Annyira elengedtük az Európa Ligát, hogy csak egy teszkógazdaságos kommentfogóra telik tőlünk. Vagy csak lusták vagyunk, mert… világjárvány!
A kezdő mellé azért idemásolunk egy tegnap hírt, hátha nem követi valaki a Stretford End Facebook-oldalát vagy a kommentmezőt:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….A középmezőnyben tanyázó Crystal Palace-t kéne ma mindenképp legyőzni ahhoz, hogy maradjunk a 2. helyen, mielőtt a hétvégén ráfordulunk a városi derbire. Ole mester is valószínűleg ezért pihenteti Löföt és MekTomit. A sérülésből visszatérő Cavani bedobása kezdőként így elsőre nem tűnik annyira jó ötletnek, Henderson kezdetését pedig nem láttuk jönni, de azért örülünk neki.
A Palace ellen viszont az összes (11) eddigi idegenbeli meccset megnyertük, ami rekord, úgyhogy nem ma kellene ezen a jó szokáson változtatni. A juventusos mezünk meg amúgy is szerencsét szokott hozni.
Ha jósolni kellene a mai, Spurs elleni hazaira, akkor nem tudnánk. A tragikus kezdés után három idegenbeli győzelemmel javítottunk, de aki látta ezeket a meccseket, az most annyira még nem lehet nyugodt. A játékunk mintha javulni látszana, Ole a jelek szerint bizalmat szavaz Baillynak, és a Brighton elleni világklasszis szabadrúgásának (khm) köszönhetően remélhetően Pogba is felfedezi magában a futballistát. (Ami biztos: Dalot már csereként sem fog alkotni, mert közben hivatalosan is kölcsönadtuk a Milannak. FRISSÍTÉS: Telles viszont állítólag done deal.)
A Spursbe Son sajnos visszatért, de még így is bízhatunk benne, hogy a hétközi kupameccsek és az utazgatások után Jose csapata lesz a fáradtabb.
Tipp: nincs. Helyette mutatunk egy sajnos megint (mindig) aktuális mémet az internetekről:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Nem akartuk, de megkapjuk: a karalábékupa következő fordulójában (ma este) a sirályoknál vizitelünk. Kiderül, mennyire dolgozik a bosszú a Brighton játékosaiban, akik pár napja (sport)történelmi tettet hajtottak végre: úgy kaptak ki, hogy lefújáskor még ikszre álltak.
Ami biztos: ha revansot akarnak venni, mondjuk a két gólban is szerepet vállaló Maguire-en, vagy a győztes gólt szerző Brunón, akkor rábasztak: Ole Löföt leszámítva lecserélte a teljes kezdőt. Ami elvileg papírforma, a gyakorlatban viszont a kapitányunk pihentetését talán még maga ’Arry se látta jönni. De örülünk neki, a kezdő ennél már csak akkor lenne tökéletesebb, ha Mengi is helyet kapott volna benne. A kommentek közt kérjük annak az eldöntését, hogy van-e értelme izgulni ma este, jó-e nekünk az, ha továbbjutunk.
Magyar idő szerint fél 2-kor indul útjára a labda a The American Express Community Stadiumban, ahol a 8. helyezett fogadja a 15. Manchester Unitedet. Olyan korai ez az időpont, hogy annak is örülünk, hogy sikerült egyáltalán a kezdők kihirdetéséig felkelnünk, nemhogy még rendes posztot is írjunk, szóval be kell érnetek egy kommentfogóval. Bocs.
Pedig lenne miről posztolni, mert a Brighton izgalmas ellenfél, elég sokszor megtréfáltak már bennünket. Legutóbb mondjuk pont nem, Greenwood és Bruno emlékezetes góljaival vertük őket nullháromra június végén. A Palace elleni blamából kiindulva most egy szűk 0:1-nek is nagyon tudnánk örülni. Pláne, miután megláttuk a kezdőt:
A városi rangadóhoz természetesen méltó beharangozás járna, de az most elmarad, helyette gyorsan összefoglaljuk a tényálladékot.
Egy City elleni rangadó normális esetben egy különleges alkalom, egy minőségi derbi, amit az átlag united szurkoló izgalommal telve vár. Főleg, ha az egy kupa (ok, ligakupa, de akkor is kupa) elődöntőjének visszavágója. Emberünk ilyenkor felveszi a kedvenc játékosa nevével nyomtatott féltve őrzött mezét, arcát tenyerével paskolva harciasra spannolja magát és elindul a törzshelyére meccset nézni (pontosabban jelentős mennyiségű sört elfogyasztani, mellesleg a mérkőzést is figyelemmel kísérni). Esetleg otthon marad, a hűtőbe jó előre bekészített Primatort kortyolgatja, miközben anyázza a tv szolgáltatóját, mert olyan adó közvetíti a mérkőzést, ami természetesen hiányzik az elérhető csatornák közül. De ez a mai derbi… most ez annyira nem hiányzik… nem… ez nem az a meccs… De most… Ó dehogynem! Ez a Manchester United! Minden meccsen győzelemért játszunk, így lesz ez ma is, nyuvasszuk ki a bilikékeket, sírva menjenek haza ma este!
(amúgy, amikor ma holtfáradtan hazaértem, és megkérdezte a feleségem, milyen lesz a meccs, annyit tudtam válaszolni, hogy: „biztosan jó sok gól lesz”…)
Éééés… szeva Brúnó!
Újabb komoly erőpróba elé fog állítani minket a szezon a következő pár napban, ma előbb fogadnunk kéne a Tottenhamet, majd buszoznunk kellene szombaton 6 mérföldet a szomszédba. Mindezt a futball két, egymás totális antitézisének titulált edzőjével szemben.
„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. ” – Einstein
(Oké, nem Einstein mondta, de így jobban hangzik.) Két és fél óra múlva kiderül, hogy a Unitednek sikerül-e megcáfolnia a tétel – Ole ugyanis újra a Fred-Andreas tengely mellett döntött a mai, Aston Villa elleni bajnokin. Bekerült pluszban Mata, aminek még nem tudjuk, hogy örüljünk-e.
Kezdő: De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Williams – Andreas, Fred, Mata – James, Rashford, Martial
A Leicester elleni győzelem után nem teljesen úgy folytatódott az idényünk, ahogy azt elképzeltük (illetve szerettük volna, mert szurkolói közösségünk jelentős része pont így képzelte el). A B csapatunk két sikerrel megvívott kupameccse keretbe foglalt egy meglehetősen elkeserítő vereséget, ahol bizonyos aggregált mutatók szerint ismét nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de az igazat megvallva a játék képe alapján egy büdös nagy 0-0 lett volna az igazságos eredmény. Ok, a Rochdale elleni büntetőkkel kivívott továbbjutást is nehéz hangosabb röhögés nélkül egyértelmű sikerként jellemezni, de hé, megnyertünk egy tizenegyes párbajt, mi ez, ha nem fejlődés! (széles vigyorú, mégis szomorú szmájli helye). A West Ham végül bevert kettőt, kikaptunk, itt a lehetőség, lehet javítani az Arsenal ellen.
