Phil Jones rendszeres vitatéma a Stretford End hasábjain. A sérülékeny hátvéd már 27 esztendős, ennek ellenére sem az angol válogatott, sem a Manchester United stabil kezdőjébe nem tudta beharcolni magát. Ennek a gumilábúság mellett bizony a teljesítmény is az oka. Jones néhány olyan gyengeséget tudhat magáénak, amelyet egyszerűen képtelen levetkőzni. Ezeket a hibákat pedig lényegében minden meccsen iszonyatosan könnyű kiszúrni a játékában. Nem volt ez másként a Watford ellen sem.
Az a megtiszteltetés ért, hogy én írhatom az Ole menedzserré avatása utáni első beharangozót – nem is lehet kérdés, hogy a szombati Watford-meccs kapcsán is ez lesz az első számú téma mindenhol, legalábbis a kezdő sípszóig. Hogy ez jó-e vagy rossz (mármint maga a döntés a klub részéről), arról sokan sokféle véleményt megfogalmaztak: a mérleg egyik serpenyőjében ott van az, hogy sikerült lesöpörni az asztalról egy jókora kérdőjelet, ami a következő szezon tervezését is nagyban megkönnyítheti, míg a másikban az, hogy a klub már megint hozott egy elhamarkodott döntést, hiszen az eredeti tervvel ellentétben nem várták meg a májust. Érvek tehát vannak mindkettő mellett, egy okból azonban mindenképpen örülhetünk a döntésnek: a játékosok úgy készülhetnek, hogy kis túlzással senki nem foglalkozik most velük. Ne feledjétek ugyanis: két vereséggel a hátunk mögött megyünk neki most ennek a meccsnek.
Nagyon ritka kártyacsomagot nyitunk ma ki, ez tulajdonképpen egy „special player pack unboxing video” lesz, szöveggel leírva.
A téma, amit most boncolgatni szeretnék tulajdonképpen nem ért volna meg egy bejegyzést, de a Főnök úr sztorijának „van Nistelrooy-os epizódja” alatt megszaporodtak a kommentek, úgyhogy a „tovább”-ra kattintás után belemerülünk majd a technikai részletekbe.
Ferguson a Madrid elleni fájdalmas búcsú után nekilátott összerakni a következő világverőnek szánt gépezetet – sötétben, fagyban, esőben, egyedül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rögtön a triplázás szezonja után újabb hatalmas feladat tornyosult Ferguson elé: bizonyítani kellett, hogy ez a csapat többet tud egyetlen szezonnál, valamint a legnagyobb klubok közt a helye Európában is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Kedvenceink egy újabb sikerrel ismételten a Wembley gyepén találhatják magukat, amelyet manapság nagyon megkedveltünk, hiszen minden évben sikerül mostanság elvándorolni egy-egy hazai kupa végjátékába. A mai napon 90 vagy 120 percünk lesz elérni mindezt. Az ellenfél viszont nem ígérkezik könnyűnek.
Az év második podcastjában megbeszéljük, hogy mennyire jó érzés Ole kormányzása, és hogy van-e olyan, hogy Oleball. Kiderül az is, hogy kell-e paráznunk az Arsenal elleni vereség miatt. Ítéletet mondunk a McTomi-Fred-Pereira trió felett, találgatjuk a leendő igazolásokat, meg ilyesmi. Jó szórakozást & kommentelést!
Line up: Strigo, Kriss, Ezra, Beyonder.
(Az első 10 percben nem működött Kriss mikrofonja, de utána megszereltük. Bocs.)
Egyelőre senki nem találja a szavakat a párizsban történtek óta, úgyhogy nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a sokktól/eufóriától/izgalomtól (és alkoholmérgezéstől) remegő ujjaimmal pötyöghetek néhány sort az Arsenal elleni meccs előtt.
A komplett szerkesztőség kezd úgy kinézni, mint azok az alakok, akiket a kútból frissen kimászott Samara Morgan csókolt homlokon. Legközelebb tényleg kapni fogtok rendes beharangot, becsszó, hogy eskü, komolyan. Azonban előtte újabb kitekintés érkezik a Ferguson-életműből, mégpedig a 20 évvel ezelőtti Inter ellen vívott Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccse. Elsősorban azért, mert ezt találtam meg feltöltve Daily (nem Blind) motionre, másrészt pedig ez a meccs volt az első, amit igazi esélyeshez méltóan dominált le a United a kezdő sípszótól a lefújásig. Aztán a bejegyzés végén a szokott módon megpróbálok összeszedni 3 sornyi aktuális történést a PSG-visszavágó elé és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Immár 73 napja tart a hadjárat, mióta Ole Skjeggløse Øyvindson átvette az észak-frízekből toborzott viking csapatok irányítását. Odinnak hála eddig csak a frankok elleni támadásból kellett visszavonulót fújni, a menetelés azonban egészen Lindisfarne-ig vezette őket, avagy ahogy a helyiek hívták, a Szent Szigetre. Bár a történészek szerint Anglia viking meghódítása a lindisfarne-i dúlással kezdődött, némileg ellentmond ennek az a tény, hogy Ole Øyvindson csapatai Londinium felől érkeztek, miután porrá égették a Kristály Palotaként is emlegetett palánkvárat, köszönhetően a bizánci hadjárat idején besorozott szaracén harcosnak. Persze ez a 73 nap sem múlhatott el veszteségek nélkül, hiszen egy háborúban a győztesek is bőven veszítenek, Olenak ráadásul a legjobb harcosait kellett hátrahagynia a gyógygombákkal dolgozó orákulum sátrában.
