„Nagy show, döngöl a turné, Ezt nézd, nem vagyok a múlté…”
Elnézést, hogy nem életünk bandájától idézek, de azt kell, hogy mondjam ez most tökéletesen igaz a csapatunkra. Az elmúlt néhány nap alaposan átrendezte a fejünkben lévő dolgokat, de leginkább a köz hangulatát javító intézkedésekkel találkozhattunk.
A rekkenő hőségben is igyekszünk szórakoztatni olvasóinkat. Ezúttal egy valóban meghökkentő storyvonalat sikerült előhalászni közel 15 évvel korábbról. Az idei nyáron úgyis a kapuskérdés miatt izgulunk a legjobban, én csak annyit mondok, volt ez már ennél sokkal rosszabb is.
Mint tudjuk, LvG szívesebben nyúl a gyerekekhez, mint egy Arsene Wengerbe oltott katolikus pap. Az első manchesteri évében ezt a hírnevét viszont csak részben igazolta. Betette az első csapat keretébe, sőt a kezdőbe is Blackett-et és McNairt, ami dicséretes, de ezt a lépést inkább a kényszer és a háromvédős felállás szülte. A támadószekcióban nem volt ennyire bátor, Januzajt látványosan hanyagolta – igaz: a teljesítménye alapján joggal – Wilson pedig többnyire a kispadról figyelhette csak Falcao és RvP bénázásait. Utóbbi se túl meglepő, egy Lajosnál keményebb tökű (van olyan?) menedzsernek se jutna eszébe három világklasszis csatár helyett egy felnőtt szinten még zöldfülű újoncot játszatni.
Ha valaki megbízhatóan, üzembiztosan, és sokáig pancsol a langymeleg középszarban, akkor egy idő után ezt már fel sem rójuk neki. Megszoktuk, elfogadtuk, természetesnek vesszük. Így vagyunk kedvenc ecuadori exhetesünkkel is: amikor az „Év játékosa”-díjjal a zsebében lenyomott egy finoman szólva is teszkógazdaságos szezont, még csak az egyik szemöldökünket vontuk fel Ancelotti módra. Aztán a másikat is, utána felháborodtunk, anyáztunk egy kicsit, de még bíztunk benne, hogy nem olyan mély az a gödör, ki lehet mászni belőle, és hamarosan visszatér az az Antonio, akit 10-ből hétszer meg tudta találni Rooney fejét, és akinek NEM a balhátvéd vádliján virít a hőtérképe. De hiába vártunk, úgyhogy a haragot és a dühöt szép lassan felváltotta az elfogadás és a beletörődés fázisa.
Sokan leírtatok már. Azt mondtátok Moyes tanítványa vagyok és hónapokra sérülök le az edzéseken vagy bármikor máskor, mint az a brazil jobbhátvéd srác. Ám egy igazi harcos újra visszatér és felveszi a küzdelmet a kétkedőkkel szemben. Utoljára láttátok ezt a képet.
A hasznosság és a szimpatikusság koordinátarendszerében négyféle játékost lokalizálhatunk: vannak a nagyon jó, de kevésbé megnyerő arcok (nálam ilyen volt CR), a nem annyira kiemelkedő, de maximálisan szerethető figurák (Fletcher, Park, Welbeck), az ellenszenves kutyaütők (egy topcsapatban nyilván belőlük van a legkevesebb), és a legszerencsésebb kombináció: amikor valakinek nem csak játékát csodáljuk, de a mezét is büszkén viseljük, mert emberileg is megtestesíti mindazt, amiről a klub szól.
Bevallom őszintén amikor kiderült, hogy Lajos lesz az új edzőnk azt gondoltam Robin lesz az idény kulcsembere. Azért mertem erre gondolni hiszen az előző nyári vb-n a holland csapat igencsak jól muzsikált Robinnal az elején, tehát adott volt, ha jön LvG akkor Robin lesz a király csávó. Aztán ezt valahogy nagyon nem így lett, sőt igazából csalódást keltőre sikerült az idei szezon holland csatárunk számára, és, hogy van-e még jövője nálunk? Lapozzál, aztán megtudod.
avagy Reszket az Ashley Young, mert madárka szarott rája
Szezonértékelő 4 felvonásban
Írta: Strigo
Szereplők:
Ashley Young, futballista
Louis van Gaal, menedzser
Ryan Giggs, mentor
Young régi énje, egy gyökér
Nani, agyatlan szélső
Di María, megélhetési bevándorló focista
Blind, ideiglenes balhátvéd
Herrera, nagy király
Mata, egykori rekordigazolás
Fellaini, torony
Smalling, előrehúzódó védő
Zabaleta, megzavarodott védő
Madár, madár
Jobbhátvédek, védekező középpályások
United-szurkolók, ellenfélnek szurkolók
A cselekmény nagyrészt az Old Traffordon, a Glazer-család birtokán játszódik.
Túlzás lenne kijelenteni egy szezont követően, de véleményem szerint megvan az új John O’Shea, egy holland játékos személyében. A még mindig csak 25 éves Daley Blind apja nyomdokai mentén lépdel előre egy szép karrier irányába, ráadásul most már a világ egyik legnagyobb klubjában rúgja a bőrt, mi most az idényéről rántjuk le a leplet.
Carrick idestova egy évtizede gyűri a gyepet a United mezében és gyakorlatilag ezen időszak alatt a klubtörténelem legsikeresebb időszakának volt kulcsszereplője. 5 Premier League, 1 BL siker, 2 Ligakupa és 1 Világkupa emelgetése is kijutott neki. Ellenben most még közel sem búcsúztatom Carricket, csupán arra akarok rávilágítani, hogy hiánya minden bizonnyal idei eredményeinken is meglátszott. Hogy miért, arra még a lapozás után derül némi fény.
