Decemberi hajtás – Kristály Pálesz

Akik azon aggódtak, hogy nincs idén Bajnokok Ligája, ma megnyugodhatnak, a szerdai meccsadagjukat kivételesen nem egy csütörtök estével kell helyettesíteniük, beindult ugyanis a PL év végi meccsdömpingje, amikor, ha kedvenc csapatunk győztes mérkőzése után kivisszük az üres sörösüvegeket, visszaérve már megint a pályán találjuk őket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Akiknek Moyes alatt élvezhető meccseik voltak…

Vasárnap reggel a templomban tömeg, este a United meg toffee-kkal hentereg…énekelhetné Loukács Laci a mai meccs alkalmából, de sajnos/szerencsére szövegírói készségekben meg sem közelíti a mai meccs hírnökét, szeretett csapatunk ugyanis a Goodison Parkba látogat, hogy a heti egy „ezt mindenképpen nyerni kell a versenyben maradáshoz” mérkőzést is letudja. everton-vs-manchester-united

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rage against the Mouchine/Konstantin Nápolyi

(Disclaimer: A poszt nagyja a hétfői mulatságot követően, kedden készült, üzemzavar miatt azonban csak ma tudott kikerülni, így lett belőle ez a 2in1 írás és ugyan én is lenyugodtam a Liverpool meccs óta, csak azért se várjuk békében a mai meccset!)

what-do-we-want-3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Northampton tán?

A vergődő vasárnap után a szarjukle szerda lesz a következő alkalom arra, hogy bebizonyítsuk, azért kaptunk ki a Vicarage Roadon, mert a Northampton Town elleni kiesésre formaidőzítettünk. És most, hogy az igazi szurkolók abbahagyták az olvasást, beszélhetünk végre a hüvelygombá… izé… a Ligakupáról. Annak érdekében, hogy kellő idő jusson a mérkőzésre való mentális szurkolói felkészülésre, már ma olvashatjátok a holnapi esemény előzetesét.

northampton_town_fc_logo

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Karácsonyi lidércnyomás

Dübörög a karácsony – ajándékok, halászlé, töltött káposzta, bejgli, epe görcs, majd a szeretet ünnepének másnapján a Premier League hagyományos Boxing Day fordulója. A sors fintora, hogy e jeles napon (boxing) épp a szeles Britanniába Mordorba kell látogatnunk, ahol az ork sereg már feni a fogát a megroggyant Louis Van Gaal Red Army hitehagyott katonáira. Annyiszor írtunk már a múlt meccseit felidéző posztot, hogy most rendhagyó módon utazást teszünk a jövőbe, megvizsgáljuk, hogyan alakul a két csapat történelme az elkövetkező évszázadokban (vigyázat, a poszt hasznos információt elvétve sem tartalmaz).

 orks_2

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Azért ez nem a Mjölnir!

Az év utolsó hónapjába léptünk, megkezdődik a Premier League legőrültebb időszaka, a decemberi rohanás, karácsonyi meccsdömpinggel, sérülésekkel, rotációval (Newcastle-Spurs kombó tavaly??), wtf kezdőkkel. 23 nap alatt hat találkozó, ebből öt bajnoki, mind verhető ellenfél ellen. Sikeres megvívásuk esetén megszilárdíthatjuk pozíciónkat a dobogón. E sorozat első állomására kerül ma sor az Old Traffordon a West Ham United csapata ellen. A magam részéről nem is kérek mást a Mikulástól a csizmámba, mint egy törött kékeslila kalapácsot defeated felirattal…

mu_westham

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Este foci?

Ma este a CSZKA Moszkával játszik BL-meccset a Manchester United, jelentjük annak aki nem tudná, na meg persze annak, akit érdekel. Mert őszintén szólva érhető, ha egyre kevesebben jönnek lázba attól, hogy a Manchester Unitedet láthatják játszani. Az elmúlt másfél hétben lejátszott három gólzáporos 0-0 után joggal érezhetjük azt, hogy van Gaal elvett hat-hét értékes órát az életünkből, és akik nem szeretnék ezt újabb kettővel tetézni, azoknak szól mai rendhagyó beharangozónk. Azaz, ha Louist nem érdeklik a szurkolók, akkor mi, szurkolók is dönthetünk úgy, hogy nem érdekel minket Lajos. Programajánló estére.960-manchester-united-vs-cska-moscow-preview-and-predictions Egy kattintás ide a folytatáshoz….