Louis van Gaal a legutóbbi sajtójával eljutott arra a szintre, amit én már egyáltalán nem szeretnék kommentálni, így hát haladjunk vissza egy évszázadot és repüljünk el napjainkig, hogy jobban megismerjük ma következő ellenfelünket a Burnleyt, legalább egy kicsit. Továbbá reméljük a holland mostanság nem lesz egyre inkább harapós kedvében, mert abból semmi jó nem származhat riválisainknak és ezt ők is jól tudják.
Bár egy igazi comeback továbbra is várat magára ebben a szezonban, mint ahogyan egy komoly csapat elleni meggyőző idegenbeli teljesítmény is, azért ne legyünk telhetetlenek: ezúttal tényleg jó volt idegenben az iksz. Nem csak azért, mert az 1 pont kicsit több, mint amit a mutatott játékunkkal érdemeltünk volna, vagy mert legalább nem kaptunk ki, hanem legfőképp azért, mert ez a West Ham fog még kellemetlen perceket okozni riválisainknak is. Szomorkodás helyett örülnünk kéne, de mivel a bejegyzés játékosaink (na meg managerünk) egyéni teljesítményeire koncentrál, nem sok jót tudunk írni a tegnapi 90 percről.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Még ha negyedosztályú ellenfél ellen is, de végre valami biztatót is láthattak a pályán nemrégiben a valamiféle játékszerűségre vágyó United drukkerek, ami az elmúlt egy-két hónapban tapasztaltak alapján több mint pozitív. Kár lenne azonban abba az álomba ringatni magunkat, hogy a mai napon következik a folytatás, hiszen az Upton Parkba látogatunk, melyet nem éppen a futball szépségének múzeumaként ismerhettünk meg – főleg mióta Big Sam ordítozik az oldalvonalnál a kalapácsosok háza táján.
Az alábbi recenzió a felvidéki Új Szó Focitipp című mellékletében jelent meg, azaz eredetileg a laikus (= nem MU-fan) olvasóknak készült. Ráadásul akkor íródott, amikor még nem tudtuk, hogy Lajos egy szinten van Moyes-szal (forrás: kommentek), és egyébként is egy kókler. :(((
Képtelenek vagyunk megunni az öntörvényű, önsorsrontó zseni mítoszát. Tele a művészettörténet és a popkultúra olyan figurákkal, akiknek a kultuszát nem csak az alkotásaik, hanem legalább annyira a kiismerhetetlenségük miatt építjük. Csodáljuk őket, de közben tartjuk is a távolságot. A normákhoz ragaszkodó, közönséges halandó nem szokott ilyen felforgató alakokkal azonosulni, mit több, a csodálat néha ellenszenvbe, sőt utálatba fordul át. Mégsem tudjuk, vagy akarjuk lebontani a mítoszt. Az okok egyértelműek: a legenda sokkal érdekesebb, izgalmasabb, mint az úgy nevezett valóság. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Valljuk be őszintén, pótvizsgára lettünk küldve az FA Kupa negyedik körében. Nekem az idegenbeli mérkőzés felért egy emberkínzással, remélem ma a srácok igyekeznek kárpótolni minket.
A Manchester United szurkolók többsége két dolgot tehet ezekben az órákban: vagy Anderson Big Mac-től illatozó búcsúját siratja, vagy vadul reménykedik abban, hogy a téli átigazolási szezon utolsó pillanataiban Hummels, De Bruyne és (természetesen) Sneijder is nálunk köt ki. Bárhogyan is legyen, mi a hétvégi diadalunkat megéneklő posztunkkal igyekszünk teljessé tenni az élményt, kiosztva a Leicester legyőzéséért járó pontokat. Így vadásztunk rókára.
Minden bizonnyal verhető ellenfél látogat az Old Traffordra szombat délután. Bízunk benne, hogy a korábbi gyakorlatokhoz híven, a tabella nagyon alsó felében tanyázó Leicester City legyűrése hazai pályán nem okozhat különösebb gondot.
Mivel a leicesteri farkasok rókák sem töltöttek el sok időt mostanság a Premier League világában, egy ősrégi FA Kupa döntőhöz is visszanyúltunk, annak érdekében, hogy még jobb kedvre derítsük olvasóinkat, ha már Giggs és van Gaal ilyen szomorú.
Gyenti Bálint még a Soton elleni bukta után küldte el vendégposztját, de „technikai problémák” miatt csak most közöljük. Bálint a 3-5-2-ről elmélkedik, és ugyan Lajos a Cambridge ellen a négyvédős felállás mellett döntött, valószínűleg (és sajnos) nem vesztette el aktualitását az alábbi elemzés.
Fura időpontban játszik csapatunk az FA Kupa negyedik körében. Az ellenfél a méltán híres Cambridge United csapata lesz.
Mivel a Cambridge ellen eddig két mérkőzést játszott csapatunk a több, mint 100 év alatt, azt sem komolyan vehető találkozókon, ezért az FA Kupa negyedik köréből fogunk nosztalgiázni kicsit. A régen elfeledett szép emlékek újra felelevenednek és hatalmukba kerítenek minket. Kellemetlen élményekkel ma sem fogtok találkozni.
Nehezen tudnánk egyértelműen osztályozni szombat délutáni meccsünket, hiszen több mint 50 percig a szokásos fosfaragást láthattuk, hogy aztán a formációváltás után talán a csapat idei legjobb idegenbeli performanszát örömködjük végig. 2-0, a győzelmet nem kell megmagyarázni, de azért halkan megjegyeznénk, hogy legjobbunknak ismét de Gea bizonyult, hogy Rooney és Di María valószínűleg testet cserélhettek, mint valami elbaszott tinivígjátékban, és hogy azért ez mégis csak az egyik kiesőjelölt volt. Na de a múlt heti morgós bejegyzésemben felróttam Lajos bának, hogy nem tud cserélni, erre a behozott Fellaini és Wilson is gólt szereztek, szóval igenis fejlődünk, én meg inkább kussolok, és osztályzás helyett inkább egy képes asszosziációs játékot prezentálok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
