Ha létezik csapat, amelyet még ebben a tragikus szezonban is rendszeresen megverünk, az a Leicester. Ruud ide vagy oda, eddig 5-2, 3-0, 2-1 az idei mérleg ellenük, nem kéne belerondítani ebbe a sorozatba. Meg is van a meccskeret, amely nyomokban Mountot is tartalmazhat.
Ez a bejegyzés is úgy kezdődik, mint sok más korábbi: láttam valamit, amiben felfedezni véltem valami nagyon mélyen gyökerező igazságot a minket körülvevő világra nézve, aztán most megpróbálom ezt kézzel-lábbal elmagyarázni.
A Premier League (és tulajdonképpen egész Európa) valaha bokáig gázolt a klasszis csatárokban, annyi volt belőlük, hogy söpörni kellett őket, hogy elférjenek tőlük az utcán, mint nálunk 46 nyarán a pengőt a háború után.
Aki kitartott eddig a meglehetősen kontentszegény időkben és rendületlenül látogatott vissza a blogra, annak egyrészt köszönjük, másrészt mi sem értjük, miért teszitek ezt srácok. Ha ez így megy tovább, akkor velünk lesz tele a cityátriai intézet.
És amíg mindegyikünket egyesével beutalják, addig érkezik valami kontentszerűség.
Rashford a Player’s Tribune-ban:
Általában nem szeretek reagálni arra, amit rólam beszélnek. Befelé forduló típus vagyok, és nem is szeretek magamról beszélni. Az esetek 99%-ában figyelmen kívül tudom hagyni a zajt, de néha bizonyos határokat átlépnek, és ilyenkor szeretném, ha az emberek megértenék, hogy ki vagyok én valójában.
Nem a médiával akarok hadakozni. Tudom, mire megy ki a játék. Valójában nem rólam írnak, hanem arról a karakterről, akit úgy hívnak, hogy „Marcus Rashford”. Nem írhatnak rólam csak úgy, mint egy 26 éves srácról, aki kimarad éjszakára, vagy aki kap egy parkolási bírságot. Arról is kell szólnia a sztorinak, hogy mennyibe kerül az autóm, mennyi a heti fizetésem, milyenek az ékszereim vagy a tetoválásaim. A testbeszédemről, a karakterem megkérdőjelezéséről, a családomról és a futballjövőmről való találgatásokról van szó. Egy olyan tónusban, amit nem minden focista kap meg. Maradjunk ennyiben.
Zéró pletyka, csak egy bejelentés a semmiből: elhoztuk a zajos szomszéd egyik legfontosabb emberét. A francia születésű, marokkói származású Omar Berrada 8 évig a Barcelonánál dolgozott, majd 2011-től a cityhez igazolt, ahol volt többek közt kereskedelmi igazgató, operatív igazgató, legutóbb pedig a City Football Group futballüzemeltetési igazgatójának pozícióját töltötte be, és ilyen minőségében 13 klub működését felügyelte.
Szokott okosságokat is nyilatkozni különböző fórumokon, ezekből szemlézünk most:
A három legfontosabb tulajdonság, amellyel egy vezetőnek rendelkeznie kell:
1. Képesnek kell lennie egy nagyon világos jövőképet megfogalmazni
2. Példamutatással vezessen
3. Legyen együttműködő – egy olyan platformot kell megteremtenie, amely lehetővé teszi, hogy mindenki kifejthesse a véleményét és megoszthassa az ötleteit, mert ez sokkal erősebbé teszi a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Jó másfél éve hallottuk utoljára a BL-himnuszt az Old Traffordon – nem sok köszönet volt benne, és vélhetően a ma esti banzájban sem lesz, bár ezt speciel az Allianzban rendezik.
