Az utolsó Moukrofon – Képzeld el, hogy még marad

A Stretford End közösségéhez hasonlóan délelőtt óta természetesen mi is endorfinmámorban úszunk, időnként artikulálatlanul felüvöltünk, a levegőbe bokszolunk, szóval pont úgy érezzünk magunkat, mint akivel most közölte az orvosa, hogy kezd felgyógyulni a rákból.

Parádés időzítéssel, villámgyorsan össze is ültünk podcastolni egyet egy soha nem hallott felállásban, de rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, nem a Mourinho utáni időszámításról fogunk beszélgetni, hanem (khm.) eljátsszuk azt, hogy még mindig Józsi az edzőnk. Hogy miért teszünk ilyet? Jogos a kérdés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nincs mit veszíteni…

Van egy szép dolog a Liverpool elleni mérkőzésben. Mégpedig az, hogy valójában kevés téttel rendelkezik ez az összecsapás számunkra. Persze, a legtöbben azt mondják, hogy egy Liverpool elleni rangadó más, de ezt már ők sem feltétlenül hiszik el. De azért ne feledjük, hogy Marcos Rojo szerint egy Liverpool-United mérkőzés az olyan, mint egy River Plate-Boca Juniors, és, ha ő mondja, mi készséggel el is hisszük neki azt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak egy átlagos hazai meccs a liga utolsó helyezettje ellen…

Igen, ennek kellene lennie egy ilyen szombat délutáni mérkőzésnek, de amikor a csapat annyi gólt kap, amennyit a 16+, illetve amikor meccsek óta képtelen legyőzni az ezen szintű csapatokat, akkor bizony a vért pisilés egyáltalán nem lenne váratlan fordulat a csapattól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hallowed Be Thy Name

Mivel is lehetne jobban megkoronázni egy szombati munkanapot, mint a fárasztó robot után lehuppanni a fotelba, kinyitni az italszekrényt, elkortyolni valamit a zimankóra tekintettel, majd vasárnap reggelig aludni? Hát Manchester United meccset nézni 18.30-tól. Vagy mégsem? Ma este kiderül, ugyanis a Vörös Ördögök délre utaznak a Szentek otthonába, vendéglátónk a Southampton. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mourinho megmentői a kapuknál

A szombat esti közös sírás után újra az Old Traffordon lépnek pályára kedvenceink. Mourinho kezét pedig mintha az égiek minden egyes nehéz pillanatban fognák, hiszen könnyebben verhető riválist kívánni sem lehetne a négy BL mérkőzés alatt mindössze 1 pontot gyűjtő Young Boys együttesénél.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kib*sszák, ha nem nyerünk?

Menni vagy nem menni, ez itt a kérdés? Mourinho minden bizonnyal minden egyes mérkőzésen az életével játszik majd. A legnagyobb közhellyel élve mondhatjuk, hogy a portugál számára valószínűleg minden egyes összecsapás felér egy döntővel. Kedvenceink óriási szerencséje egyébként, hogy a Tottenham-Chelsea találkozó mellett egy Bournemouth-Arsenal is megrendezésre kerül, így számos rivális veszíthet pontokat a hétvégén. Előbb viszont nézzük meg, hogy mi a helyzet a házunk táján…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

PogCast-02 – A visszatérés

A Stretford End kiváló kommentkommandójának krémje elkészítette kézműves közösségi kommentpodcastjuk második részét, amiben megbeszélnek mindent. Is.

Akik osztották az észt: Fella, Filozofi. Aki részeg volt: Ketomika. Aki hiányával tüntetett: Tsabi27. Aki vitte a show-t: Babagyár (formerly known as Pite).

Jó szórakozást!

Amikor Ferguson még csak odahaza próféta – a második mérföldkő

Amekkora étvágyat varázsolt ezs kolléga a hétvégén a városi derbihez, akkora lett a végén a pofára esésünk is, a meccs utáni stresszes magyarázkodás pedig mindennapos vendéggé vált a Mourinho-sújtotta övezetben. Az élet egyébként még ennél is tud kevésbé habostorta lenni, képzeljétek csak el, hogy ti vagytok ezs. Nem elég, hogy végigolvassátok a szürkeárnyalatos könyvet, hogy asszociációs skilljeiteket felhasználva beharangot írjatok a blogra, de délután még az 1-3-at is végig kell nézzétek. A 12 meccs után az éllovas mögötti 12 pontos hátrányra, a negatív gólkülönbségre, a tabellán elfoglalt 8. helyre (és a mutatott játék képére) azonban egyelőre még nem térünk ki, helyette a nemzetközi szünetre való tekintettel robogni fog tovább a nosztalgiavonat.

Az sorozat első és második fejezetével már eljutottunk Fergusonnak a Premier League fölött gyakorolt terrorjáig, most pedig, amolyan félig-meddig átmeneti bejegyzés gyanánt szétnézünk, hogy mi történt a Uniteddel ezalatt Európában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….