A városi rangadóhoz természetesen méltó beharangozás járna, de az most elmarad, helyette gyorsan összefoglaljuk a tényálladékot.
Négy nap alatt már a második derbi
1
Touch and move
Ugyan a PL-szünet után ismét egész jól mutató formánk adna rá okot, hogy valami aktualitással szolgáljunk, de kalandos elménk néha a futballtól látszólag teljesen idegen farvizeken evez, így ismét egy kicsit elrugaszkodottabb poszt érkezik – az aktualitások megvitatását és összefoglalását ismét kiszerveznénk a kommentszekcióba.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….United-way vagy Arsenal-way?
Bizonyára mindenkinek megvannak még azok a szezonok, amikor az Arsenal azt játszotta, hogy nagyjából egy hét alatt kiejtették magukat minden lehetséges versenyfutásból. Na, a helyzet az, hogy ha kellően ügyesek vagyunk, akkor mi is nyomhatunk valami hasonlót, a közeljövőben is folytatódó csütörtök-vasárnap-csütörtök turnusban ugyanis nemcsak az Európa-liga és az FA-kupa küzdelmeitől búcsúzhatunk gyors egymásutánban, de közben egy Everton elleni esetleges vereséggel egy viszonylag közeli riválist is a nyakunkra húznánk a Top 4-ért Top 5-ért folytatott – és amúgy sem éppen egyszerűnek kinéző – harcban. A kellően arrogáns szurkoló erre persze csak annyit mondana, hogy mi a fuckin’ Manchester United vagyunk, nem holmi lúzer Arsenal, de sajnos volt már annyi baklövésünk ebben a szezonban, hogy lehessen mitől tartani. Még úgy is, hogy – főleg a két kupameccs – erősen kötelező kategóriába esik a nem éppen veretes ellenfelek miatt.
Ördögi Kör – A 2010-es évek legjei
Melyik volt az évtized meccse, gólja, és kik voltak a United legjobb játékosai az elmúlt 10 évben? Bónusz podcastunkban jól megmondjuk. Vitatkozni, a kimaradókat reklamálni ér a kommentek közt. (A podcastot még a múlt héten vettük fel, ezért járt le a szavatossága néhány állításnak a bevezetőben.)
Az RSS-re az Anchoron lehet feliratkozni, de követhettek Spotify-on vagy iTuneson is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Menni fog ez harmadszor is!
Miközben a Premier League-ben eddig példátlan téli szünet alatt a csapat legnagyobb része egy spanyolországi villámedzőtáborban, a maradék kevesek pedig az orvosi szobákban, Dubaiban vagy éppen karanténban múlatták az időt, addig a beharangozóra jó előre bejelentkezett szerkesztőségi tag (azaz én) kissé elkényelmesedett, időzavarba került, és nem készült fel megfelelően egy valamire való meccs-felvezető bejegyzés megírására. Ebből is látszik, hogy csak apró porszemek vagyunk a monumentális egészben, minden halad a maga útján, nem bírunk befolyással a lényeges történésekre. Így bár jó lenne még némi idő a poszt elkészítésére, ma este kilenckor mindenképp elhangzik Anthony Taylor kezdő sípszava a Stamford Bridge-en a Chelsea-Manchester United mérkőzést elindítandó.
Podcast: Ez tényleg egy ördögi kör
Itt az új adás, amiben olyan új és régi lemezeket tettünk fel, mint például:
- Pogba: menjen vagy maradjon?
- Téli átigazolási ablak: siker vagy csalódás?
- Bruno: a megváltó? Hol lesz a helye a csapatban?
- Martial: fel tud nőni a feladathoz?
- Grealish: kell-e, és hova férne be?
- Haland: kellett volna-e?
- Van még esély a top 4-re?
- És mindenki kedvenc slágere: hol állunk az Ole IN vs. Ole OUT deathmatch-ben?
- Plusz: a játékosügynökök és a szerződések varázslatos világa.
Marriage Story
Konzervatív értékrendű családban nőttem fel. A férfiak nálunk egy életre választanak kedvenc autót, focicsapatot, sört és frizurát. Ha anyánk négy évesen jobbra simítja a hajunkat, így megyünk a sírba is. Nincs ez másképp életünk nőjével sem. Lehet, hogy sokat válogatunk az elején, de ha egyszer megnősülünk, nincs második opció, nem gondolhatod meg magad, válásról pedig szó sem lehet. A precedens legalábbis ez volt. Hogy kit érdekel mindez és mi köze ennek a mai naphoz? Hadd meséljem el az elejéről!
Columbo farkast kiált
Röpke 10 hónap leforgása alatt az ötödik tétmeccsünket fogjuk játszani a Premier League „portugál negyedével”, azaz a hetedik helyen lakó Wolverhamptonnal és ez is pont annyira hiányzik per pillanat, mint lufiárusnak a nyílzápor.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….City, Bruno, kommentfogó
Egy City elleni rangadó normális esetben egy különleges alkalom, egy minőségi derbi, amit az átlag united szurkoló izgalommal telve vár. Főleg, ha az egy kupa (ok, ligakupa, de akkor is kupa) elődöntőjének visszavágója. Emberünk ilyenkor felveszi a kedvenc játékosa nevével nyomtatott féltve őrzött mezét, arcát tenyerével paskolva harciasra spannolja magát és elindul a törzshelyére meccset nézni (pontosabban jelentős mennyiségű sört elfogyasztani, mellesleg a mérkőzést is figyelemmel kísérni). Esetleg otthon marad, a hűtőbe jó előre bekészített Primatort kortyolgatja, miközben anyázza a tv szolgáltatóját, mert olyan adó közvetíti a mérkőzést, ami természetesen hiányzik az elérhető csatornák közül. De ez a mai derbi… most ez annyira nem hiányzik… nem… ez nem az a meccs… De most… Ó dehogynem! Ez a Manchester United! Minden meccsen győzelemért játszunk, így lesz ez ma is, nyuvasszuk ki a bilikékeket, sírva menjenek haza ma este!
(amúgy, amikor ma holtfáradtan hazaértem, és megkérdezte a feleségem, milyen lesz a meccs, annyit tudtam válaszolni, hogy: „biztosan jó sok gól lesz”…)
Éééés… szeva Brúnó!
Fegyvertársak
Ketten voltak. A sors messzire vetette egymástól őket, az Öreg visszavonulása óta gyakran viszály is kelt közöttük, mégis rokonlelkek maradtak. Egyikük a ködös Jardim-hegyi Pochlegri torony nyugati szobájának hideg falát támasztva üldögélt az ég vörösödő alját figyelve, társa, mérföldekre onnan, egy egyszerű gödörben kialakított otthonos zugban merült el gondolataiban. Csak egy dologra tudtak gondolni, az aznap esti ütközetre.
