A Real Madrid elleni fölényes gálameccs felkészülési találkozó másnapján ültünk össze, hogy az új igazolásainkról, a túra eddigi tapasztalatairól és a középpályánkon tátongó, Matic-formájú űrről beszélgessünk. Hallgassátok, mintha nem lenne holnap (is egy túrameccs)!
Amikor ezeket a sorokat írom, a Manchester United csapata valahol az Amerikai Egyesült Államok egyik nagyvárosának hoteljában múlatja az időt. Egyes játékosok pingpong bajnokságot szerveztek maguk között, mások alszanak, van, aki olvas és vannak, akik csak fotózkodni jöttek. A játékosok és más hollywoodi celebritások egymást kölcsönösen a reklámszünetekbe csempészve ölelkeznek, mintha régi ismerősök, már-már barátok volnának. Mindenki szeret mindenkit, a vakuk pedig villognak az Angolszáz Fogorvosi Unió legújabb mestermunkáin.
Rosberg visszavonulva sem tudja lerázni Hamiltont?
De mit keres egy angol csapat kétévente egy olyan országban, amelynek a labdarúgásról sem a labda, sem a rúgás nem jut eszébe, és ha igen, abban sem sok köszönet van. A válaszhoz nézzük meg együtt, hogy mi tette a Manchester Unitedet az Újvilág csapatává, amikor az amerikaiak nagyja valószínűleg egy Európa térképen is bajban lenne Manchester elhelyezésévével. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ugye nem gondoltátok, hogy Wayne Rooney távozását megússzátok igazi búcsúposzt nélkül? A blog indulása óta vele foglalkoztunk a legtöbbet, így aztán nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ne búcsúztassuk őt érdemeihez méltó módon. Közös szerkesztőségi megaposztunkban érzelmes húrokat pengetve engedjük útjára csapatkapitányunkat. Vigyázat, hosszú lesz!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Aligha lep meg titeket, hogy a lista élén az az Ander Herrera áll, aki a Manchester United szurkolói szavazásán is elvitte a Sir Matt Busby trófeát. Ander a szerkesztőség hét tagjából négyünknél végzett az élen és senkinél sem csúszott le a dobogóról. Összesítésben jóval Valencia előtt, (148-106) toronymagasan nyerte meg a szezon legjobb játékosa címet.
Bár nyilván sokan azt vártátok, hogy reagálunk az elmúlt napok történéseire, és szép búcsúposztot írunk Rooney 13 éves kölcsönszerződésének lejártára, vagy Ed Woodwardot méltatjuk azért, mert nem döntötte meg a saját maga által felállított világrekordot csatárkeresés közben, de vannak még adósságaink, mielőtt ezeket a valóban fontos témákat boncolgatnánk. Például az előző szezon legjobbjainak kivesézése, amelyben immár a második helynél tartunk. Aligha okozunk azzal meglepetést, hogy közös szezonértékelőnk tízes listáján előkelő helyen végzett Valencia, hiszen maguk a csapat tagjai is őt választották a szezon legjobbjának, és hát kik vagyunk mi, hogy ellentmondjunk kedvenceink akaratának? Jöjjön hát Tonio méltatása, mert amit a szélsőből immár végképp jobbhátvéddé transzformált 25-ösünk mutatott idén, az még a sokszor savanyú képű Mourinho tetszését is elnyerte.
Emlékszel rá, hol voltál, amikor leomlottak a WTC tornyai? És arra, amikor eladtuk Pogbát? A sorsfordító (katartikus vagy tragikus) események velünk maradnak, hónapokig, évekig vagy akár évtizedekig. Bevallom, azok közé tartozom, akiknek elég sokáig nem sikerült Pogba elengedését feldolgozniuk, úgyhogy a tékozló fiú visszatérése számomra a kezdettől érzelmi kérdés volt. Újra United-mezben látni őt az Old Traffordon felért egy történelmi elégtétellel, hogy közben hozta-e az elvárt világklasszis szintet, az ebben a szezonban még csak másodlagos volt.
Strigo idegesen ült a billentyűzethez. Megnyitotta a Messengert, majd szinte azonnal kilépett belőle. Kiment az előszobába, és még egyszer megnézte, biztosan be van-e zárva az ajtó. Újra visszaült a géphez. Remegő kézzel egy cigiért nyúlt, és rágyújtott. A lába csak úgy rúgózott az idegességtől. „Hogy fogja ezt most közölni a csapattal?” „Mi lesz ebből?” – a kérdések szinte villámként cikáztak át az agyán. Végül erőt vett magán, és belépett a Stretford End szerkesztői csoportjába.
„Gyerekek, baj van, nagyon nagy baj…” – kezdte mondandóját. „Pakoljatok össze, és szívódjatok fel pár napra. Még a családnak se mondjátok meg, hova mentetek, talán megússzák a kínvallatást, ha tényleg nem tudják, hova tűntetek. Somebody08-cal megbeszéltem, hogy ő közli a hírt az olvasóközönséggel. Úgyis régóta ígéri, hogy visszatér, de idén is csak egy bejegyzést írt, és azt is elbaszta. Engem most pár napig ne keressetek! Jelentkezem, ha elült a balhé. Sajnálom, hogy így alakult, az Isten irgalmazzon mindnyájunknak!”
Ezután felállt, felkapta az előre összekészített sporttáskáját, és a tűzlépcső felé vette az irányt. A mobilján megnyitotta a Messengert, kikereste somebody08-at a kapcsolatok közül és csak ennyit írt: „Zlatan nem fért fel a dobogóra. Te írod a posztot.” – majd visszahajította a telefont a szobába, lemászott a létrán, és az első sikátorba befordulva tovatűnt a nyirkos brit éjszakában.
Tegye fel a kezét, aki arra tippelt volna a szezon elején, hogy az év igazolása egy, csak mérsékelten ismert 22 éves elefántcsontparti középhátvéd lesz? Senki? (Oké, Stanley, EZS és Kovácstomi leteheti a kezét… és igazából én is rátippeltem… szóval lehet, mégse volt annyira frappáns ötlet így indítani ezt a posztot.) Zlatan persze nagyjából hozta, ami Zlatantól alapszinten elvárható, Miki is akklimatizálódott, de csak a szezon utolsó harmadára, Pogbára pedig olyan elvárásokat pakolt az árcédulája, aminek eleve nem lehetett maradéktalanul megfelelni.
