Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és baginacsával fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2021 történéseit mutatjuk be. A 2017-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ez történt 2021-ben
462
A drog rossz, értem? Mégis annyian csinálják, annyian lesznek függőek különböző szerektől, hogy még itt a Stretford Enden is beszélnünk kell a problémáról. Biztosan sokan elgondolkodtatok már azon, hogyan lehet évekig, akár évtizedekig bírni azt a nyomást, amit egy élvonalbeli angol klub irányítása jelenthet. Oknyomozásba kezdtünk, kibújt belőlünk a Csernus-génekkel beoltott Zacher doki, és megvizsgáltuk, vajon miféle tudatmódosítókkal élhetnek a Premier League menedzserei. Drogpreventációs posztunk az elrettentés szándékával született, a benne található információkért nem vállalunk felelősséget.
BL-meccs van a mi utcánkba’ – szól a hagyományos manchesteri nóta, a kedd esti mérkőzésen egy győzelemmel ráadásul biztosíthatnánk, hogy ez tavasszal is így legyen. Az ellenfél a nagyon mélyen lévő Benfica, egy ilyen posztnak pedig a bemutatásukról kéne szólnia, nem mehetünk azonban el saját portugálunk mellett, aki mostanában valószínűleg jobban foglalkoztatja a Vörös Ördögök szurkolóit, mint egy tingli-tangli BL-csoportmeccs. Vagy az is lehet, hogy nem, de ha már meg lettünk szólítva a zseniális Zsozé által, akkor élünk a válaszadás lehetőségével. Illetve, a többes szám annyira nem is indokolt, nem szeretném a magánvéleményemet szerkesztőségi álláspontként bemutatni, inkább meginvitálunk titeket egy újabb szurkolói konzultációra. 
Újonc csapatok ellen pályára lépni azért jó (amellett hogy általában verjük őket), mert meccs előtt születhet róluk bemutató poszt, márpedig mai ellenfelünkkel, a Huddersfield Town-nal nemhogy a blog hét éve alatt nem játszott a United, hanem több mint 40 éve nem találkozott tétmeccsen a két csapat. Nem is sokat tudunk róluk, olyan rég óta bennragadtak az alsóbb osztályok mocsarába, én személy szerint még életemben nem láttam Huddersfield-meccset. A mai lesz hát az első, és kíváncsian várom, hogy visszatérünk-e a négynullákkal kikövezett győzelmi útra, vagy marad a válogatott szünet óta látott… ehm… célfoci. Kéne a három pont, a gólok és az önbizalom a következő két bajnoki (Spurs, Chelsea) előtt, és mai ellenfelünk tökéletes partnernek ígérkezik ebben. 
José Mourinho megosztó személyiség. Sokan imádják, talán még többen utálják, de az biztos hogy egyetlen focidrukkert sem hagy hidegen. Mint az valószínűleg már világossá vált számotokra az utóbbi bő egy évben, én nem feltétlenül tartozom a rajongói közé, pedig épp a kedvenc csapatom kispadján ül. Próbálok megbarátkozni a gondolattal, hiszen egy darabig még biztosan marad, így kapóra jött hogy kaptam egy könyvet, amelynek a címe José Mourinho (közelkép). Egy könyvet, amelyhez semmi közöm nem lenne amúgy, hiszen nagyrészt José cselzis időszakáról szól, és egy Chelsea-drukker újságíró írta, mégis kiolvastam két nap alatt, és ajánlom nektek.