Who are ya? – Új fiúk a több mint egy klubból

Talán nem gondoltuk volna, hogy a szezon egyik legnagyobb meccse egy februári csütörtök estére fog esni, de hát a Manchester United Barcelona elleni párharcai akár az Európa Liga 32 között is könnyen klasszikussá nemesedhetnek. Láthattuk ezt a múlt heti első meccsen (ezúton is betiltanám az odavágó kifejezést), a 2-2 után mindkét csapat szurkolói, férfiak, nők és a semleges nézők is hiányérzet nélkül állhattak fel a kanapéról. Vagyis, felcsapva a sportújságírói szakzsargont, mindenki elégedetten csettinthetett a mérkőzés láttán (már aki szokott ilyet, én utoljára úgy óvodás koromban csettintettem elégedetten, mikor sikerült elsajátítanom a technikát), legfeljebb azon sajnálkozva, miért nem a Bajnokok Ligájában találkozik két ilyen csapat. Nos, az előzményeket ismerjük, mi ugye Ole végső leolvadása után és a tanácsadó szakértelmének köszönhetően el sem indulhattunk a sorozatban, a Barcelona pedig zsinórban másodszor is búcsúzni kényszerült a csoportkör után. Ahogyan mi sem, úgy ők sem régi fényükben csillognak, tovább után megtudhatjátok, Barcelona Messi nélkül, mondd, mit ér.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Izgalmas meccs jön!

Ez nem déjà vu, délután ismét összecsapunk a Leedsszel, a héten már másodszorra. Nézzük, mi az, amit már biztosan tudhatunk!

A United valószínűleg erős felállásban lép pályára, a hangsúlyt a szilárd védekezésre és a gyors ellentámadásokra helyezve. A csapat több tehetséges támadójátékossal is rendelkezik, akik gondot okozhatnak a Leeds védelmének, és igyekeznek majd kihasználni a gólszerzési lehetőségeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Na de mi van a Chelsea-vel?

A blogon nem túl rég óta futó „Na de mi van a….?” – sorozat újabb epizódja következik. Úgy döntöttem, hogy ebből hagyomány lesz: valahányszor az európai futballban bárki művel valami wtf-mutatványt, abból bejegyzés lesz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mit teszel, ha bekopognak a sejkek?

Az Ördögi Kör különkiadásában feltettük magunknak a kérdést, hogy mit reagálnánk, ha olyan új tulaj érkezne, aki nagyon nem szimpatikus, és meg is válaszoltuk. Plusz: vébéztünk még egyet utoljára.

00:30 – Vébé
14:50 – Tulajdonosi dilemma

A line up: Strigo, Stanley, Kriss, Beyonder. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ez most már tényleg a Ten Hag-ball?

Újra itt a méltán népszerű Ördögi Kör! A témák:

  • Ez már a Ten Hag-ball, vagy még csak egy átmeneti állapot?
  • Casemiro tényleg pótolhatatlan?
  • A nagy Antony-vita
  • Csatárkérdés: ki az ideális jelölt?
  • Kane még gyorsan igazolni valaki januárban?
  • Plusz: arsenalázozás, chelseazés

A line up: Strigo, Stanley, Kriss, Beyonder.

Ez most már tényleg a Ten Hag-ball?

Listen to this episode from Stretford End on Spotify. Új adás, benne: – Ez már a Ten Hag-ball, vagy még csak egy átmeneti állapot? – Casemiro tényleg pótolhatatlan? – A nagy Antony-vita – Csatárkérdés: ki az ideális jelölt? – Kéne még gyorsan igazolni valaki januárban?

 

Az RSS-re az Anchoron lehet feliratkozni, de követhettek Spotify-on vagy iTuneson is

Na de mi van a Szuperligával?

Még január 14-én, a City elleni rangadóhoz tettem ki a beharangot, mikor a tengernyi megnyitott böngészőfülben feltűnt egy hír, miszerint a Szuperligát szervezni kívánó madridi társulás, egy bizonyos A22 névre hallgató csoport webináriumot tart a liga indításának várható gazdasági (és egyéb) hatásairól.
És hát voltam olyan pihentagyú, hogy egy regisztráció után bejelentkeztem meghallgatni a mondandójukat, úgyhogy egy gyors kitekintés erejéig szánunk néhány mondatot a megrekedt Szuperliga újabb fejleményeinek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A legnagyobb hiba az volt, hogy a szezon elején jelentettem be nekik

A fenti választ adta Ferguson egy interjú során, mikor a 2001-es, később lefújt visszavonulásáról kérdezték.
Ezen az apropón indulunk el a következő bejegyzés során, mielőtt a Ferguson story utolsó fejezetével lezárnánk a sorozatot, szánunk egy fejezetet a Főnök úr sikerei mellett a legnagyobb hibáinak is (mert ha 26 évig manager valaki Európa élvonalában, akkor óhatatlanul akad neki néhány), amikből párat Ferguson saját maga is belátott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….