradford az idei szezon óriásölője, akkor mi lennénk a (nem túl meggyőző) törpeirtók, hiszen már a negyeddöntőbe jutás a tét, és most érkeztünk el a papíron legerősebb ellenfelünkhöz. Az ötödik körben egy olyan csapathoz látogatunk, akik a negyedik helyen állnak, igaz csak a harmadosztályban. Hogy ne legyen második meccs, az első csapatunkkal kéne kiállni, és leverni a Prestont. Mert hogy 43 év után először hozzájuk látogatunk, és ez a bejegyzés is róluk fog szólni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….