Kerettörténet

Ezerrel dübörög az uborkaszezon, ráadásul nyakunkon a július is, de egyelőre nem látjuk, hogy mitől lenne a tavalyinál ütősebb az elkövetkező szezonra készülő csapat. Igaz, megszereztünk két ígéretes fiatalt, és bár Wan-Bissaka és James is berobbanhatnak a kezdőcsapatba, azért akadnak még olyan csapatrészek, amelyek erősítésre szorulnak. Pénz még kell hogy legyen, az eddig elköltött 60 millió font még a tavalyi (talán a PL-éra legrosszabb) átigazolási szezonunkat is alulmúlja, így hát felmerül a kérdés hogy: mire várunk? Woodward balfaszkodásán és a játékosügynökök végtelen pénzéhségén felül akad itt még egy fontos szempont, amiről kevesebbet beszéltünk idáig: egyszerűen túl sok játékosunk van, így nem ártana néhány potyautastól megszabadulnunk, mielőtt új játékost veszünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ördögi Kör #4 – Szezonértékelő, igazolástalálgató

Élő adásban fejeztük be a blogon elkezdett szezonértékelőt, és elmondtuk, hogy melyik 3 játékos végzett a toplistánk élén, és miért, majd a kommentelők toplistáját is bemutattuk, és nyilván fejest ugrottunk az átigazolási pletykákba is.

Line up: Kriss, Stanley, Beyonder

Itt újra tudjátok hallgatni:

#4 – Anderrated

Szerkesztőségi listánk negyedik helyére Herrera került, aki ideigazolása óta rendszeresen szerepelt év végi listáinkon. Idén 121 pontot szerzett, majdnem kétszer annyit mint a mögötte végző McTominay, és a dobogó elérésében valószínűleg csak tavaszi sérülése akadályozta meg. Sajnos több szezonértékelő nem fog róla születni, mert hosszas huzavona után Ander úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg idén nyáron lejáró szerződését, így hiába tűnt az utóbbi években cséká-matériának, a jövő Unitedjének nem ő lesz a vezére. Ez a poszt is a szezonjáról kéne szóljon, de nem mehetünk el azon tény mellett, hogy többet nem láthatjuk őt United-mezben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#5 – McSauce aka McTominator

Mire ezeket a sorokat olvassátok, könnyen lehet, hogy már hivatalosan is zsákban van az első nyári igazolásunk a Swansea régóta pletykált walesi szélsője, Daniel James személyében. Ám addig is görgetjük tovább szezonértékelő „kik voltak a legkevésbé szörnyűek az elmúlt egy évben” posztsorozatunkat, melynek ötödik helyezettje szintén olyasvalaki, aki ha tovább tudja menteni az utolsó meccseken mutatott formáját, akkor könnyen lehet, hogy tulajdonképpen ő is egy új igazolással fog felérni. Ő nem más, mint Scott McTominay, aki 63 pontot gereblyézett össze magának szerkesztőségi szavazásunkon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#6 – Rash decisions

Marcus Rashford, a csapat hosszú történetének legújabb aranyifja idei teljesítményével, és a szerkesztőség által adományozott 55 pontjával évadzáró listánk 6. helyéig jutott. Hogy ez jó-e avagy csalódnunk kellett idén 10-esünkben, mindenkinek az egyéni ítéletére bízzuk, de a döntéshez adunk egy kis muníciót.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….