Leg-leg-leg…West Ham

A Barcelona elleni meccsek közé beékelődött bajnokink ugyan nyilvánvalóan kisebb érdeklődésre tarthat számot mint a BL-negyeddöntők, viszont a jövő évi BL-indulás szempontjából legalább akkora szerepe lehet a mai győzelemnek, mint egy esetleges sikernek a Nou Campban. Vagyis, ha nem győzünk a West Ham ellen, akkor az Európa Ligába visszacsúszás elkerülésére az egyetlen mód az lehet, ha idegenben verjük a Barcát (meg mindenki mást), és címvédőként indulunk a Bajnokok Ligájában. Ami azért elég kemény menet lenne, szóval sokkal egyszerűbb feladat lenyomni a középmezőnybe ragadt kalapácsosokat. Illetve, évekig annak számított, de mostanában néha meggyűlik a bajunk a Londoni Vasassal, mint ahogyan azt múltidéző beharangozónk íve is jól megmutatja. Mert hogy ezúttal videókkal hangolunk az esti bajnokira, és bemutatjuk az elmúlt 20 év legemlékezetesebb meccseit a két csapat között.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

True Legends #253 – A United Wayne

Ugye nem gondoltátok, hogy Wayne Rooney távozását megússzátok igazi búcsúposzt nélkül? A blog indulása óta vele foglalkoztunk a legtöbbet, így aztán nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ne búcsúztassuk őt érdemeihez méltó módon. Közös szerkesztőségi megaposztunkban érzelmes húrokat pengetve engedjük útjára csapatkapitányunkat. Vigyázat, hosszú lesz! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hat év, hat gól

rooneyollo2010. október 11-e jeles dátum a Stretford End életében, blogunk ugyanis éppen 6 éve nyitotta meg virtuális kapuit . Az azóta eltelt hat esztendő érzelmi hullámvasútján együtt sírtunk-nevettünk: olvasók, kommentelők, szerzők, olvasókból lett kommentelők és kommentelőkből lett szerzők itt az SE-n követhettük végig, ahogyan Ferguson bajnokságot nyer és BL-döntőt veszít, az utolsó utáni percben veszíti el a bajnoki címet a városi rivális ellen, de csak hogy következő szezonban, visszavonulása évében újra a csúcsra érjen a bajnokságban. Mindannyian megtapasztalhattuk a kezdeti optimista hozzáállás után közellenséggé váló Moyes és van Gaal urak fociról alkotott elképzeléseit, miközben nem csak az Európa Ligával, de az európai kupafoci nélküli hétköznapokkal is megismerkedhettünk. Egykori és jövőbeli kedvencek jöttek-mentek, így hát nehéz volt Fergie utolsó három évét és az új időszámítás első három évét összeboronálni, ezért választottuk az egyetlen közös nevezőt, a Manchester United által szerzett gólokat. Egy rögtönzött kis szerkesztőségi brainstorming alatt össze is gyűjtöttünk nektek hatot az elmúlthatévből, de ha bárkinek a kedvenc Liverpool elleni gólja kimaradt volna, nyugodtan tolja a HD videókat a poszt alá. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rooney be fog találni! – Ellenfél a Stoke City

Nincs itt semmi látnivaló kérem, a csapat visszatért a győzelem útjára. A Ligakupában, az EL-ben és a bajnokságban is győzelmet arattunk, a következő mészárlás (értsd: 2-0) pedig már a hétvégén is újra érkezhet. A győzelem nagyon kötelező és közben bátran lehet kacsingatni, hogy a riválisok is buckázzanak és akkor akár még a dobogón is zárhatjuk a hétvégét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Top of the league – osztályzás

Nagyon nem bánnánk, ha most lefújnák a bajnokságot, hiszen az első forduló után az első helyen állunk, még ha a szezon első PL-meccsén leginkább a szerencsének köszönhettük, hogy két góllal is lenyomtuk a second season syndrome legkomolyabb tüneteit mutató Bournemouth-t. Örülni kell persze, elszállni viszont nem érdemes, nem a United lesz az utolsó csapat aki győzni tud a bajnokság legkisebb stadionjában, és nem minden ellenfél fog ajándékba adni egy vezető gólt. Az első félidő Lajost idéző alibije után azért a másodikban felpörgött a csapat, kissé sajnáltuk is, hogy 3-0 után nem erődemonstrációt hanem pihenőt tartottunk, és összességében elégedettek lehetünk a látottakkal, meg nagyjából az egyéni teljesítményekkel is, amit meg is próbáltunk számszerűsíteni a számotokra. Osztályzatok következnek.howe mourinho
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy holland szerencséje

Tegnap hivatalosan is véget ért a Premier League 2015-16-os szezonja. Ha azt mondjuk, hogy nem ezt vártuk, akkor aligha beszélünk félre. Más kérdés, hogy van Gaal már a szezon előtt is szólhatott volna, hogy ez vár ránk és akkor nem aggódtuk volna agyon magunkat. Hajtás mögött némi elemzés, zárás és invitálás az FA Kupa fináléra.

byelui

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kötelező kör 2.0 – Manchester United – Crystal Palace

A héten kaptuk a belsős információt, hogy az Aston Villa elleni mérkőzést magukat nyíltan Manchester United drukkernek való rabok ellen fogják bevetni a guantanamói börtönben. Következhet tehát az újabb szenvedtetés, amelyben ellenfél a Crystal Palace együttese lesz. Pardew és oly’ gyér csapata ellen a filozofi újra életre kelhet a mai napon.

F33B62533A3B49958FB892B766A1BF94

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kötelező kör – Manchester United – Aston Villa

Ez lesz az a mérkőzés, amit ha nem nyerünk meg, akkor nincs is igazából miről beszélnünk a top 4 kapcsán. A hangulatunkra magasan rávetül, hogy szerdán sikerült kitennünk az FA Kupából a Carroll és Payet vezette West Ham United csapatát. Az Aston Villa ellen pedig megkezdjük a hárommérkőzéses (!) hazai sorozatunkat és eltökélten kilenc pontot tűzünk ki magunk elé, ami közel sem tűnik lehetetlen elvárásnak.

manchester-united-wayne-rooney-louis-van-gaal_3448189

Egy kattintás ide a folytatáshoz….