Egy BL-meccs következményei

Nem is gondoltam, mennyire nehéz feladat elé állítottam magamat azzal, hogy kiválasszam az 5 év alatt megírt posztjaim közül a legjobbat. Próbálkoztam verseléssel, paródiával, elborult osztályzással, vagy éppen az azóta hagyománnyá vált szilveszteri agymenéssel, és utólag visszaolvasva a posztokat azt ismételgettem hogy húdejóvagyok komoly fejfájást okoz, melyiket is publikáljam újra. A választás végül is egy korai zsengére esett, egy számomra nagyon kedves időszakból, amikor éppen nagyon ment a csapatnak és a blognak is. BL-negyeddöntő, Chelsea, továbbjutás – én meg megírtam, mi zajlott a háttérben. Nem biztos, hogy igaz történet alapján. /Strigo/stretford end csiribiri Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Who are ya? – Die Farkasok

wolsburg pirítósHa hétköznap, akkor BL-meccset játszik a United, mondják azok akik kómában töltötték az elmúlt évet. Tény, hogy nem esik nehezünkre visszaszokni a szerda-szombat ritmusra, és ha a csapat is így tenne, igazán jó kis szezonnak néznénk elébe. Egyelőre azonban, akár csak a többi angol csapatnak, nem sok sikerélményünk akadt az idei Bajnokok Ligája szezonban, de ezen ma hazai pályán változtathatunk. Hogy ne maradjunk Wenger-módra pontnélküliek két meccs után (sőt, otthon az iksz sem jó), ahhoz a tavalyi német ezüstérmest kell legyűrnünk. Szerencsénkre ez most nem a Leverkusen vagy a Dortmund, hanem egy számunkra kellemesebb régi ismerős, a VfL Wolsburg csapata. Bizony, ma betévednek utcánkba a farkasok, mi meg jól bemutatjuk őket ebben a bejegyzésben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az áttörés? (United 3:1 Brugge)

Sokan arra számítottak, hogy – hiába nagyobb a tét, mint akár egy rangadónak számító bajnoki esetében – van Gaal szépen belerotál majd itt-ott a Villa otthonában győzedelmeskedő kezdőbe, így mindenképpen meglepőnek mondható, hogy végül ugyanaz a tizenegy futott ki az Old Trafford gyepére a Brugge elleni BL-selejtezőben, mint amelyik pénteken Birminghamben. Nem kérdés tehát, Lajos minél előbb szeretne összehozni egy összeszokott magot, bepótolva azt, ami tavaly ilyenkor közel sem sikerült neki, és bár a kémiára jelenleg az mondható, hogy inkább csak a hátsó alakzatban van meg egyelőre, kedd estre végre a támadó szekcióban is láthattunk kiemelkedő teljesítményt. Értékelünk!

lead

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kötelező körök

Nem túlzás azt állítani, hogy a kedden kezdődő kétfordulós párharc rendkívül fontos, meghatározza majd egész szezonunkat. Sajnos távollétünkkel tavaly sikerült Bohóc Ligává silányítanunk a BL-t, de most nagy esélyünk van arra, hogy újra elfoglaljuk megérdemelt helyünket a csoportkörben. Ehhez a Club Bruges csapatán keresztül vezet az út.   Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Klinikák

Detoxikáló

Nyugodjon meg, Uram, nincsen semmi gond. Ne essen pánikba, jó helyen van. Nyilván sosem ébredt még detoxikálóban, most ez is megesett. Remélem hogy semmi fontos dolga nem akadt az elmúlt két napban, ugyanis azóta a vendégszeretetünket élvezi. Leginkább eszméletlenül, vagy legalábbis mély álomban – mi itt bent szaknyelven úgy hívjuk az ilyen állapotot, hogy kiütve. A szervezetében talált alkoholmennyiség, valamint a különböző növényi- és vegyi származékok alapján ez egyáltalán nem meglepő. Hogy mi történt? Azt hittem, erre majd maga fog választ adni. Még mindig nem emlékszik semmire? Aha, értem, szóval az utolsó emléke egy egyenlítő gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A türelem próbája

Tudtuk, hogy nehéz lesz, és tudtuk, hogy nem mi leszünk az esélyesek – pontosan ennek tudható be, hogy az odahaza elért döntetlent mindenki a United diadalának tudta be a Bajnokok Ligája idei leghangzatosabb negyeddöntőjében. Ettől azonban még ugyanúgy nehéz és ugyanúgy nem mi vagyunk az esélyesek, ahhoz ugyanis, hogy továbbjussunk, túlzás nélkül a legjobb idei teljesítményünkre lesz szükség az Allianz Arénában. És még valamire. Arra, amire eddig leginkább a szurkolóknak volt, most azonban maguknak a játékosoknak lesz: türelemre.

vida

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bravúros döntetlen – osztályzás

moyes guardiolaSikerült kijózanodnunk a sör- és örömmámorból, meg végignéznünk a meccset még egyszer, ezúttal nyugodt körülmények között, és továbbra is büszkék vagyunk a csapatra. Adjuk meg Moyesnak ami az övé, remekül felkészítette a srácokat, és nem rajta múlt, hogy nem előnnyel készülünk a jövő heti visszavágóra. Lehet ugyan antifocinak nevezni a bunkervédekezést, de egyrészt valószínűleg senkit sem érdekel ez, ha amolyan cselzisen becsusszannánk a döntőbe, másrészt Guardiola sem lehet büszke a nyomasztó labdabirtoklási fölény mellett kidolgozott két-három helyzetükre. Nehéz egy ilyen szinte tökéletes csapatmunka után egyénileg értékelni a játékosok teljesítményét, de azért megpróbálkozunk vele.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Wer sind Ihnen? – A legrosszabb rossz

ldpPkIbhWb1keAFYzWqxFz_11Sok-sok céltalan felhozó mérkőzés után végre elérkeztünk a gála napjához. A piros sarokban a mostanában szenvedő, jövőre a BL-t nélkülözni kénytelen, abszolút esélytelen kihívó Manchester United, míg a kék sarokban a címvédő, idén szinte legyőzhetetlen (és nem mellesleg már bajnok) Bayern München. Hőn szeretett Dávidunk ezúttal tehát egy igazi Góliát ellen mérkőzhet meg, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy bemutassuk az ellent. Azt a csapatot, amelynek szurkolni csakis valami morális értékvesztéssel járó ízlésficam következményeként lehet. Azt a klubot, mely története során a labdarúgás legnagyobb gazfickóit tudhatta soraiban. Azt a jelenséget, amelynek nevét nem mered háromszor a tükör előtt a saját szemedbe mondani. A Bayern Münchent.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Who are ya? – Indulnak a görögök aludni

détáriFerguson utáni első szezonunk eddig igen gyötrelmesre sikeredett, azonban ha mindenképp keresni akarunk valami jót benne, hát eddigi BL-szereplésünkre nyugodtan büszkék lehetünk. A Leverkusen lezúzása oda-vissza, a Sociedad kipipálása és a húzós Sahtar kiejtése azt jelentette, hogy csoportelsőként kellemes pozícióból várhattuk a sorsolást, amely után elégedetten dőlhettünk hátra: Olimpiakosz. Aztán azóta gondolkodóba eshettünk: míg pár éve csak legyintettünk egy ilyen párharc előtt, azon bosszankodva hogy akkor ezt most biztos nem adja a tévé, manapság már tényleg senki ellen nem mehetünk biztosra. Főleg úgy, hogy leendő ellenfelünk a hazai bajnokságot tulajdonképpen már megnyerte (bár még csak 20 ponttal vezetnek), egy esetleges továbbjutással pedig eddigi legnagyobb sikerüket ismételnék meg, így december óta szabadidejüket alighanem United-meccsek elemzésével és erre a párharcra való készüléssel töltik. Bizony, sok minden megváltozott, és nem csak a Manchester United félelmetes hírneve kopott meg kissé, hanem a pireuszi görögök is nemzetközi alakulattá lettek, soraikban pár ismerős, igaz kissé elfeledett arccal – őket mutatjuk be, azaz jöjjön az Olimpiakosz!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kívánságműsor