Vesszen a West Brom!

Három hónapnyi időt kért Louis van Gaal, ez már letelt, szóval mostantól már azt a Unitedet kéne a pályán látnunk, amit ő eltervezett. Szükség is van a formába lendülésre, hiszen az elkövetkezendő pár hétben a Chelsea-City-Arsenal hármason kell lemérnünk, hogy melyik is az igazi arcunk. A szép gólokat szerző, vagy a temérdek gólt kapó. Reméljük, ma csak az előbbit mutatjuk, hiszen a West Bromot idegenben azért általában ütni szoktuk. LvG a De Gea, Rafael, Jones, Rojo, Shaw, Blind, Herrera, Januzaj, Mata, Di Maria, van Persie kezdőcsapatot álmodta meg. Falcao nevét ne keressétek, ő a padon ül Lindegaard, Smalling, Carrick, Fellaini, Fletcher és Young társaságában.

Nyerhetünk, nyerhettek

ajándék hegyekOlyanok vagyunk, mint a rossz szülők, akik hétköznapokon teljesen elhanyagolják gyermekeiket, hogy aztán ünnepnapok alkalmával drága és hőn áhított ajándékokkal halmozzák el őket, mintegy bűnbánásként. Szánjuk-bánjuk idei passzivitásunkat, a blog negyedik születésnapját poszt nélküliséggel ünnepeltük, éppen ezért nincs más megoldás mint ajándékokat osztogatni. De tényleg: rendes, manchesteri vásárfia vár rátok, a Találd el van Gaal kezdőcsapatát! játék különkiadásában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vendégségben Westbroméknál

west brom logoVolt nekünk anno egy videós rovatunk, amelyben aktuális ellenfelünkkel való korábbi meccseinkből szemezgettünk, de a youtube és haverjai jobban irtják a PL-meccsek összefoglalóit, mint gondos gazda a parlagfüvet, így aztán az Until we score rovat szép csendben kimúlt, West Bromékkal viszont annyi emlékezetes meccset játszottunk, hogy a hétfő esti bajnoki előtt a közönség segítségét kértük, így újabb vendégposztunkban stanleykubrick mereng WBA-val kapcsolatos múltbéli élményein, de ti se fogjátok vissza magatokat a külső-birminghami utazások felelevenítése kapcsán. Körmondat off, a szerzőé a szó. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

United vs. United

west ham logoAnnyira elbaszott módon kezdődött ez a szezon, hogy már fogalmunk sincsen, mit várjunk a West Ham szombati vendégjátéka kapcsán. Alapból ez sima egyes kéne legyen, de hát pár egyértelmű meccset már bebuktunk idén. Babonából már rekordokat sem merünk leírni, és ebben a szezonban a whoareya bejegyzések sem hoztak szerencsét. Éppen ezért egy rövid időre levettük vörös szemüvegünket, és megpróbáljuk objektív módon beharangozni a Unitedek szombat délutáni csatáját. Hét érvet hozunk fel a vendéggyőzelem mellett, amit azon nyomban cáfolunk is hét másikkal a sima hazai mellett.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megérdemeltük

Mikor már azt hinnénk, nincsen több negatív rekord amit megdönthetne a csapat, akkor jön egy újabb pofáraesés. A Premier League történetében a United még sosem veszített két gólos vezetésről. Ez ugye matematikailag azt jelenti, hogy legalább három gólt kell beszopni – nos, ezt a tervet túl is teljesítettük, 3-1-es vezetés után ugyanis 5-3 lett a vége. Lehet ugyan (sőt kell is) hibáztatni a hülye bírót vagy a félrenyírt hajú kisköcsögöt, de ezzel csak eltekintenénk a valós problémák felett. Mert az talán áll, hogy Clattenburg miatt nem nyertünk, de a vereséget nem neki, hanem saját magunknak köszönhetjük. Vagyis, leginkább Lajosnak, de akadnak még páran akiket nem fogunk megdicsérni. Bűnbakot keresünk.5-3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Modern útikalauz vörös ördögöknek

 

Az átigazolási szezon utolsó hetének történései annyira felizgattak benneteket, hogy levelesládánkba csak úgy záporoznak a vendégposztok. Semmi kétség, a United csapata igen rövid idő alatt jelentős változáson ment keresztül (és itt nem a 14. helyre gondolok), és mindannyian csak remélni tudjuk, hogy a jó irányba indulunk el. Mai vendégszerzőnk, giornalista a keményvonalas Moyes-ellenesség után most optimista hangulatban várja a rosszul kezdődő szezont, a hajtás után ki is fejti hogy miért. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A sokmillió dolláros bébi

di maria 7-es mezFél éven belül másodszor döntöttük meg átigazolási rekordunkat. Ráadásul a Di Maríáért kicsengetett összeg ezúttal nem csak a klub történetének legnagyobb költése, hanem brit átigazolási rekord is egyben. Hogy a taktikában, rendszerben, stílusban hová tudja őt elhelyezni van Gaal, arról legkorábban szombat délután bizonyosodhatunk meg, ez a bejegyzés nem is erről szól, hanem a transzfer körülményeiről, lehetséges jövőbeli hatásairól, na meg az elbaszott játékospolitikánkról. Idei szerzeményeinkre már több mint 130 millió fontot költöttünk, és még nincs itt az átigazolási szezon vége, nincs rendes védelmünk és a középpályánk is csak egyre fogy, tehát ez a már így is felfoghatatlan összeg valószínűleg tovább fog nőni. Alapesetben éljeneznünk kéne, hogy egy klasszis érkezik a csapathoz, de van úgy hatvanmillió okunk, hogy ne örüljünk maradéktalanul Ángel megszerzésének. Hogy mi köze ehhez jó kiállású igazgatónknak, egy portugál szuperügynöknek és egy nagy sportszergyártó cégnek? Tovább után kiderül. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mojszi, te vagy az?

moyes van gaal álcaErre még legpesszimistább drukkereink sem számíthattak. Nem csak Lajos koncepciója vagy a tökéletes előszezon mondatta velünk, hogy ez a szezon merőben más lesz mint a tavalyi. A játékosok visszatérő önbizalma és az ígéretesnek tűnő új felállás még a keret hiányosságait vagy a sérültek hosszú listáját is elfeledtette velünk, hogy aztán a szombat délutáni rémálom után nagyot koppanva érjünk földet. Folytatódik a rekordok döntögetése: 42 éve nem buktunk hazai nyitómeccset, a Swansea pedig még soha nem nyert bajnokit az Old Traffordon, és ez még akkor is elfogadhatatlan, ha van Gaal 2-3 hónapnyi időt kért világuralmi tervei megvalósításához. Nincs mit szépíteni, Lajos, ez bizony egy kőkemény Moyes volt, abból is a legreménytelenebb, legkiábrándítóbb fajta. Hogy mi volt a baj? Erre próbálunk rájönni néhány taktikai ábra felhasználásával, de kiosztunk néhány kokit és sallert alacsony pontszámot is mindenkinek, aki benne volt a 2-1-es vereségben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Who are ya? – Hattyúdal

swansea címerSzombaton végre elérkezik az a pillanat, amire május … nos, igazából úgy február óta várunk, azaz kezdődik az új Premier League szezon. Akárcsak Fergie utolsó hazai meccsén, vagy Moyes első bajnokiján, ezúttal van Gaal első tétmeccsén is a Swansea lesz az ellenfél. Az immár egyetlen wales-i csapat (a Cardiff kiesett, Bale meg ugye eligazolt) pontszerzése mellett semmi sem szól: kulcsjátékosok hagyták el a klubot, a menedzserük sem PL-szint, ráadásul tavaly még Moyes-szal a fedélzeten is 4-1-re vertük őket a nyitófordulóban. Bemutatjuk az egyetlen nem angol csapatot, akik idén tétmeccsen pályára lépnek az Old Traffordon, minden valószínűség szerint egy jó ideig utoljára, ugyanis nem lepődnénk meg rajta, ha szezon végén kipottyannának az első osztályból.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kristálygömb 2014

kristálygömb jósnőHa szezonkezdet, akkor leporoljuk kristálygömbünket, vagyis ismét arra a lehetetlen feladatra vállalkoztunk, hogy megjósoljuk az előttünk álló szezon történéseit. Egy dologban abszolút egyetértettünk: ez az idény csak jobb lehet a tavalyinál, még ha a Bajnokok Ligájában idén nem is láthatjuk a csapatot. Végső bajnoki helyezésünkről, a szezon felfedezettjéről, gólkirályáról és legjobb igazolásáról is itt olvashattok először. Aki nem szereti a spoilerezést, az csak jövő májusban olvassa el ezt a posztot, a többiek meg nyugodtan tippeljenek velünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….