Talán nem gondoltuk volna, hogy a szezon egyik legnagyobb meccse egy februári csütörtök estére fog esni, de hát a Manchester United Barcelona elleni párharcai akár az Európa Liga 32 között is könnyen klasszikussá nemesedhetnek. Láthattuk ezt a múlt heti első meccsen (ezúton is betiltanám az odavágó kifejezést), a 2-2 után mindkét csapat szurkolói, férfiak, nők és a semleges nézők is hiányérzet nélkül állhattak fel a kanapéról. Vagyis, felcsapva a sportújságírói szakzsargont, mindenki elégedetten csettinthetett a mérkőzés láttán (már aki szokott ilyet, én utoljára úgy óvodás koromban csettintettem elégedetten, mikor sikerült elsajátítanom a technikát), legfeljebb azon sajnálkozva, miért nem a Bajnokok Ligájában találkozik két ilyen csapat. Nos, az előzményeket ismerjük, mi ugye Ole végső leolvadása után és a tanácsadó szakértelmének köszönhetően el sem indulhattunk a sorozatban, a Barcelona pedig zsinórban másodszor is búcsúzni kényszerült a csoportkör után. Ahogyan mi sem, úgy ők sem régi fényükben csillognak, tovább után megtudhatjátok, Barcelona Messi nélkül, mondd, mit ér.
Idén debütált, új rendszerű szezonösszegzőnk hatodik helyén előállt a szerkesztők rémálma, két játékos is ugyanannyi ponttal (52, a kockák kedvéért) zárt, így a kultikus hetes szám nem került kiosztásra. Van helyette két hatosunk, akik közül először a még mindig csak másfél szezonos Rashford teljesítményét vizsgáljuk meg közelebbről. Rashi tavalyi berobbanása után idén sem lassított, első teljes szezonjában is tovább erősítette bennünk a hitet, hogy akár hosszabb távon is ő lehet a Manchester United támadójátékának kulcsa. Valószínűleg fog még ő előrébb is kerülni egy ilyen listán, akár idén is végezhetett volna előkelőbb helyen, mindenesetre most Marcus Rashford 2016/17-es idényét vizsgáljuk meg közelebbről.