Az Einstein-tétel megcáfolása?

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. ” – Einstein

(Oké, nem Einstein mondta, de így jobban hangzik.) Két és fél óra múlva kiderül, hogy a Unitednek sikerül-e megcáfolnia a tétel – Ole ugyanis újra a Fred-Andreas tengely mellett döntött a mai, Aston Villa elleni bajnokin. Bekerült pluszban Mata, aminek még nem tudjuk, hogy örüljünk-e.

Kezdő: De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Williams – Andreas, Fred, Mata – James, Rashford, Martial

Jesse kapitánytól mesterhármast várunk

Az Ördögi Kör bemutatja: Apokalipszis már most?

Még csak 4 forduló ment le a szezonból, de a nemzetközi szurkolói közhangulat már most eléggé felfokozott. Új adásunkban megpróbáltuk reálisan kielemezni a helyzetet – vagy tovább dagonyázni a kollektív depresszióban. Hogy melyik verzió nyert végül, az kiderül a kattintás után. Ami biztos: esett szó a távozókról, a felállásról, taktikáról, B-tervről, szóval nyomoztuk az okot rendesen.

Line up: Strigo, Stanley, Kriss, Beyonder.

(Fun fact: a címet ihlető Coppola-klasszikusból készült egy 183 perces végső vágás, ami felújítva mozikba kerül, pont mától.)

Ördögi Kör #4 – Szezonértékelő, igazolástalálgató

Élő adásban fejeztük be a blogon elkezdett szezonértékelőt, és elmondtuk, hogy melyik 3 játékos végzett a toplistánk élén, és miért, majd a kommentelők toplistáját is bemutattuk, és nyilván fejest ugrottunk az átigazolási pletykákba is.

Line up: Kriss, Stanley, Beyonder

Itt újra tudjátok hallgatni:

Ördögi Kör #3 – Csoda, hogy nem volt csoda?

A Barca elleni BL-búcsú után ültünk le, hogy kiértékeljük a helyzetet, és megmondjuk, hogy akkor most #mindenszar vagy van fény az alagút végén. Szóba került Ole kinevezésének jogossága, a lehetséges távozók és érkezők listája, és persze Pogba és Herrera helyzete is. És még azt is elmondjuk, hogy mi köze Ramsay Boltonnak Mourinhóhoz.

Az iTunes mellett már a Spotify-on is megtaláltok bennünket!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ördögi kör #02 – Az Oleball nyomában

Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést!

Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.

(Az első 10 percben nem működött Kriss mikrofonja, de utána megszereltük. Bocs.)

A Stretford End bemutatja: Ördögi Kör S01E01

A Solskjaer (interim)éra első podcastjában örömködünk, elemezünk, jósolunk, és reagálunk a kommentjeitekre, kérdéseitekre. (A műsort élőben közvetítettük a YouTube-on, ez az [alig] szerkesztett változat.) Az iTunes mellett már a Spotify-on is megtaláltok bennünket!

A mikrofon mögött: Stanley, kriss, Beyonder.

Az utolsó Moukrofon – Képzeld el, hogy még marad

A Stretford End közösségéhez hasonlóan délelőtt óta természetesen mi is endorfinmámorban úszunk, időnként artikulálatlanul felüvöltünk, a levegőbe bokszolunk, szóval pont úgy érezzünk magunkat, mint akivel most közölte az orvosa, hogy kezd felgyógyulni a rákból.

Parádés időzítéssel, villámgyorsan össze is ültünk podcastolni egyet egy soha nem hallott felállásban, de rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, nem a Mourinho utáni időszámításról fogunk beszélgetni, hanem (khm.) eljátsszuk azt, hogy még mindig Józsi az edzőnk. Hogy miért teszünk ilyet? Jogos a kérdés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

PogCast-02 – A visszatérés

A Stretford End kiváló kommentkommandójának krémje elkészítette kézműves közösségi kommentpodcastjuk második részét, amiben megbeszélnek mindent. Is.

Akik osztották az észt: Fella, Filozofi. Aki részeg volt: Ketomika. Aki hiányával tüntetett: Tsabi27. Aki vitte a show-t: Babagyár (formerly known as Pite).

Jó szórakozást!