Jelenetek egy meccsnézésből

Csütörtökön a Sevillával játszottunk Európa Liga „odavágót”. Hosszú évek óta először voltam közös szerkesztőségi meccsnézésen, most végre eljutottam egyre. A társaság jó volt, a meccs vége pocsék. De megosztok egy élménybeszámolót, szenvedjen más is jeligére.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Így zarándokoltunk EL a manchesteri mekkába

[rövid verzió] Az úgy volt, hogy a (szintén vörös) Kolléga szólt, hogy egy ismerősének az ismerőse szerzett négy jegyet a Vigo elleni visszavágóra, és ebből hármat vihetünk is, szóval érdekelne-e, hát hogy a faszba ne, válaszoltam, úgyhogy elutaltuk a pénzt, május 11-én hajnalban repülőre ültünk (a Szervezőn kívül jött még a kolléga szintén vörös gyerekkori cimborája is), este megnéztük a meccset, utána ittunk (előtte is), másnap stadiontúráztunk, szombat délelőtt hazajöttünk. Jó volt. (Aki nem szereti a sok betűt, most tekerjen a képekhez vagy a kommentekhez.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….