Hová tűnt a bajnokcsapat?

Igen komplex feladat lenne, és tulajdonképpen lehetetlen is egyetlen posztban megfejteni, hogyan is történhetett az, hogy bő 6 év alatt egy bajnokcsapatból a bajnoki címre teljesen esélytelen keret alakulhatott ki. A rövid válasz persze Sir Alex és az azóta elfogyasztott három menedzser közötti különbség, a probléma valamivel hosszabb kifejtése biztosan tartalmazná Woodward nevét is, a minden aspektust megvizsgáló elemzés meg külön könyvet érdemelne. Ennek a bejegyzésnek nem is ez a témája, hanem sokkal inkább a 2012/13-as bajnokcsapat sorsa, vagyis hát inkább elherdálása.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Menekülés a győzelembe

Úgy tűnik, a feje tetejére állt bajnokság még az utolsó fordulókban is tartogat meglepetéseket, hiszen közvetlen ellenfeleink balfaszkodásának hála immár saját kezünkbe került a sorsunk, vagyis ha nyerjük az utolsó két bajnokit, biztosan beérünk a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Ami az FA Kupa döntőjével együtt éppen eléggé jónak hangzik ahhoz, hogy a szezon utolsó három meccse ne legyen Louis van Gaal utolsó három meccse is egyben. Hogy szeretnénk-e még egy szezonon át a krumpliorrú hollandot nézni a kispadon, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a Mourinho-pletykák hatására jelentősen megnőtt azok száma, akik a kisebbik rossz elve alapján inkább arra szavaznak, hogy Lajos töltse ki a szerződését. Bevallom, én is utóbbiak táborát erősítem, éppen ezért bízom benne, hogy mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Kezdve a mai, West Ham ellenivel.bilic van gaal Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ku-pa-dön-tő! – osztályzás

Megannyi végigszenvedett 90 perc és kilátástalan foci után végre újra élvezhető United-meccset láttunk, és ez ebben a szezonban még akkor is feldobna minket, ha nem éppen az FA Kupa elődöntőjében történt volna mindez. De ott történt, így Martial Fergie-time, izé, Louis-time-ban szerzett gólja még katartikusabb élményt nyújtott. A győzelem értékéből még az sem von le semmit, hogy ellenfelünk a középszarrá kövült Everton volt, hiszen a második félidőben Martinezék is megrázták magukat, és az első játékrészben látottakkal ellentétben még focizni is szerettek volna. Ünneplésből sosem elég, osztályzáshoz meg sosem késő, a kiosztott érdemjegyek alapján meg döntsétek el ti, hogy a DDG-Fella-Marci hármasból kinek is járna a meccs embere trófea.marci győztes gólja Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy jó kis három-három?

Békés vasárnapunk megzavarására alkalmas találkozó következik, mert hogy már egyet sem lehet aludni a következő Liverpool – Manchester United rangadóig. Rangadó, bizony, a mai meccs direktben is meghatározhatja a BL-indulást jelentő helyek sorsát, hiszen amelyik csapat ma sem szerez pontot, annak nagyon össze kell kapnia magát tavasszal, ha nem a tévék előtt ülve akarja hallgatni a Bajnokok Ligája himnuszát. Annyira kéne mindkét menedzsernek a győzelem, hogy az iksz adja magát, mégis megpróbáltunk találni 7-7 érvet egyik vagy másik csapat győzelme mellett, és a hét közben mindkét csapat által játszott 3-3-ban sem csalódnánk.klopp van gaal

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#20 – Leszállóágban

Bevallom őszintén amikor kiderült, hogy Lajos lesz az új edzőnk azt gondoltam Robin lesz az idény kulcsembere. Azért mertem erre gondolni hiszen az előző nyári vb-n a holland csapat igencsak jól muzsikált Robinnal az elején, tehát adott volt, ha jön LvG akkor Robin lesz a király csávó. Aztán ezt valahogy nagyon nem így lett, sőt igazából csalódást keltőre sikerült az idei szezon holland csatárunk számára, és, hogy van-e még jövője nálunk? Lapozzál, aztán megtudod.

rvp injury

Egy kattintás ide a folytatáshoz….