Még ha negyedosztályú ellenfél ellen is, de végre valami biztatót is láthattak a pályán nemrégiben a valamiféle játékszerűségre vágyó United drukkerek, ami az elmúlt egy-két hónapban tapasztaltak alapján több mint pozitív. Kár lenne azonban abba az álomba ringatni magunkat, hogy a mai napon következik a folytatás, hiszen az Upton Parkba látogatunk, melyet nem éppen a futball szépségének múzeumaként ismerhettünk meg – főleg mióta Big Sam ordítozik az oldalvonalnál a kalapácsosok háza táján.
A Manchester United szurkolók többsége két dolgot tehet ezekben az órákban: vagy Anderson Big Mac-től illatozó búcsúját siratja, vagy vadul reménykedik abban, hogy a téli átigazolási szezon utolsó pillanataiban Hummels, De Bruyne és (természetesen) Sneijder is nálunk köt ki. Bárhogyan is legyen, mi a hétvégi diadalunkat megéneklő posztunkkal igyekszünk teljessé tenni az élményt, kiosztva a Leicester legyőzéséért járó pontokat. Így vadásztunk rókára.
A tavalyi hetedik hely és a szégyenteljes ligakupazakó következtében az elmúlt fél évben akarva-akaratlanul a Premier League-re korlátozódott szurkolásunk, melyhez enyhén szólva nem vagyunk hozzászokva, most azonban végre újabb trófeáért szállhatunk harcba, miután az FA-kupa harmadik fordulójában a Yeovil Town otthonába látogatunk. A remény és a vágy szokás szerint óriási, hiszen a vitrin ezen serlegek számára fenntartott része bővült a legrégebben az Old Traffordon – hogy idén összejöhet-e a bravúr, az persze nem a mostani délutánon fog eldőlni jó eséllyel.
A Fergie visszavonulásával tovaszállt top-of-the-league kezdetű álmok ugyan továbbra is valószínűtlennek tűnnek, de összességében elmondható, hogy az elmúlt másfél évben talán most a legjobb és a legnyugisabb Manchester United szurkolónak lenni: a csapat tíz meccse és két hónapja veretlen, ezalatt pedig felsőház aljáról egészen a kényelmes harmadik helyig kapaszkodtunk előre. A felhőtlen idill ettől függetlenül még mindig igen távolinak mondható – már csak azért is, mert hatos győzelmi szériánkat követően az utóbbi négy mérkőzésen három X-et is összeszedtünk. És bár külön-külön nézve az Aston Villa, a Spurs és a Stoke otthonában lehozott döntetlen egyike sem mondható különösebben rossz eredménynek, összességében azért mégis az elszalasztott győzelmekről szólt az elmúlt fél hónap. Most pontokba szedve próbáljuk megfejteni a hullámvölgy okát.
Mondhatnánk, hogy megcsúsztunk egy kicsit a Liverpool elleni győzelmet megéneklő osztályozóval, egyrészt azonban ez sztividzsí asztala, másrészt pedig igazából csak annyira perverzek vagyunk, hogy hagytuk egy kicsit ülepedni a diadalittas érzést, hogy most újból belekortyolhassunk egy jókorát. Szükség is volt erre a győzelemre, az előző szezon végtelenül fájdalmas oda-vissza szopóját ugyanis muszáj volt valamivel feledtetni. A meló felét le is tudták a srácok – lássuk, milyen teljesítménnyel tették mindezt.
Győzelmi széria, gyenge játékkal megszerzett győzelem, kiemelkedő csatárteljesítmény: csupa olyan dolog, ami a Fergie-érában teljesen megszokottnak számított, Sir Alex visszavonulása óta azonban nem sokat kaptunk belőlük. A furmányosabbak persze már rájöttek, hogy a három felsorolt dologból az egyik legfeljebb csak félig mondható pozitívnak, és ha emellé odavesszük a bejegyzés címet is, akkor igazából már ennyiből is összerakhatóvá válik a Southampton elleni meccs összegzése azok számára, akik inkább valami mást választottak a Monday Night Football helyett. Van Gaal szerint mindössze hárman teljesítettek jól a csapatból tegnap este – mi meglehetősen nehezen szedtük össze őket.
Hiába indult rosszul a november, összességében elmondható, hogy határozottan jó hónapot zártunk: a City elleni – és a körülményekhez képest tisztes – zakót követően az összes találkozónkat megnyertük a hónapban, ami nem csak azt eredményezte, hogy egészen a negyedik helyig jöttünk előre a tabellán, hanem összehoztunk egy 3 meccses győzelmi szériát is, amire van Gaal alatt még nem volt példa (élesben legalábbis). Jó hangulatban fordulunk rá tehát az ünnepi időszakra, ami mindenképpen fontos, hiszen a Premier League-et ismerők jól tudják, hogy a decemberi-januári hajtás rendre a bajnokság legintenzívebb időszaka.
A Chelsea és a City elleni rangadókat követően szusszanhattunk egy kicsit a Palace látogatásának és a válogatott szünetnek köszönhetően, most azonban újabb nagy feladat elé néznek van Gaal fiai: az Arsenal otthonába látogatunk ma délután. Kár lenne tagadni: két boldogtalan csapat összecsapása lesz ez, melyek egyaránt nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak, a tabellán elfoglalt mostani helyezésük (és főleg: a mellette szereplő pontszám) azonban aligha összeegyeztethetőek az előzetes tervekkel. Bizonyítani tehát bőven van mit – itt is, ott is.
Ahogyan a gólunkra, úgy a szombati győzelmünket megünneplő értékelőnkre is többet kellett várni a reméltnél – még szerencse, hogy a most következő válogatott szünet miatt bőven van idő ledolgozni az efféle lemaradásunkat, így a 4-1-4-1 formáció első diadala semmiképp sem marad pontosztás nélkül.
Bármennyire is csábítóan hangzik, mai posztunkban nem a 99-es sikerek felett fogunk nosztalgiázni, sokkal inkább a holnapi manchesteri derbire igyekszünk hangolódni. Hogy jön ide akkor a triplázás? Nagyon egyszerű: a United két döntetlent, a City pedig két vereséget követően lép majd pályára a Etihadban, mi pedig bármelyik széria folytatását szívesen megnéznénk vasárnap délután. A legjobban persze az utóbbiét.
