Figyelembe véve, hogy szerdán milyen fontos meccs vár a csapatra, mi a Lindegaard – Varela, Smalling, Evans, Büttner – Fletcher, Cleverley – Nani, Mata, Young – Hernandez kezdőt látnánk szívesen. Ja, és 73 éve nem kaptunk ki a Newcastle-től oda-vissza.
Sikerült kijózanodnunk a sör- és örömmámorból, meg végignéznünk a meccset még egyszer, ezúttal nyugodt körülmények között, és továbbra is büszkék vagyunk a csapatra. Adjuk meg Moyesnak ami az övé, remekül felkészítette a srácokat, és nem rajta múlt, hogy nem előnnyel készülünk a jövő heti visszavágóra. Lehet ugyan antifocinak nevezni a bunkervédekezést, de egyrészt valószínűleg senkit sem érdekel ez, ha amolyan cselzisen becsusszannánk a döntőbe, másrészt Guardiola sem lehet büszke a nyomasztó labdabirtoklási fölény mellett kidolgozott két-három helyzetükre. Nehéz egy ilyen szinte tökéletes csapatmunka után egyénileg értékelni a játékosok teljesítményét, de azért megpróbálkozunk vele.
Sok-sok céltalan felhozó mérkőzés után végre elérkeztünk a gála napjához. A piros sarokban a mostanában szenvedő, jövőre a BL-t nélkülözni kénytelen, abszolút esélytelen kihívó Manchester United, míg a kék sarokban a címvédő, idén szinte legyőzhetetlen (és nem mellesleg már bajnok) Bayern München. Hőn szeretett Dávidunk ezúttal tehát egy igazi Góliát ellen mérkőzhet meg, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy bemutassuk az ellent. Azt a csapatot, amelynek szurkolni csakis valami morális értékvesztéssel járó ízlésficam következményeként lehet. Azt a klubot, mely története során a labdarúgás legnagyobb gazfickóit tudhatta soraiban. Azt a jelenséget, amelynek nevét nem mered háromszor a tükör előtt a saját szemedbe mondani. A Bayern Münchent.
Hiába a West Brom és a West Ham elleni sima idegenbeli győzelmek, valamint az Olimpiakosz elleni feltámadás, presztízs szempontból nem mondható, hogy különösebben jól sikerült a márciusi hónap, miután két legnagyobb rangadónkat simán elveszítettük az Old Traffordon a Pool és a City ellen. A felemás hónapnak az Aston Villa látogatása vet véget, amely nem csak lehetőség lesz a javításra, de egyben a végső felkészülés is a Bayern elleni, jogos aggodalommal várt BL-párharc első felvonására. De kik ezek a villalakók?
Tavaly nyáron a 2013/14-es szezon sorsolását vizsgálgatva még mosolyogva nézegettük, hogy a március végi City elleni derbi lesz az utolsó rangadónk a bajnokságban, hiszen úgy gondoltuk, hogy ez igen nagy segítségünkre lehet majd a bajnoki címért folytatott versenyfutásban. Nos, ebből végül nem lett semmi, a meccs azonban ettől függetlenül még nem marad el – mi úgy gondoltuk, hogy az alábbi tíz számmal fogunk felkészíteni benneteket rá.
Papírt, tollat elő, röpdolgozat következik, a téma a West Ham elleni győzelem. Be lesz írva.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bárhogy is alakultak a dolgok, mégiscsak illene kipréselni magunkból valamit a Liverpool elleni vereség kapcsán – még akkor is, ha bevallottan nem könnyű a dolog. Strigo a meccs előtt már kifejtette közömbösségét a közelgő rangadó kapcsán, melyet kisebb-nagyobb mértékben mindannyian magunkénak éreztünk, és nincs ez másképp most sem. Leginkább azért, mert egész egyszerűen nincs mit mondani.
Nyugtassatok meg, hogy csak bennem van a hiba, de én valahogyan nem pörögtem fel annyira a mai United – Liverpool meccs előtt, mint amennyire kéne. Pedig általában nagyon várom ezeket a rangadókat, hiszen két dolgot utálok igazán: az emberi butaságot és a Liverpool FC-t. Vörösöket verni mindig jó, kikapni tőlük meg általában egyet jelent valamilyen több napig tartó katasztrófával, most valahogy mégis amolyan nemtörődömséggel, vagy legalábbis vegyes érzelmekkel várom a kezdő sípszót. Ez nem valami önkéntelen védelmi mechanizmus, hanem valószínűleg a tét hiánya nyomja rá bélyegét meccshangulatomra. Igen, ma az ősi rivális érkezik az Old Traffordra, és ennek a párharcnak akkor is van tétje, ha igazából nincsen, de ha jobban belegondolunk, a szezon végkifejletének szempontjából teljesen mindegy, hogy mi lesz a mai meccs végeredménye. Mi ugyanúgy nem fogunk az első négyben végezni, ahogyan ők nem lesznek bajnokok, ráadásul nekünk szerdán lesz egy igazán fontos mérkőzésünk, ők meg ugye tavaly még a sztoritévét sem csípték meg, így csak a bajnokságra koncentrálhatnak. Szomorú ezt kijelenteni az elmúlt húsz év után, de a mai mérkőzés a Liverpool számára sokkal fontosabb, és csak remélhetjük, hogy ezt a motivációs különbséget enyhíti majd a rangadókat idéző hangulat az Old Traffordon. Nyilván nyerni kéne, de közben nem lenne szabad lesüllyedni arra a középcsapat szintre, ahol az elúszott szezon vége felé közeledve az az egyetlen bekarikázott nap a naptárban, amikor a jobb helyen álló fő riválist fogadjuk. Ezt hagyjuk meg a Villa- és Spurs-féle gárdáknak, mi meg nyáron felejtsük el ezt az elbaszott szezont, és jövőre harcoljunk újra a bajnoki címért. Gödörben vagyunk, de hogy a legalján-e, vagy még ki tudunk lapátolni egy kis szart aminek a helyére befeküdjünk, az az elkövetkezendő másfél hétben kiderül, ezért ne tulajdonítsunk majd túl nagy jelentőséget a mai végeredménynek. Persze jó lenne ha Rooney meg RvP elkapnák a fonalat, vagy ha az uruguayi főgyökér sírva hagyná el a pályát egy piros lap vagy egy Jones-belépő után, de amilyen szezon ez, már azzal is elégedett lennék, ha a 90 perc után nem lennék sík ideg. Ráadásul utolsó hat meccsünket otthon nyertük ellenük, szóval … hajrá, Manchester United!
Kissé szegényesre sikeredett az elmúlt időszak, már ami a Manchester United mérkőzéseket illeti (és ez alatt nem csak a mennyiséget, hanem az eredményeket is érthetnénk), márciusban azonban már nem lesz okunk panaszkodni – legfeljebb csak arra, hogy pokoli nehéz sorozat vár ránk. Jól mutatja ezt, hogy a mai, West Brom elleni idegenbeli fellépés lesz mind közül a legkönnyebb.
Bizony, idén egyik sem éppen jellemző a csapatra. 2014-ben ez volt az első győztes bajnokink idegenben, és az izgalommentes három pontoktól is elszokhattunk az utóbbi időkben. Úgy látszik, jót tett a srácoknak a dubajozás, a 10 nap pihi után frissen és motiváltan léptek pályára a Pulis által kiesőjelöltből középcsapattá formálódó Palace otthonában. Örüljünk a győzelemnek, hiszen sokkal rosszabb csapatok ellen is veszítettünk már pontokat. Összeállt a sokak által várt támadónégyesünk, na meg újra régi önmagát idézte a Red Wall is, tehát minden adott ahhoz, hogy újra optimistán tekintsünk a szezon hátralévő része elé, még ha ezúttal nem is trófeák megszerzése a cél, hanem a Manchester United új arculatának kialakítása. Elsősorban csapatként szerepeltünk jól tegnap, de ez a bejegyzés most az egyéni teljesítményekről szól, fogjunk is bele!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….