Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést!
Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.
(Az első 10 percben nem működött Kriss mikrofonja, de utána megszereltük. Bocs.)
Mostanában nosztalgikus érzések kavaroghatnak a unitedes szurkolói lelkekben; a látványos támadófoci, a hónapokon átívelő veretlenség, vagy a kellő arroganciával fűszerezett magabiztosság mellé ráadásul most betársul egy régről talán még ismerős hangulat, a BL-tavasz. Persze, szerepeltünk már a poszt-Fergie érában is a legrangosabb kupában bőven, de kiszenvedett Olimpiakosz-verésen, Wolfsburg elleni csoportkörös buktán, meg reménytelen Sevilla-kiesésen kívül nem futottra másra. Nem találtuk a helyünket Európa elitjében, ahol, valljuk meg őszintén, semmi keresnivalónk nem volt az utóbbi hat évben. Kíváncsian várjuk tehát, hogy a tökéletes előjáték után Ole géniusza érvényesül-e a legfontosabb meccseken, a legmagasabb szinten is, mert hogy a csoportmásodikok méltó büntetéseként egy igazi nagypályás ellenfelet kaptunk a kieséses szakaszban, így aztán vigyázó szemünket Párisra vetjük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Mondjuk ki az igazat és az őszintét: az elmúlt években nem volt túl jó dolog Manchester United szurkolónak lenni. Néhány kivételes alkalom persze akadt: a hosszú idő után újból megnyert FA-kupa, az Európa-liga győzelem vagy éppen a City elleni teljesen valószínűtlen fordítás képesek voltak elhozni azt a katarzist, amit olyannyira hiányoltunk. Összességében azonban kilátástalanság és az érdemi fejlődés teljes hiánya jellemezte ezt az időszakot, ami miatt nem csoda, hogy sokan inkább már nem a meccsek köré szervezték a hétvégi programjukat. De aztán jött egy bizonyos Ole Gunnar Solskjaer…
Tulajdonképpen a tavalyi szezon legnagyobb metamorfózisán átesett alakulata látogat majd ma este az Old Traffordra, úgyhogy ezt a tényt kihasználva ezúttal allegorikusra vesszük a figurát, és a Burnley FC látogatása előtt a statisztikák helyett egészen más vizekre fogunk evezni, habozás nélkül fejest ugrunk a címerek rejtett szimbolikájába.
A Solskjaer (interim)éra első podcastjában örömködünk, elemezünk, jósolunk, és reagálunk a kommentjeitekre, kérdéseitekre. (A műsort élőben közvetítettük a YouTube-on, ez az [alig] szerkesztett változat.) Az iTunes mellett már a Spotify-on is megtaláltok bennünket!
A mikrofon mögött: Stanley, kriss, Beyonder.
Ma délután norvég csodatevőnk első igazi erőpróbájának lehetünk szemtanúi: a bajnokság alsó felébe tartozó csapatok magabiztos legyűrése után ezúttal egy igazi top csapat otthonába látogat a Manchester United. Már amennyiben top csapatnak lehet nevezni egy olyan klubot, amely 11 éve nem nyert semmit, és otthonuknak a kibérelt Wembley stadiont, mindenesetre a Spurs más játékerőt képvisel, mint Solskjaer rövid de annál sikeresebb regnálásának eddigi ellenfelei. A rangadót továbbá olyan finomságok is megfűszerezik, mint az Ole-Poch különverseny a United padjáért, az őszi 0-3-ért való visszavágás reménye, a már nem csak álmainkban felbukkanó top4 esélye, vagy éppen az angol szövkap által is figyelemmel kísérendő Rashford – Kane csatárpárharc. Mindezekre kitérünk, mert hogy beharangozzuk londoni kiruccanásunkat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rutinos PL-nézők már megszokhatták, hogy év végén SPM fokozatba kapcsol az angol foci, és sem a szeretet ünnepét, sem az újévi másnaposságot nem kímélve záporoznak ránk a meccsek. Így történhet meg, hogy vasárnap délután, alig másfél héttel kinevezése után Solskjaer már a harmadik bajnokin irányíthatja régi-új csapatát, és a következő 6 napban még kétszer izgulhatunk azon, hogy kitart-e az örömfoci az első rangadóig. Lehet, hogy csupán a kinevezése óta érzett eufória, a bealvós meccsek után erős kontrasztként ható támadófoci, vagy csak a posztírás közben kortyolgatott bor mondatja velem, de nem érzem úgy, hogy pont a Bournemouth törné meg az Old Trafford év végi feelgood faktorát. Mert hogy velük játszunk a 20. fordulóban, és Howe csapata éppen ellentétes irányban halad az érzelmi hullámvasúton – ők most vannak talán a legmélyebben a szezonban és erősen néznek hátrafelé, mi pedig a pozitív gólkülönbséget gyarapítjuk, és egyre gyakrabban számolgatjuk a top4-től való távolságunkat. Országos egyes, mondaná erre egy szigorú földrajztanár, akivel mi sem nagyon vitatkoznánk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az a megtiszteltetés ért, hogy én írhatom az első poszt-Zsozé beharangozót, egy olyan hét végén, amikor szinte kifordult a világ önmagából, és olyan változások történtek a csapatunknál, amilyeneket egy héttel ezelőtt csak remélni mertünk. Woody felvállalta egy amolyan anti-Grincs szerepét, egy határozott tollvonása után újra hisznek a karácsonyi csodában a kérges szívű, sokat megélt Manchester United szurkolók. Miközben még az események hatása alatt állunk, örömtől és különböző alkoholtartalmú italoktól részegen, a legváratlanabb pillanatokban fel-felkurjongatva próbáljuk feldolgozni a hihetetlent, nem szabad elfeledni, szombat este fél hétkor a Cardiff ellen lép pályára OLE GUNNAR SOLSKJAER csapata!
