Quem é você? – Portugál pojácák

BL-meccs van a mi utcánkba’ – szól a hagyományos manchesteri nóta, a kedd esti mérkőzésen egy győzelemmel ráadásul biztosíthatnánk, hogy ez tavasszal is így legyen. Az ellenfél a nagyon mélyen lévő Benfica, egy ilyen posztnak pedig a bemutatásukról kéne szólnia, nem mehetünk azonban el saját portugálunk mellett, aki mostanában valószínűleg jobban foglalkoztatja a Vörös Ördögök szurkolóit, mint egy tingli-tangli BL-csoportmeccs. Vagy az is lehet, hogy nem, de ha már meg lettünk szólítva a zseniális Zsozé által, akkor élünk a válaszadás lehetőségével. Illetve, a többes szám annyira nem is indokolt, nem szeretném a magánvéleményemet szerkesztőségi álláspontként bemutatni, inkább meginvitálunk titeket egy újabb szurkolói konzultációra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nemzeti konzultáció 2015

internet-trollTisztelt szurkolótársam!

Mi, Manchester United szurkolók 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. Ezért indítottunk nemzeti konzultációt többek között az új igazolásokról, mindannyiunk kedvenceiről, a csapat helyzetének javításáról. És ezért indítunk most is nemzeti konzultációt a 2014/15-ös szezon kérdéseiről.

Mint bizonyára emlékszik, 2013 óta Manchestert példátlan cselekmények rázták meg. Sir Alex Ferguson visszavonult, utódját kegyetlen hidegvérrel és ijesztő brutalitással végezték ki riválisaink, és még a Bajnokok Ligájába sem sikerült kvalifikálnia magát a csapatnak. Mindannyiunkat megdöbbentette mindaz, ami történt. Ez az emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűség ugyanakkor azt is megmutatta, hogy egy korszak visszafordíthatatlanul véget ért. Moyes után jött Louis, és ugyan a Bajnokok Ligájába visszakerültünk, az elmúlt szezon még így is az utóbbi 20 év második legrosszabbjának bizonyult.

Tisztelettel arra kérem, lépjen velünk kapcsolatba, mondja el nekünk is, hogy mit gondolt a föltett kérdésekről, töltse ki, és küldje vissza a kérdőívet. Számítok a véleményére.

Üdvözlettel:

Strigo Egy kattintás ide a folytatáshoz….