Minden futballklub – engedtessék meg, hogy egységes entitásként kezeljem most az egyesületeket úgy általában, ebbe az egységbe a szurkolók is beletartoznak, sőt, kiemelt szerepük van – szeret különleges lenni. Előszeretettel igyekszik hangsúlyozni saját, a többiekétől markánsan eltérő identitását, értékrendjét: ennek a terméke a „You’ll never walk alone”, meg a „Més que un club” és hasonszőrű társaik. Minél nagyobb egy futballklub, minél gazdagabb, sikeresebb történelme van, annál kevésbé szereti elfogadni, hogy végtére is ő sem szól másról, mint arról, hogy 11 ember kerget egy labdát a pályán, és több ezer meg több millió másik ember hajlandó fizetni azért, hogy ezt láthassa. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Giggs will tear you apart
Eseménydús héten vagyunk (majdnem) túl, hiszen a Manchester United háza táján az utóbbi napokban igencsak gyors tempóban történtek a dolgok. Vasárnap eldőlt, hogy jövőre biztosan nem indulhatunk a Bajnokok Ligájában, hétfőn Moyes kirúgásáról kezdtek pletykák terjengeni, ami kedd délelőtt meg is történt. Szerdán már új menedzserünk, Ryan Giggs vezényelte az edzést, csütörtökön maga mellé vette régi harcostársait segítőnek, pénteken már sajtótájékoztatót tartott, ma pedig már élesben is bemutatkozhat annak a csapatnak a kispadján, amelyet játékosként 25 éve szolgál. Örülünk? Naná, hiszen ha valami felkavarhatta a United-szurkolók számára szokatlan poshadt szezon végi állóvizet, akkor az egy új edző a megbukott régi helyett, és ha ez az ember történetesen a klub történetének legsikeresebb játékosa, akkor érthető, miért várjuk úgy a mai meccset, mint egy BL-elődöntőt. Ja igen, ellenfelünk a Norwich lesz, de nem velük fogunk foglalkozni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Itt a mese vége, avagy minden jó, ha
„A válás mindig jó hír. Tudom, ez furcsán hangzik, de igaz, mert még soha egyetlen jó házasság sem végződött válással.” (Louis C.K.)
„Nincs annál veszélyesebb, mint nem vállalni kockázatot.” (Guardiola)
A United tulajdonosai jó döntést hoztak, amikor majdnem egy évvel ezelőtt David Moyes-t bízták meg a csapat irányításával, és jó döntést hoztak tegnap is, amikor átnyújtották neki a selyemzsinórt. A két állítás egyszerre elvileg nem lehetne igaz, mégis ez a helyzet. Elmagyarázom.
Kezdjük az elején, vagyis SAF visszavonulásával. Amikor kiderült, hogy a Manchester United történetének legsikeresebb menedzsere nyugdíjba megy, mindannyian tudtuk, hogy már semmi sem lesz olyan, mint korábban. Ezt írtam akkor a SAF-korszakról és a jövőről: Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ki legyen az új chosen one?
Tisztában vagyunk vele, hogy Angliában sem a médiamunkásokhoz szokás az atomórát igazítani, de ha a Guardian, a Telegraph és Sky Sports egyszerre brékingel egy sztorit, akkor ott zörög a haraszt rendesen. David Moyes egyelőre még a Manchester United menedzsere, de állítólag már nem sokáig. Amíg várjuk a fejleményeket (egyes források szerint 24 órán belül eldől, hogy mi van), addig álmodozzunk egy kicsit: tessék megszavazni, hogy kit látnátok szívesen Moyes helyén.
FRISSÍTÉS: Moyes kirúgva, helyét a szezon végéig Giggs veszi át. Chris Woods, a kapusedző egyelőre a helyén marad, Jimmy Lumsden edző és Steve Round asszisztens Moyes-szal együtt távozik. Klopp a Guardiannek közben jelezte, hogy marad a Dortmundnál.
Szembesítés
A Hull City kupameccse miatti hosszas pihenőnk következtében volt időnk megemészteni a Bayern elleni BL-kiesést, így a bajnokság hajrájára újult erővel és komolyabb teher nélkül fordulhatunk. Tét persze továbbra is van: az európai kupaindulásért még mindenképpen versenyben vagyunk, sőt, egy utópisztikus szcenárió bekövetkeztével még a negyedik helyre is odaérhetnénk, ám ez utóbbi sorsáért mai ellenfelünk, az Everton sokkal inkább aggódhat.
Klinikák
Detoxikáló
Nyugodjon meg, Uram, nincsen semmi gond. Ne essen pánikba, jó helyen van. Nyilván sosem ébredt még detoxikálóban, most ez is megesett. Remélem hogy semmi fontos dolga nem akadt az elmúlt két napban, ugyanis azóta a vendégszeretetünket élvezi. Leginkább eszméletlenül, vagy legalábbis mély álomban – mi itt bent szaknyelven úgy hívjuk az ilyen állapotot, hogy kiütve. A szervezetében talált alkoholmennyiség, valamint a különböző növényi- és vegyi származékok alapján ez egyáltalán nem meglepő. Hogy mi történt? Azt hittem, erre majd maga fog választ adni. Még mindig nem emlékszik semmire? Aha, értem, szóval az utolsó emléke egy egyenlítő gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A türelem próbája
Tudtuk, hogy nehéz lesz, és tudtuk, hogy nem mi leszünk az esélyesek – pontosan ennek tudható be, hogy az odahaza elért döntetlent mindenki a United diadalának tudta be a Bajnokok Ligája idei leghangzatosabb negyeddöntőjében. Ettől azonban még ugyanúgy nehéz és ugyanúgy nem mi vagyunk az esélyesek, ahhoz ugyanis, hogy továbbjussunk, túlzás nélkül a legjobb idei teljesítményünkre lesz szükség az Allianz Arénában. És még valamire. Arra, amire eddig leginkább a szurkolóknak volt, most azonban maguknak a játékosoknak lesz: türelemre.
Rejtett tartalék – Osztályzás
A Manchester United tegnapi kezdőcsapatára pillantva bizonyára kevesek nyálelválasztása indult be, így nem véletlen, ha a végeredmény tudata disszonáns érzést kelt egyesekben. Ettől természetesen még örülünk: a jövő szerdai, Bayern elleni valószínűsíthető kezdőnk túlnyomó többsége pihenhetett, mi pedig egészen sima, 4-0-s győzelmet arattunk a Newcastle otthonában. Méghozzá velük – osztályozzuk is őket, ki-kitekintve a jövő heti BL-visszavágóra is.
Unitedek csatája – dühöngő
Bravúros döntetlen – osztályzás
Sikerült kijózanodnunk a sör- és örömmámorból, meg végignéznünk a meccset még egyszer, ezúttal nyugodt körülmények között, és továbbra is büszkék vagyunk a csapatra. Adjuk meg Moyesnak ami az övé, remekül felkészítette a srácokat, és nem rajta múlt, hogy nem előnnyel készülünk a jövő heti visszavágóra. Lehet ugyan antifocinak nevezni a bunkervédekezést, de egyrészt valószínűleg senkit sem érdekel ez, ha amolyan cselzisen becsusszannánk a döntőbe, másrészt Guardiola sem lehet büszke a nyomasztó labdabirtoklási fölény mellett kidolgozott két-három helyzetükre. Nehéz egy ilyen szinte tökéletes csapatmunka után egyénileg értékelni a játékosok teljesítményét, de azért megpróbálkozunk vele.