Örömfoci S01E03

Rutinos PL-nézők már megszokhatták, hogy év végén SPM fokozatba kapcsol az angol foci, és sem a szeretet ünnepét, sem az újévi másnaposságot nem kímélve záporoznak ránk a meccsek. Így történhet meg, hogy vasárnap délután, alig másfél héttel kinevezése után Solskjaer már a harmadik bajnokin irányíthatja régi-új csapatát, és a következő 6 napban még kétszer izgulhatunk azon, hogy kitart-e az örömfoci az első rangadóig. Lehet, hogy csupán a kinevezése óta érzett eufória, a bealvós meccsek után erős kontrasztként ható támadófoci, vagy csak a posztírás közben kortyolgatott bor mondatja velem, de nem érzem úgy, hogy pont a Bournemouth törné meg az Old Trafford év végi feelgood faktorát. Mert hogy velük játszunk a 20. fordulóban, és Howe csapata éppen ellentétes irányban halad az érzelmi hullámvasúton – ők most vannak talán a legmélyebben a szezonban és erősen néznek hátrafelé, mi pedig a pozitív gólkülönbséget gyarapítjuk, és egyre gyakrabban számolgatjuk a top4-től való távolságunkat. Országos egyes, mondaná erre egy szigorú földrajztanár, akivel mi sem nagyon vitatkoznánk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

And Solskjaer has won it!

Az a megtiszteltetés ért, hogy én írhatom az első poszt-Zsozé beharangozót, egy olyan hét végén, amikor szinte kifordult a világ önmagából, és olyan változások történtek a csapatunknál, amilyeneket egy héttel ezelőtt csak remélni mertünk. Woody felvállalta egy amolyan anti-Grincs szerepét, egy határozott tollvonása után újra hisznek a karácsonyi csodában a kérges szívű, sokat megélt Manchester United szurkolók. Miközben még az események hatása alatt állunk, örömtől és különböző alkoholtartalmú italoktól részegen, a legváratlanabb pillanatokban fel-felkurjongatva próbáljuk feldolgozni a hihetetlent, nem szabad elfeledni, szombat este fél hétkor a Cardiff ellen lép pályára OLE GUNNAR SOLSKJAER csapata!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az utolsó Moukrofon – Képzeld el, hogy még marad

A Stretford End közösségéhez hasonlóan délelőtt óta természetesen mi is endorfinmámorban úszunk, időnként artikulálatlanul felüvöltünk, a levegőbe bokszolunk, szóval pont úgy érezzünk magunkat, mint akivel most közölte az orvosa, hogy kezd felgyógyulni a rákból.

Parádés időzítéssel, villámgyorsan össze is ültünk podcastolni egyet egy soha nem hallott felállásban, de rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, nem a Mourinho utáni időszámításról fogunk beszélgetni, hanem (khm.) eljátsszuk azt, hogy még mindig Józsi az edzőnk. Hogy miért teszünk ilyet? Jogos a kérdés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nincs mit veszíteni…

Van egy szép dolog a Liverpool elleni mérkőzésben. Mégpedig az, hogy valójában kevés téttel rendelkezik ez az összecsapás számunkra. Persze, a legtöbben azt mondják, hogy egy Liverpool elleni rangadó más, de ezt már ők sem feltétlenül hiszik el. De azért ne feledjük, hogy Marcos Rojo szerint egy Liverpool-United mérkőzés az olyan, mint egy River Plate-Boca Juniors, és, ha ő mondja, mi készséggel el is hisszük neki azt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak egy átlagos hazai meccs a liga utolsó helyezettje ellen…

Igen, ennek kellene lennie egy ilyen szombat délutáni mérkőzésnek, de amikor a csapat annyi gólt kap, amennyit a 16+, illetve amikor meccsek óta képtelen legyőzni az ezen szintű csapatokat, akkor bizony a vért pisilés egyáltalán nem lenne váratlan fordulat a csapattól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hallowed Be Thy Name

Mivel is lehetne jobban megkoronázni egy szombati munkanapot, mint a fárasztó robot után lehuppanni a fotelba, kinyitni az italszekrényt, elkortyolni valamit a zimankóra tekintettel, majd vasárnap reggelig aludni? Hát Manchester United meccset nézni 18.30-tól. Vagy mégsem? Ma este kiderül, ugyanis a Vörös Ördögök délre utaznak a Szentek otthonába, vendéglátónk a Southampton. Egy kattintás ide a folytatáshoz….