Louis van Gaal szerencsefaktora egyszerűen nem akar alábbhagyni. A West Ham United kiejtésével a csapat belavírozott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol az Everton együttese ellen kell, hogy megmutassuk majd tudásunkat. A Londonban aratott győzelem, ismét azon meccsek sorába kerül bele, amikor elhisszük, hogy finggal lehet piros tojást festeni.
Az utolsó szalmaszálba igyekszik belemarkolni csapatunk, már ami a 2015-16-os idényt illeti. A gond ezzel pusztán annyi, hogy 2013 májusa óta érdemben nem igazán kaparásztunk semmi iránt és talán az előző két szezont még tudjuk mivel magyarázni, de itt már nincs válaszunk igazából semmire. A West Ham United elleni FA Kupa negyeddöntő újrajátszás után pedig még mindig van egy utolsó utáni szalmaszál, ez pedig a bajnokság 4. helye, de most jobb, ha a kupaküzdelemre fókuszálunk.
Amikor már nincsenek szavak, akkor jön egy újabb vendégposzt, eartist nevű kommentelőnktől.
Jeff idén valami nagyot akart gurítani. Friss házasként sem volt az a mintaférj, az azóta eltelt három évtized alatt pedig annyira megkeseredett, hogy játszi könnyedséggel kergette őrületbe közvetlen környezetét. Nem volt ő rossz ember, inkább csak magának való, amit az utóbbi időben nem mulasztott el gyakran hangsúlyozni. A feleségén és gyerekén kívül talán csak a munkáját szerette igazán. Pontosabban annak egyszerűségét. Jeff takarított, és ezt egyáltalán nem szégyellte. Kedvét lelte az ezzel járó mindennapos, kiszámítható unalomban.
A bajnokság hajrájához érünk lassan, hét meccs van a célig, és még tevékenyen beleszólhatunk a végeredmény alakulásába. Persze nem úgy, ahogy szeretnénk, hiszen 99%, hogy nem leszünk bajnokok, inkább egyfajta PL grincsként ronthatjuk el sorra a bajnokaspiránsok kedvét a végső csaták során. Az Arsenal és a City lerashfordozása és bajnoki reményeik sárba tiprása után most a Spurs elszomorítása a cél, főleg Pellegriniék győzelmének tudatában, ha komolyan gondoljuk a Wenger Trophy megszerzését. A hátralévő meccseink valószínűleg legnehezebbje, a Tottenham-Manchester United bajnoki mérkőzés következik.
Eljött itt van április, tavaly ilyenkor zsinórban szedtünk be három vereséget, nulla rúgott góllal és még így is bőven meglett a negyedik hely. Ezzel ellentétben most sokkal jobb futballt kellene bemutatni ahhoz, hogy valóban harcban legyünk az áhított pozícióért. Az április ráadásul mindjárt egy komolyabb mérkőzéssel kezdődik, ellenfél az Everton csapata, akiket nem igazán lehet soha leírni.
Kicsit fellélegezhetünk a válogatott szünet miatt, épp elég volt a csütörtök-vasárnap meccstempóból, ám mielőtt végleg a célegyenesre fordulnánk, akad itt még egy-két dolog ami a nagy rohanásban nem került kifejtésre. Hodgson angol kerete remek apropót ad arra, hogy a Manchester United akadémiájának munkáját elemezzük, hiszen Smalling személyében ugyan csupán egy United-játékosra számított Roy papa, de további három United-nevelés is ott figyel a keretben. Na de ne ijedjetek meg, ez a poszt nem az angol válogatottról fog szólni, hanem azokról a Unitednél nevelkedett játékosokról, akiktől talán túl korán szabadult meg a klub, és most élik első- vagy másodvirágzásukat. Mert hogy az idei (vagy mondjuk a tavalyi) FA Kupában, a nyári Eb-n, a jövő évi BL-ben, vagy csak úgy simán a PL-ben sok-sok olyan spíler van/volt/lesz, akiknek Carringtonban tanították meg az alapokat, de már nem a United mezét viselik. Rejects XI, sok-sok Tom és Danny, a teljesség igénytelensége nélkül.
A válogatott szünet lehetőséget ad, hogy kicsit összegezzük azt, amit ebben a szezonban átéltünk és előre is tekintsünk picit, illetve bátran bocsátkozzunk jóslatokba a szezon hátralévő 1,5 hónapját tekintve. Bizony így elrepült az idő, alig maradt néhány mérkőzés, hogy vállalhatóvá formálódjon 2015-16.
„idén a PL tele van meglepikkel, egyvalami konstans, az a szar amit mi produkálunk” godlikezaza
Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt éles verseny kezd kirajzolódni a bajnoki címért folyó küzdelemben. Bár a Manchester City két ponttal előttünk áll az első helyen, mi egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, mivel még az FA kupában is érdekeltek vagyunk. A West Ham elleni 3-1-es győzelem remek játékkal társult, így minden okunk megvan rá, hogy – habár a Gent ellen sikeresen megvívott BL nyolcaddöntő is megterhelte a csapatot – az Etihadban rendezendő manchesteri derbi után már az élen kezdjük meg a bajnoki versenyfutás finisét. És akkor hirtelen egy utcáról behallatszó dudaszó felráz merengésemből, ráébresztve, hogy a valóság sajnos nem egészen a fent leírtak szerint fest.
Olyan mérkőzés lesz ez a mai, amit épeszű ember a háta közepére sem kíván. A hétvégi szuperprodukciót követően pedig különösen kevesen érezzük úgy, hogy bármi esélyünk is lenne ma, amivel a legjobb nyolc együttes közé léphetnénk Európa második számú kupasorozatában. Nagyon úgy látszik, hogy csapatunk számára az Európa Liga nyolcaddöntőjén túl nem vezet út. A továbbiakban persze azért megnézzük, mégis nagyjából mi várhat ránk ma este, már a filozofin túl.
A nap már rég a horizont alá bukott, mire mindenki megérkezett, ezért az ablaktalan, poros pincében csak néhány gyertya segítette érzékeltetni a helyiség szűkös mivoltát, ahogy a nyálkás falakon pislákolva ugrált a halovány fény. Hivatalosan senki nem tudott a mai találkozóról, de egy ekkora királyságban nincsenek titkok, ezért a csőcselék a kastély leengedett rácsai előtt várakozott, egyelőre csöndben, csak az egymás után kialvó fáklyák sistergését lehetett hallani. Elfáradtak a napközbeni ordibálástól, azt skandálták, hogy ők is pont ugyanúgy el tudnák vezetni ezt a királyságot, mint azok, akik a trónterembe születtek, mégis vakok ülnek odabenn, gyáva némaságba menekülve, mintha a nép nem tudná magától, mit is kellene tenni.
