Kihasználtuk a válogatott szünetet egy kétórás helyzetértékelőre. A szokásos felállás (Strigo, Kriss, Beyonder) most kiegészült Stanley-vel is. Kellemes traumafeldolgozást!
A tartalomból:
Ha létezik csapat, amelyet még ebben a tragikus szezonban is rendszeresen megverünk, az a Leicester. Ruud ide vagy oda, eddig 5-2, 3-0, 2-1 az idei mérleg ellenük, nem kéne belerondítani ebbe a sorozatba. Meg is van a meccskeret, amely nyomokban Mountot is tartalmazhat.
A két csapat kupameccséből kiindulva nem ma fogunk leszokni a különböző tudatmódosító szerekről, mint ahogyan a káromkodásról sem. Mivel a bajnokságban már semmi célunk nincsen, a csapatunk játéka meg szánalmas, így maradék idegsejtjeinket védve az előrebírózásba menekülünk, lévén ez az Arsenal a PL történelmének egyik legaljasabb csapata, és hát a meccsre kirendelt Anthony Taylor spori is előkelő helyen végezne egy all-time legrosszabb PL-bírók toplistán (minket meg amúgy is mindig szopatnak a rigók). Hogy levezessük a stresszt, a tévé/monitor/családtag lezúzása helyett inkább a meccsre készített bingó kártyánkon ikszelgessétek szépen a megvalósult eseményeket (vagy hogy kell ezt az izét játszani). Persze azt sem bánnánk, ha minden pontosan fordítva valósulna meg, ezek pont megérdemlik.
FA-kupa, nyolcaddöntő, Fulham. Nehezítő körülmény: 1) a kezdő, 2) a hazai pálya. Pozitívumok: 1) Obi ott van megint a padon, 2) van sör a hűtőben.