Karácsonyi győzelmi kényszer – Ellenfél a Sunderland

A hal, a töltött káposzta, a Reszkessetek betörők, a tojáslikőr és az idegesítő rokonok után végre elérkezett a meccs nap, itt van újra. Már mindannyian könyörtelenül várjuk Moyes visszatérését és remélhetőleg olyan teljesítményt kíván nyújtani csapata, amilyet 2013-14-ben megszokhattunk mi is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vadford? – Folytatódik a Premier League

Ahogy azt meg lehetett jósolni, kigyufáztunk Rotterdamban, de kit érdekel ez, amikor nyilvánvaló, hogy ma kell megszerezni a három pontot, ezzel pedig tapadni a riválisokra és továbbra is emelni a csapat hitét és önbizalmát. A pályára kifutó kezdőre pedig egyre kíváncsiabbak leszünk, hiszen Mourinho az EL mérkőzésen kipróbálhatott néhány játékost, igaz egy mérkőzésből, ráadásul éppen abból, sok következtetést aligha lehet levonni. Mi azért nekifutunk annak a kísérletnek, hogy megcélozzuk feltalálni a spanyolviaszt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Győzelemre fel! – Manchester United – Southampton

A bajnokság kezdete pont olyan, amikor még nem látjuk a teljes összképet más csapatok formájáról és persze a sajátunkéról sem, ugyanakkor nagyon fontos a jó kezdés, különösen azért, mert már lassan el is felejtettük milyen az. Továbbá a Manchester City elleni összecsapásig jó lenne 100%-osnak maradni. A mai feladat közel sem megoldhatatlan.

promo295273674

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Játékoskijáró és ami eddig történt

A Wayne Rooney tiszteletére megrendezett mérkőzés és a szuperkupa döntő előtt érdemes néhány dolgot összegezni a Mourinho féle elképzelésekből, illetve számos játékos sorsáról a jövőt illetően. Egyértelmű, hogy amíg maximum 1-2 igazolást hajthatunk végre, addig a távozók listája akár 10 főre is hízhat. Ennek járunk utána azonnal.

PAY-Manchester-United-v-Galatasaray-Pre-Season-Friendly

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Beindult a nyári nagyüzem

José leszállt közénk és megtartotta első sajtótájékoztatóját a nagy nyilvánosság számára. Mourinho beszélt sok mindenről, sok új dolgot azért nem feltétlen tudtunk meg, de néhányat mégis. A továbbiakban az elmúlt hetek történéseit és a tegnapi nap eseményeit foglaljuk össze.

88C8BFF6EB6A47CF870C2E29936562FE

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mounnyei királyság

Megérkezett legújabb állandó szerzőnk, aki nem lesz más, mint ezraharrari. Fogadjátok sok szeretettel és olvassátok legújabb bejegyzését, ami természetesen egy újabb klasszikus a javából. Ígérjük, hogy a jövőben szólunk neki, hogy focis posztokat is hozzon. Üdv a csapatban!

Másfél évezreddel voltunk az után, hogy az Egyesítő Úr kinyilatkoztatta magát, amikor fia, a Teremtő, a teremtéstől számított 260. esztendeje lakozott a halandókkal. Szíve azonban egyre jobban vágyakozott az Elsők-szigetének aranyban csillogó fái és nektárral csörgedező vidám csermelyei után, melyeket a teremtés óta nem látott. Életének kezdeti részében csak vadakat és kisebb rendű lényeket hozhatott a Földre, atyja elrendelése szerint csak létezésének 450. évében alkothatta meg a második királyságot, az első hanyatlását követő majd hat emberöltőig tartó helytartóságot felváltva. Az emberek addigra nyugtalanok és forrongóak voltak, egyesek már az Egyesítő Úr létezését is kérdőre vonták, sokan hamis bálványokat kezdtek el saját maguknak gyártani, amikor nagy ragyogással jött el hozzájuk Feurgë, a Teremtő. Ugyan a Föld, az Ég, és annak összes teremténye nem az ő alkotása volt, a királyság elhozójának, az Egyesítő Úrnak fiaként azonban nem kerülhette el sorsát, így hozta létre a második királyságot, amely az elsőt is elhomályosítva maradt fenn a krónikákban. Erről a korról bővebben a Feurgë-regék szólnak, a teremtést követő negyedik kor azonban csak most kezdődik.

BzQMQyRCMAAAhes

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A rémálmok klinikája

Eljutott hozzánk clacka révén egy igen aktuálisnak tűnő vendégposzt.

Előre is csillapítanánk a kedélyeket ugyanis a hét további várható eseményei miatt. Továbbá halkan megjegyeznénk, hogy “ez még nem vót.”

Dr. Nervengang gondterhelten rótta a folyosókat. A máskor oly udvarias, figyelmes és emiatt a kollégák, a dolgozók, a klinika udvarán élő macskák és a betegek körében egyaránt közkedvelt osztályvezető főorvos most csak futólag, már-már foghegyről köszöntötte a mellette elhaladókat. Olyannyira magába merült, hogy még a szokatlan viselkedésével kiváltott meglepett pillantásokat és furcsálkozó összenézéseket sem érzékelte. Bekanyarodott a frissen felvett betegekhez vezető folyosóra, és belépett az első kórterembe.

Asylum-1

Egy kattintás ide a folytatáshoz….