Szól a Rangnick Rádió!

Amikor legutóbb podcasteltünk, még az volt a téma, hogy ki tudja-e kormányozni a csapatot a gödörből Ole, most ugyanez a lemez ment, csak a főszereplő változott. Ez volt az adás menetrendje:

  • Mi lehet Rangnick terve?
  • Jó döntés volt-e a kinevezése, és egyáltalán, életképes-e az interimkoncepció?
  • Woodward legnagyobb bűnei.
  • Mi köze Richard Arnoldnak Dobrev Klárához?
  • Masszív bírózás.
  • Megfejtettük, mit csinál Fletcher a padon.
  • Pogba???
  • Q&A
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az óceán mélye – dokumentumfilm

Minden cselekvésünk, minden gondolatunk és minden eredményünk mindössze egyetlen próbát kell kiálljon, tegyünk bármit is életünkben, akár munkánk során, akár vállalkozásunkban, akár szabad emberekként szabadidőnkben, vagy akár egy épp ráérő 30 percben a konyhában. Anyaként, apaként, nagyszülőként, sportemberként, vagy éppen felelős vezetőként. Materializálódjon bárhogy is gondolatunk, szavunk, cselekedetünk, egyetlen dolog vár ránk az út végén: a Mérce elé kell járuljunk, elé kell helyezzük munkánk gyümölcsét és reménykednünk, hogy végül átvisszük majd ezt a Mércét, és nem verjük le a Mindenséget Mérő Rudat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

FM 2020 – Ed Woodward edition

Ha a következő szezon egy normális szezon lenne, akkor a napokban záródna a nyári átigazolási szezon, hétfőn lenne a meglepetésekkel teli deadline day, utána pedig ki is alakulna a végleges keret, amivel nekivágunk a bajnokságnak és a BL-nek. De mivel 2020 nem egy normális év, ez a nyári sem egy szokványos transzferidőszak, sőt nem is igazán nyári, hiszen október közepéig fog tartani. Addig ugyan van még másfél hónap, a következő meccsig viszont már csak alig három hét, és egyelőre pont annyi játékost igazolt a United, mint tavaly a transzferektől eltiltott Chelsea (illetve még annyit sem, mert nem véglegesítettünk kölcsönvett játékost). Az első csapatunk még úgy-ahogy rendben van, a padunkon ülőkben viszont még a menedzser sem bízik igazán, a 10 hónapon át heti két meccset pedig aligha ússzuk meg rotálás és sérülések nélkül, úgyhogy létfontosságú lenne a keret mélyítése, ám a vezetőség egyelőre nem töri magát új játékosok megszerzése iránt. Még szerencse hogy itt vagyunk mi, hogy low budget játékosokat ajánljunk nekik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mennyi az annyi?

Még a nyáron Generati kommentelőkolléga megosztotta velünk a szakdolgozata kivonataként a United 2014-18 közötti üzleti beszámolóinak elemzését, most pedig kibővítette a 2019. szeptember 24-én közzétett, frissen lezárt üzleti év (ami nálunk 2018.07.01. – 2019.06.30.) adataival. Köszönjük!

A Unitednél a bevételek három fő területről származnak, ezek pedig a

  • kereskedelmi bevételek
  • műsorszolgáltatási bevételek,
  • meccsnapi bevételek
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Money League – vendégposzt

A nyári pangás közepén pont jókor érkezett levelesládánkba Generati vendégposztja, amely diplomás szinten elemzi ki a United utóbbi éveinek bevételeit és kiadásait. Hosszú a cucc, de mindenképp érdemes elolvasni, át is adom a szót a szerzőnek.

Sziasztok! Már korábban is említettem itt a fórumon, hogy a United 2014-18 közötti üzleti beszámolóit elemeztem a szakdolgozatomban idén, és Strigo felvetése miatt is, meg alapból is szerettem volna megosztani veletek néhány adatot, és hogy mire jutottam a számok és az eredmény átböngészése után.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kerettörténet

Ezerrel dübörög az uborkaszezon, ráadásul nyakunkon a július is, de egyelőre nem látjuk, hogy mitől lenne a tavalyinál ütősebb az elkövetkező szezonra készülő csapat. Igaz, megszereztünk két ígéretes fiatalt, és bár Wan-Bissaka és James is berobbanhatnak a kezdőcsapatba, azért akadnak még olyan csapatrészek, amelyek erősítésre szorulnak. Pénz még kell hogy legyen, az eddig elköltött 60 millió font még a tavalyi (talán a PL-éra legrosszabb) átigazolási szezonunkat is alulmúlja, így hát felmerül a kérdés hogy: mire várunk? Woodward balfaszkodásán és a játékosügynökök végtelen pénzéhségén felül akad itt még egy fontos szempont, amiről kevesebbet beszéltünk idáig: egyszerűen túl sok játékosunk van, így nem ártana néhány potyautastól megszabadulnunk, mielőtt új játékost veszünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ed Wood és Bore-inho bemutatja: Mutáns fostenger

Törzskommentelőnk, clacka nem bírta tovább, vendégposztot küldött. Köszönjük!

A kritikusnak nincs könnyű dolga: ha túl szigorú ítéletet mond, elitistának és sznobnak titulálják, ha viszont olykor a szívére hallgatva és elgyengülve lágyabb hangot üt meg, könnyen a populizmus vagy a fogyasztói szemlélet előtt való meghajlás vádjával illethetik. Ezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mivel jelen írásom egyik tárgya iránti elfogultságomból fakadóan szíves-örömest írtam volna ajánlót, ám a látottak alapján és a lelkiismeretem hangjára hallgatva sajnos csak a kritika műfajában tudom megfogalmazni véleményemet.

Jómagam – valószínűleg több 100 millió rajongó társammal együtt – alig vártam José Mourinho legújabb produkciójának bemutatóját, amelyre 2018. október 2-án 20.45-kor került sor a nagy múltú és patinás manchesteri Álmok Színházában. Sajnos, mint arra már céloztam, csalódottan álltam fel az előadás végén, ám mielőtt erre részletesebben kitérnék, tekintsük át a portugál művész eddigi pályafutását, hogy kontextusba tudjuk helyezi a legutóbb látottakat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Moukrofon – Akarsz róla beszélni?

Új podcastunkban terápiás jelleggel ültünk mikrofon elé, hogy megpróbáljuk feldolgozni a szezon eddigi történéseit és imádott mesterünk nyilatkozatait. Az adásból kiderül, hogy látunk-e fényt az alagút végén, és hogy melyik az a forgatókönyv, ami a klubnak, a szurkolóknak és a Josénak is a legjobb lenne.

Közreműködők: Somebody, Stanley, Beyonder és persze Strigo.

Jó szórakozást! (A pod hallgatása előtt minden szúró- és vágófegyvert tegyetek el a közeletekből. Ingyenesen hívható lelkisegély-vonal: 116 123)

EZS helyett dolgozom, és ő veszi fel a fizetést érte

Az úgy volt, hogy tehetséges lelkes törzskommentelőnk, Pite felajánlotta, hogy megírja a beharangot a Bournemouth-meccs elé. Örültünk neki, mert a West Brom elleni gyalázat után sok kedvünk nem volt az élethez posztíráshoz. A szöveg megérkezése aztán kiderült, hogy Pite ezt a posztot, mit szépítsük, álló farokkal írta meg, és beharang helyett valami egészen mást kaptunk. Amit nem bánunk, de így legalább ki tudjuk majd tenni EZS posztját is. Egyet sem fizettek, kettőt kaptok! (Ja, és kösz, Pite!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ed

woodward telefonMozgalmas egy nap, az már biztos. De ha egyszer Európa-szerte ma este zárul az átigazolási piac, akkor bizony ünnepnapon is dolgozni kell, akár éjszakába nyúlóan is. Este 11 óráig bármi megtörténhet, és a menedzser által összeírt listán lévő nevektől is meg kell szabadulnia a klubnak. Hétfő van, bank holiday, országszerte senki sem dolgozik. Akár a családdal is tölthetném a napot, kiruccanhatnánk Dorsetbe ebben a remek időben. Szerencsére Isabelle már hozzászokott az augusztus végi hajtáshoz, és nem gondol olyasmikre, hogy Giggsékkel járnánk kurvázni ilyentájt. De nagyon megértő, és szükségem is van a támogatására az ilyen napok után, amikor Mendes- meg Perez-féle nagyhalakkal kell tárgyalni. Csak azt nem érti, ha én vagyok az igazgató, miért vannak még felettem mások is, akik döntéseket hoznak. De ez egy ilyen szakma. Az edző vázolja az elképzeléseit, felír néhány nevet, én pedig elvégzem a piszkos munkát. Ha esetleg túl sokat kérnek… hoppá, csörög is a telefon, talán éppen Mendes lesz a vonal másik végén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….