Egy éve borús hangulatban vártuk a negyedik fordulót egy vereség, két döntetlen és három öt kettő után, de idén óvatos optimizmussal tekinthetünk a soron következő párharc elé. Egy könnyed és sikeres BL selejtező, valamint egy szerencsésnek mondható BL sorsolást követően a szezon eddigi legkeményebb erőpróbája következik, a Swansea elleni idegenbeli mérkőzés. Van miért visszavágnunk a hattyúknak, hiszen nso stílussal élve, tavaly kétszer is „ördögverés lett a hattyúvadászatból”.
A hely ahová tartozunk
Bár voltak kisebb rémálmaim a Bajnokok Ligája selejtező kapcsán, de abban benne volt de Gea is, aki látványosan a félpályán szaladgált 4-1-es vezetésnél, azonban sikerült felébrednem. Ennek hála tudom, hogy 3-1-re megyünk a belgák ellen, a védelmünk idén egy öngólt kapott, ami nem nagyon mutat arra, hogy ma kaphatnánk két gólt. Arra azonban igen, hogy a rúgással még nehezebb dolgunk is akadhat. Minderről a hajtás után bővebben.
És nagyjából most lőttük volna be a vezető gólt (United 0:0 Newcastle)
Vannak meccsek, amikor egyszerűen semmi sem akar összejönni: hiába a gigantikus mezőnyfölény, hiába alakítjuk ki számolatlanul a helyzeteket, van, amikor egyszerűen nem jön az a fránya gól. Na ilyen volt a Newcastle elleni szombati döntetlen is, ahol csak nem sikerült begyötörni a győztes találatot. Kissé megkésett osztályzásunk címével is a hiábavaló várakozásra szerettünk volna reflektálni – bár igazából mindegy is, hogy tényleg kedd délutánig kellett volna várni a gólra, vagy csupán még 10 percig, hiszen a focit 90 percre (plusz Fergie Time-ra) játsszák. Gyors pontosztás következik.
Wayne Rooney utolsó megkísértése
Kicsit rendhagyó poszttal jelentkezünk a Newcastle elleni rangadó előtt, egy egészen egyszerű vudu mágiával próbáljuk előcsalogatni azt, amit tízesünkben benne van. Történetesen a gólokat, de lehet, hogy sokunk már a jó játékkal is beérné. A Newcastle jó választás, ugyanis csapatkapitányunk megszámolatlanul lövöldözi nekik a gólokat.
Az áttörés? (United 3:1 Brugge)
Sokan arra számítottak, hogy – hiába nagyobb a tét, mint akár egy rangadónak számító bajnoki esetében – van Gaal szépen belerotál majd itt-ott a Villa otthonában győzedelmeskedő kezdőbe, így mindenképpen meglepőnek mondható, hogy végül ugyanaz a tizenegy futott ki az Old Trafford gyepére a Brugge elleni BL-selejtezőben, mint amelyik pénteken Birminghamben. Nem kérdés tehát, Lajos minél előbb szeretne összehozni egy összeszokott magot, bepótolva azt, ami tavaly ilyenkor közel sem sikerült neki, és bár a kémiára jelenleg az mondható, hogy inkább csak a hátsó alakzatban van meg egyelőre, kedd estre végre a támadó szekcióban is láthattunk kiemelkedő teljesítményt. Értékelünk!
Kötelező körök
Nem túlzás azt állítani, hogy a kedden kezdődő kétfordulós párharc rendkívül fontos, meghatározza majd egész szezonunkat. Sajnos távollétünkkel tavaly sikerült Bohóc Ligává silányítanunk a BL-t, de most nagy esélyünk van arra, hogy újra elfoglaljuk megérdemelt helyünket a csoportkörben. Ehhez a Club Bruges csapatán keresztül vezet az út. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy nulla – osztályzás
Két meccsből hat pont, hurráhangulatnak kéne uralkodnia a United drukkerei között, valahogy mégsem így történik. Talán az lehet ennek az oka, hogy a csapat a Spurs és most legutóbb a Villa ellen sem mutatott még csak jeleket sem arra, hogy ebből a közeljövőben foci lesz. Igaz, két részre bontható a dolog, hiszen a töketlen (ld. még: nem létező) támadójáték mellett azért eléggé rendben van a védelem (illetve a középpályás szűrőkkel megerősített védelem), de ez a túlzottan defenzív játék nem túl izgalmas, és negatívan hathat a szurkolók éberségére is. Antifocit játszunk, nincs mit szépíteni, és ez mindaddig jónak is tűnhet amíg két meccsen három lövésből szerzünk két gólt, de ha elpártol mellőlünk a szerencse vagy Own Goal, akkor bajban lehetünk ezzel a fosfaragással. Na de azért nyertünk, úgyhogy nem húzunk le mindenkit nagyon.
Volt egyszer egy jobb Aston Villa…
Szokatlan időpontban kerülünk „összetűzésbe” a birminghami riválisunkkal, péntek este találkozunk, ugyanis egy tüntetés miatt a rendőrség úgy döntött, hogy a szombati napon képtelen lenne biztosítani a rendet és különben is mi a BL-ért játszunk az azt követő héten, ráadásul mindjárt kedden. A Villa ellen általában szép eredményeket szoktunk elérni, otthon és idegenben egyaránt, de azért néha beletolnak a lecsóba barátaink. Most pedig hunyjátok le a szemeteket és kalandozzunk a múltba.
Egy nagy visszatérő (United 1:0 Spurs)
Aligha mondható meglepőnek, hogy óriási várakozás előzte meg a csapatunk első éles összecsapását a szezonban, a Tottenham elleni nyitómeccs előzményei azonban alapvetően más jellegű kíváncsiságot idéztek elő bennünk, mint amilyet mondjuk egy évvel ezelőtt éreztünk. Akkor egy rendkívül eredményes felkészülési időszakot követően fogadtuk a Swansea-t, hogy aztán gigantikus pofáraeséssel induljon a szezon a csapat és van Gaal számára, idén azonban pont fordítva alakult minden, hiába igazoltunk ugyanis jól, az amerikai túrán látott játék bőven hagyott kívánnivalót maga után – valahogy mégis nyerni tudtunk ezúttal a Tottenham ellen. A győzelemnek örülünk (naná!), a valahogy részének azonban nem – egy pontozás keretein belül ki is fejtjük, miért van így.
Új szezon, új remények
Sir Alex Ferguson távozása teljes mértékben zavarta össze minden létezőt, amit United drukker el tud képzelni. 7. hely a bajnokságban, egy csomó új igazolás, rekordigazolásokkal megspékelve, teljes latinizációval. Utoljára 1987-88, 1988-89-ben volt két olyan szezon, amikor egymást követő két évben nem sikerült semmilyen trófeát szerezni.
A szurkolók szemében hétről hétre jönnek fel az új remények, az új víziók. Felállásról, kezdőkről, igazolásokról. Minden, amit vártunk, most elérkezett. Indul a Premier League 2015-16-os szezonja. Ennek örömére pár nyitófordulóra tekintünk vissza.







