Verebekkel ágyúkra?

A Leicester elleni győzelem után nem teljesen úgy folytatódott az idényünk, ahogy azt elképzeltük (illetve szerettük volna, mert szurkolói közösségünk jelentős része pont így képzelte el). A B csapatunk két sikerrel megvívott kupameccse keretbe foglalt egy meglehetősen elkeserítő vereséget, ahol bizonyos aggregált mutatók szerint ismét nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de az igazat megvallva a játék képe alapján egy büdös nagy 0-0 lett volna az igazságos eredmény. Ok, a Rochdale elleni büntetőkkel kivívott továbbjutást is nehéz hangosabb röhögés nélkül egyértelmű sikerként jellemezni, de hé, megnyertünk egy tizenegyes párbajt, mi ez, ha nem fejlődés! (széles vigyorú, mégis szomorú szmájli helye). A West Ham végül bevert kettőt, kikaptunk, itt a lehetőség, lehet javítani az Arsenal ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ördögi kör #02 – Az Oleball nyomában

Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést!

Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.

(Az első 10 percben nem működött Kriss mikrofonja, de utána megszereltük. Bocs.)

#10 – Az eltékozolt fiú

Június lévén jó szokásunkhoz híven ismét értékeljük a szezon legjobbjait, a vébéig hátralévő szűk két hétben ezúttal is azokat a játékosokra fókuszálunk, akiket kis szerkesztői közösségünk a csapat húzóembereinek tartottak a mögöttünk hagyott idényben. Minden kolléga megírta a saját kis tízes listáját, majd ezeket a virtuális voksokat a rendkívül kifinomult, ún. Bernie-módszerrel (valójában F1 pontszámítás) összesítettük, a szavazatszámlálás után pedig kialakult a szezon végi menetrend. Elsőnek a listára épphogy felkerült, egykori rekordigazolásunk szezonját nézzük meg tüzetesebben, hiszen a 10. helyen Paul Pogba végzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Averagers: Infinity Snore

A munka ünnepe miatti hosszú hétvégi pihenést a Premier League játékosai szerencsére hírből sem ismerik, így az otthon ragadt apukák, családhoz hazautazó diákok és a városban maradt lonerek mind el tudják magukat foglalni a nehéz körülmények ellenére. Én például ma kirándulni megyek, hogy hűen tarthassam magam United-absztinencia fogadalmamhoz, de akik a TV-k előtt maradnak majd úgyis leírják ide, milyen volt a meccs. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Manchester is Red-pólóban ingyen sört inni az Emirates VIP-szektorában

Linkid nicken (ritkán, de néha) kommentelő olvasónk vendégposztot küldött. Köszönjük!

Nem is tudom, hol kezdjem. Bár ez a kommentszekcióból nem igazán tűnhet fel senkinek, de a blog megalakulása óta aktív Stretford End-szemlélő üti a klaviatúrán eme sorokat. Ahogy nincs karácsony Kevin nélkül, úgy nálam sincs nap SE nélkül. Habár olyan szakmai poszt nem lesz, mint amit az általam olvasott urak itt rendre megosztanak. Olyan vicces sem, mint az év végi jóslások, de akkora élményben volt részem, hogy szeretném megosztani veletek!

Hogy mi az oka a vendégposztnak? Kicsit messzebbről indítanék. Szerintem minden embernek az életében van bakancslistája, maximum nem nevezi nevén azt. Mivel már a harmadik ikszet taposom, így nálam ezek a vágyak, álmok nagyjából a 90-es évek végére illetve a 2000-es évek elejére datálódnak. Három ilyen kívánság szerepelt ebben a kategóriában, de Dévényi Tibi bácsit hiába zaklattam, még egy pöttyös labdát sem adott. Sosem gondoltam volna, hogy mindhármat másfél éven belül elém sodorja az élet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újabb rangadó idegenben, újabb iksz (Arsenal-United, 1:1)

“The past dictates the future.” (Dale Cooper)

Pedig olyan jól indult minden. A Watford elleni házi gólszépségverseny sikerén felbuzdulva a szokásosnál optimistábban vártuk a meccset (hiába mantráztuk, mint egy buddhista szerzetes, hogy buszbuszbusz, felkészítve magunkat lélekben az elkerülhetetlenre), ráadásul José előző napi nyilatkozata is bizakodásra adott okot. „Igen, elismerem, hogy a nagy csapatok ellen idegenben óvatosabbak vagyunk, és jobban fókuszálunk a védekezésre, de most ugye csak az Arsenallal játszunk, így alkalmunk lesz gyakorolni a támadásépítéseket” – trollkodott a portugál, jelezve, hogy még mindig nem Wenger az öribarija.

A kezdőt majdnem teljesen a szurkolói óhajok mentén állította össze Mourinho. A Rojo – Lindelöf – Smalling belső védőhármas visszatapsolása logikus döntés volt, pláne mert a sérült Matics végül csak a padon kapott helyet, így kellett hátul a pluszprotekció. Valencia és Young elfoglalták a bérelt helyüket, a benga belga csatárunk is sajnos, de azon nyilván nem lepődött meg senki, ahogy Hernyó reaktiválásán sem (Fella még sérült.) A Marci-Rash páros feltolása viszont örvendetes fejleménynek tűnt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megkopott rangadó

A top négyért folyó csata fontos állomásához érkezünk vasárnap délután. Ellenfelünk az ősi rivális Arsenal együttese, és bár egy esetleges győzelemmel még korántsem biztosítanánk helyünket BL indulásra jogosító pozícióban (főleg, hogy előttünk van a Pool és a City is), de a Wenga’boyst végleg elütnénk a menedzserükről elnevezett “kupa” elhódításától. Talán a két csapat közötti rivalizálás az utóbbi időben kissé megkopott – hisz mostanában nem a Fergie Trophy-ért, azaz a bajnoki címért küzdenek – az ágyúsokat a Bajokok Ligájától megfosztani azért nem lenne rossz érzés egy Manchester United szurkoló számára. A tét és a rangadó presztízsértéke miatt akár egy jó meccs is kerekedhetne ebből, nyomokban felidézve a kétezres évek parázs hangulatát, sok helyzettel, küzdelemmel, izgalommal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….