Bár Magyarországon az ország felében szmogriadó van, addig az Old Trafford fölött nagyon kellemes a levegő a hétvége eseményeit követően. A továbbiak mögött csupa jó hírről fogunk beszámolni nektek.
stanley bejegyzései
Hozni a kötelezőt
Délutáni látogatásra van kötelezően invitálva a West Bromwich Albion csapata az Old Traffordra, a jelenleg 12. helyen szerénykedő Pulis csapat elég hullámzó teljesítményt produkál. Ez az idényben mutatott eredménysoron (4-2-5) is igen erősen meglátszik, a West Brom pocsék kezdést követően indult be, majd mind a 4 győzelmét 1-0-val abszolválta, igen, igen, van Gaal biztosan nem futott el eme adat mellett. Mi viszont nem engedhetjük meg maguknak a pontvesztést és a bizonytalan játékot sem, mert a riválisoknak hozható meccseik vannak és jó lenne továbbra is tapadni az élbolyban, minden egyéb információ néhány sorral lentebb.
Jobb későn, mint soha…
Korrekt futballt bemutató csapatmunkával sikerült legyőzni a masszív moszkvai együttest. Ezzel végre megszakadt, ama gonosz sorozatunk, hogy képtelenek vagyunk hazai környezetben orosz gárdát legyűrni. Ezúttal az osztályzás azonban mégis elmarad, ugyanis vitának helye nincs, négy láb jó, két láb rossz, top of the table!
A felejtés bére
Gyűlnek a felhők, iksz Moszkvában, döntetlen a városi rangadón, remi és kiesés az Old Traffordon a Ligakupában. Kommentcunami, meg nem értett Daley Blind és Romero, akik csak izgalmat próbáltak csempészni éjszakáinkba és persze Martial, aki ezen a három mérkőzésen az egyetlen gólt verte és rövid időre Nagy Lacinak is érezte magát. Ki mondta, hogy unalmasak a meccseink?! Most hétvégén Londonba látogatunk és a Crystal Palace ellen igyekszünk fontos pontokat gyűjteni.
Sikerélményre várva – Ligakupa, 4. forduló
Az Ipswich Townt úgy intéztük el, hogy a mérkőzéshez hozzá szagolni sem tudtak a lovacskások és azóta depressziójukban egészen a 13. helyig csúsztak vissza a Championshipben. Így egyértelműen nem titkolt célunk hasonló ráhatást gyakorolni a Middlesbrough csapatára, akik jelenleg a negyedik helyen állnak a Championshipben. Negyedik forduló, Old Trafford, este 21 óra. Újra vár a Ligakupa és az első mérkőzésünk a Digi Sport 3 csatornán.
A városi forradalom újabb fejezete
A moszkvai kirándulást követően folytatódnak a Premier League küzdelmei, méghozzá az ősi városi rivális ellen, az Old Traffordon. Egy röpke gondolat erejéig azonban visszatérve a Bajnokok Ligájára, itt szeretnénk elnézést kérni olvasóinktól, de sajnos játék hiányában az osztályzás is elmaradásra került. Az élet nem habos torta, mint azt megtanultátok. Szóval a hétvégére visszakanyarodva, visszatérnek pihenőink és a kezdőcsapat minden bizonnyal 1-2 újabb meglepetéssel vár majd minket. Minden egyébről a hajtást követően tudhattok meg többet.
Osztályzás – Everton-Manchester United 0-3
Egyszerű játék a futball kérem szépen. Lődd be a helyzeteidet, vedd ki az ellenfél 1-2 kulcsemberét a játékból, majd nyugodj meg és tartsd kézben a mérkőzést. Meghökkenve láttuk, hogy a van Gaal-éra minden bizonnyal legjobb idegenbeli produkcióját sikerült lehozni a Goodison Parkban szombat délután. Nem feledve, hogy Depay és Blind pihentetése nagyon jó ötlet volt holland Mesterünk részéről.
Egy nehéz nap délutánja
Liverpoolba menve elég aktuális bármilyen The Beatles hasonlat. Azt hiszem hazudnék, ha azt mondanám, hogy rettegve, de kevés örömmel telve várjuk a mai mérkőzést. Az Arsenal elleni ütközet minden bizonnyal nem múlt el nyomok nélkül, igaz vannak játékosaink, akik azóta ennél még rosszabb dolgokat is átéltek, minderről hajtás után értékezünk.
Erőpróba Londonban
Soha nem szeretem ezt az összecsapást, mert az Arsenal ellen játszani olyan, hogy ha megvered őket, azt mondják, hogy nem volt nagy kunszt, ha pedig sikerül elbuckázni ellenük, azonnal jön Sallói, a Sport Géza és Bodnár Zalán, miszerint ez a Manchester United már/még nem az igazi. Előre hát Louis van Gaal’s red army!
Osztályzás (Manchester United-Wolfsburg 2-1)
Szeretünk korai pofonokba beleszaladni a Bajnokok Ligája küzdelmeinek első perceiben. Most sem történt ez másként, de szerencsére időben ébredt a csapat és ha nem is egyszerűen, de sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. A szerkesztőgárda közösen összedobott osztályzása alapján az alábbi érdemjegyek születtek: