Megint Brighton

Nem akartuk,  de megkapjuk: a karalábékupa következő fordulójában (ma este) a sirályoknál vizitelünk. Kiderül, mennyire dolgozik a bosszú a Brighton játékosaiban, akik pár napja (sport)történelmi tettet hajtottak végre: úgy kaptak ki, hogy lefújáskor még ikszre álltak.

Ami biztos: ha revansot akarnak venni, mondjuk a két gólban is szerepet vállaló Maguire-en, vagy a győztes gólt szerző Brunón, akkor rábasztak: Ole Löföt leszámítva lecserélte a teljes kezdőt. Ami elvileg papírforma, a gyakorlatban viszont a kapitányunk pihentetését talán még maga ’Arry se látta jönni. De örülünk neki, a kezdő ennél már csak akkor lenne tökéletesebb, ha Mengi is helyet kapott volna benne. A kommentek közt kérjük annak az eldöntését, hogy van-e értelme izgulni ma este, jó-e nekünk az, ha továbbjutunk.

Mester, mit keres Löf még mindig a kezdőben?

Magyar idő szerint fél 2-kor indul útjára a labda a The American Express Community Stadiumban, ahol a 8. helyezett fogadja a 15. Manchester Unitedet. Olyan korai ez az időpont, hogy annak is örülünk, hogy sikerült egyáltalán a kezdők kihirdetéséig felkelnünk, nemhogy még rendes posztot is írjunk, szóval be kell érnetek egy kommentfogóval. Bocs.

Pedig lenne miről posztolni, mert a Brighton izgalmas ellenfél, elég sokszor megtréfáltak már bennünket. Legutóbb mondjuk pont nem, Greenwood és Bruno emlékezetes góljaival vertük őket nullháromra június végén. A Palace elleni blamából kiindulva most egy szűk 0:1-nek is nagyon tudnánk örülni.  Pláne, miután megláttuk a kezdőt:

United – Tragédiából mitológia

A holtszezonnál is szörnyűbb (és valószínűleg hosszabb) tetszhalottszezon közepén (egyelőre) nincs jobb ötletünk az újrahasznosításnál: idetesszük a blogon korábban már megjelent kritikaszerűséget a United (2011) című filmről. Két okból: egyrészt a blog korábbi felülete, ahol először posztoltuk már elérhetetlen, másrészt nincs kizárva, hogy imádott olvasóink közt van olyan, aki még nem látta ezt a filmet. (Mondjuk, aki a film bemutatója óta lett MU-fan, lol.) Most talán van idő bepótolni / újranézni, és utána meg lehet írni a kommentek közt, hogy nincs igaza a szerzőnek.

A szeretett klubunkat nem annyira szerető – tehát: gonosz – ellenszurker valószínűleg pont úgy érez a „müncheni tragédia” szókapcsolat hallatán, mint az egyszeri antiszemita, ha egy holokausztmegemlékezésről olvas. Minek állandóan a múltban vájkálni? – kérdezik mindketten. A válasz nagyon egyszerű: mert a jelen a múltból következik. Akkor is, ha elfojtjuk a traumatikus emlékeket, és akkor is, ha építünk rájuk valami szebbet és jobbat. Ami a Manchester Unitedet illeti: az a bizonyos 1958. február 6-i repülőgép-baleset jóval több, mint egy szomorú fejezet a klub történelmében – az mindennek az origója. A klub persze korábban is működött, több-kevesebb sikerrel, de azzá a Uniteddé, amelyet ma ismerünk, ekkor vált.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ördögi Kör – In Ole we trust?

Itt a szezonnyitó podcast! Óvatosan optimista szezonbeharangozó, Chelsea-meccsen túl, Farkasokon innen.

Témák:
00:00 – Új igazolások
20:10 – (Nem) távozók
28:30 – A DOF vajon mi(ért nincs még kinevezve)? (Itt még vita is volt.)
42:20 – Túratapasztalatok + a 4-2-3-1 kielemzése + a Chelsea-meccs
1:05:20 – A kommentelő kérdez, mi válaszolunk
1:28:30 – Kristálygömbözés

Feat.: Strigo, kriss, Beyonder

(Fent vagyunk továbbra is a Spotify-on és az iTunes-on.)

#9 – Egy legenda bukása?

Ha nincs (az a) De Gea(-baki), akkor lehet, hogy most nem a csütörtöki Európa Liga-meccsek izgalmaira kellene lélekben készülnünk, hanem a lehetséges BL-csoportokat találgathatnánk. Azon a Chelsea elleni bajnokin a játék nyomokban újra a januári-márciusi periódus Oleballját tartalmazta, a gól is megjött, úgyhogy nem nagyon volt olyan United-fan Manchestertől Bangladesig, aki ne hitte volna el, hogy van még remény. Aztán Rüdiger 30-ról megeresztett egy olyan ernyedt lövést, amit Megye 2-ben is úgy fognak meg a kapusok egy kézzel, hogy le se teszik a másikkal a sörösüveget, de mocsokszar formában lévő spanyolunk (akinek ez lett volna az első védése a meccsen) kiütötte gólpasszra Alonsónak. Igen, tudjuk, a futballban nincs „ha” és „volna”, de nehéz elképzelni, hogy ugyanúgy alakult volna a szezon utolsó két meccse a Chelsea elleni győzelem után.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Roncsderbi a negyedik helyért

Elérkezett a végjáték. A színes egyenruhába öltözött, szebb napokat látott hősök depressziósan lézengenek. Régi dicsőségüknek már nyoma sincs, úgy tűnik, végleg elbuktak, és már a csapat fele is csak lélekben van jelen.

Nem, ez nem az Endgame, csak a United szezonfináléja. Már csak három meccs van hátra, és a riválisok balfaszkodásának köszönhetően még mindig élnek a top 4-es álmaink (igen, ezt a mondatot leírni is olyan szar, mint olvasni.) Most következne az a rész, ahol részletesen kielemezzük mágnestáblán, GIF-ben és taktikai rajzok tucatjain, hogy mi ment félre március óta, de egyrészt a prolicenszt még nem tudtuk megszerezni, ezért nincs jogunk beleokoskodni az igazi szakértők dolgába, másrészt ez már senkit nem érdekel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jesse-mese mindenkinek

Az Arsenal elleni FA-Cup-diadal egyik kulcsszereplője Lionel Jesse, vagyis Messi Lingard volt, ennek örömére lefordítottuk a The Players Tribune-ben megjelent önvallomását (illetve annak a rövidített változatát).

A nagyapám igazi old school figura. Nem is volt soha focirajongó. Fiatalon rögbizett és súlyt emelt a brit válogatottban. Csak azután vetette bele magát a futballba, hogy megszülettem és elkezdtem rugdosni a felfújható katicabogaras labdámat. Van rólam fotó is a vörös-fekete labdával, 14 hónaposan. Akkor még a pelenka is rajtam volt. Járni is alig tudtam, de azért lövöldöztem a bombákat nagyapa barna bőrfoteljébe.

Állandóan együtt voltam a nagyapámmal. Minden nap. A nagyi és ő segítettek felnevelni. Volt, hogy ott aludtam egy matracon a földön, a szobájukban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

7 – Kezdetben vala a Vale

Ha egy visszakanyarral is, de elérkeztünk a szezon 7. legjobb játékosához, és ha már a hetes számnál tartunk, akkor jegyezzük is meg gyorsan, hogy a United aktuális helyzetét, ambícióit, kilátásait illetően erősen szimbolikus, hogy egy olyan játékos viseli a csapatkapitányi karszalagot, aki ahelyett, hogy megpróbált volna belenőni a mágikus hetes mezbe, inkább visszaadta azt. A United jelenleg pont az a klub, amelyik próbál kibújni a hagyományaiból következő felelősség alól – de erről persze nem szegény Tonio tehet.

A posztváltása utáni első pár szezonértékelőben mindig feltettük a kötelező kérdést, miszerint, oké, hogy Tonio a vártnál sokkal jobban alkalmazkodott az új szerepköréhez, de lehet-e valaha olyan hatékony és magabiztos, mint egy született szélsővédő? A kérdés egy ideje már nem kérdés, statisztikák sokasága bizonyítja, hogy az ezerarcú ecuadori nem „ahhoz képest, hogy” teljesít United-szinten, hanem az elődeihez Rafaelhez, Gary Neville-hez, De Laethez képest is megüti a mércét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Sevilla, se illúzió, se meglepetés

A játékvezető belefújt a sípjába. Félidő. Balázs az előbb már indulni akart a WC-be, hogy megelőzze a kocsma rezidens részegeit, de nem tudott felállni. Csak ült, és üveges szemmel bámult a tévé irányába az üres korsók felett. Ürességet és zavart érzett. Mintha meghalt volna egy pillanatra, és most kívülről látná saját magát és az egész világot. Hirtelen minden olyan idegennek és értelmetlennek tűnt. Szóval ilyen az, amikor kicsúszik az ember lába alól a talaj?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….