Időkapszula: Manchester United – Inter: 2-0 (1999)

A komplett szerkesztőség kezd úgy kinézni, mint azok az alakok, akiket a kútból frissen kimászott Samara Morgan csókolt homlokon. Legközelebb tényleg kapni fogtok rendes beharangot, becsszó, hogy eskü, komolyan. Azonban előtte újabb kitekintés érkezik a Ferguson-életműből, mégpedig a 20 évvel ezelőtti Inter ellen vívott Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccse. Elsősorban azért, mert ezt találtam meg feltöltve Daily (nem Blind) motionre, másrészt pedig ez a meccs volt az első, amit igazi esélyeshez méltóan dominált le a United a kezdő sípszótól a lefújásig. Aztán a bejegyzés végén a szokott módon megpróbálok összeszedni 3 sornyi aktuális történést a PSG-visszavágó elé és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fergusonból Sir Alex lesz – a harmadik mérföldkő

A bejegyzés címéből nyilvánvalóan kiderül, hogy (hosszabb szünet után) újabb fejezettel folytatódik a Főnök úr históriája, de mivel meglepetten vettük észre a naptárban, hogy ma este a Crystal Palace lát minket vendégül egy bajnoki erejéig, így tűzoltás jelleggel rájuk is szánunk egy bekezdést a végén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nagy (inkább közepes) Lindelöf-analízis

Ismét két meccs közé bepréselve szolgáltatunk némi aktualitást, a kommentfalon burjánzó Lindelöf-vita mellé készült egy kis nézni- és hallgatnivaló, valamint megemlékezünk arról a tényről is, hogy Lindelöf januári teljesítménye a hónap játékosa díjat is kiérdemelte volna (Rashforddal együtt mellesleg). Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ovidius – Átváltozások

Tulajdonképpen a tavalyi szezon legnagyobb metamorfózisán átesett alakulata látogat majd ma este az Old Traffordra, úgyhogy ezt a tényt kihasználva ezúttal allegorikusra vesszük a figurát, és a Burnley FC látogatása előtt a statisztikák helyett egészen más vizekre fogunk evezni, habozás nélkül fejest ugrunk a címerek rejtett szimbolikájába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szilveszteri különkiadás

Mivel a nemrég elmúlt karácsony és újév napja alkalmából nem készült egyetlen lazára vett ünnepi bejegyzés sem, most megkezdjük a kármentést, úgyhogy ezúton kívánunk boldog békés karácsonyt és boldog új évet a kedves egybegyűlteknek. (Tudjuk, hogy már egy hónapja volt, de reklamációt nem fogadunk el, örüljetek, hogy nem a menstruációtok késik ennyit).
Amit pedig most ebből a különleges alkalomból elmesélünk, az a (véleményem szerint) valaha volt leggroteszkebb eseteket foglalja össze, amik futballpályán megtörténtek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bend it like Beckham

A szokásos téli meccsáradatnak megfelelően az egész szerkesztőség ki sem látszik a statisztikákból, mindenki asztalán félméteres vastagságban állnak a kinyomtatott kezdő tizenegyek, ellenfelekre leszűrt átigazolási hírek,  a padlókat térdmagasságig árasztják el a sérültlisták, a böngészők által felajánlott, egyszerre 20 darab megnyitható lap opcióját pedig már réges-rég mindenki megtoldotta egy nullával. Azonban a néhány nap szünetre való tekintettel igyekszünk megtörni a monotóniát, mielőtt néhányan beharangozó-túladagolásban kezdenének szenvedni, érkezik ismét egy technikai jellegű poszt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….