A jó hír: 4 hónapig nincs válogatott szünet. A rossz: közben néznünk kell a United meccseit. Kivéve, ha elindulunk végre felfelé, amint kezdenek visszatérni a sérültek. Például ma Shaw. Aki szerint a dán (BL-)csodagyerekünk, Hojlund túl lett játszatva, az is örülhet, mert most sérülés miatt pihen, és a helyén Martial bizonyíthatja, hogy még van helye a keretben. (És a padra is jutott egy csatár: Hugill.)
A szerda esti meccs után logikus, hogy megint szombat délben játszunk, miközben a BL-ben érdekelt riválisok közül a Chelsea-nek csak 16:00-kor van jelenése, a City-Pool páros pedig egy teljes nappal pihenhet többet és még az Arsenal is
Persze ha már előre kifogásokat akarunk keresni, akkor inkább a slágertémát kell újra elővenni, vagyis az egzisztenciális súlyosságát illetően csak a „lenni vagy nem lenni”-hez mérhető kérdést: McFred vagy nem McFred? A Donny-tábor számára nyilván egyértelmű a válasz, és még Matics involválása mellett is lehetne érvelni, de ha megnézzük, hogy az Everton Doucouré és Allen személyében milyen masszív és sokat futó középpályás tengellyel érkezik, akkor eléggé papírforma a McFredes felállás.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Kicsivel több mint két évvel ezelőtt:
A három manchesteri bölcs, élükön Edward királlyal, lassan, méltóságteljesen lépkedett a luxusvilla felé. A fekete öltönyük alól kivillanó fehér ing és vörös nyakkendő egyértelművé tette hovatartozásukat. A decemberi hidegben enyhén dideregve Ed király megnyomta a csengőt. Egy barna hajú negyvenes éveiben járó, dekoratív hölgy nyitott ajtót.
Mi tagadás, a Manchester United legutóbbi két meccse még a legoptimistább szurkolók hitét is próbára tette, az ágyúsok és az ottomán Felcsút ellen is minősíthetetlen produkcióval leptek meg kedvenceink. Kilátástalan játék, gyenge egyéni teljesítmények után, roppant kevés pihenőt kapva (egy szerda esti isztambuli fellépés után nyilván a szombat kora délutáni nyitómeccs jár nekünk, mi más?) kell a viszonylag jó formában lévő Everton ellen helytállni. Nem lesz egyszerű.
Elég rövid uborkaszezonnal ajándékozott meg az idei évad (avagy rekordhosszúságúval, csak ledolgoztuk előre, nézőpont kérdése), úgyhogy amíg bő 3 hét múlva ismét dörren a PL-főcímzene a Spíleren, addig ismét érkezik valami kevésbé aktuális témáról szóló poszt, mielőtt az eggyel korábbi bejegyzés eléri a mágikus 1000 100 kommentes álomhatárt. A következőkben kitérünk arra, hogy tulajdonképpen hogyan szűnt meg a Serie A Európa legjobb bajnokságának lenni, és mi köze van ehhez a saját tulajdonban lévő stadionoknak.
Azok után, hogy kedden Ole taktikusan úgy döntött, ideje inkább a PL-re koncentrálni és okosan kiesett a kettős terhelést jelentő BL-ből (csicska bárszások meg úgy örültek, mintha legalább összejött volna nekik egy Premier League 6. hely), sorsdöntő mérkőzés vár a Manchester Unitedre, méghozzá az Everton ellen.
Ugyan augusztusban még mindenki a Mourinho-rezsim gyors összeomlásáért imádkozott, amire a szeptemberi teljesítményünk is katalizátorként hatott, október végére eljutottunk oda, hogy malacunkat ugyan időről-időre sokkolják, a késszúrás elől valahogy mindig el tud szaladni. A mai napon soros böllér Liverpoolból érkezik az álmok óljába, vendégünk az Everton.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Első! Leszögezem, hogy bár a kommentmezőben az elsőzés cseppet szánalmas cselekedet, de a Stretfordon egy új év első bejegyzését január elsején posztolni, miközben a többség még a Leicester becenevével fémjelzett másnaposság démonával küzd, szerintem kifejezetten menő. Legalábbis egy családos embertől, akitől távol állnak a szilveszteri bulik – savanyú a szőlő jeligével a kiadóba – és amikor ezt olvassátok, én már jó eséllyel vezetek, mert a család Mourinho-ja (csak én nevezhetem így EZSnét, bárki más tenné, kitépném a belét) kitalálta, hogy menjünk az év első három napján wellnessezni, így jó eséllyel nem látom a Sigurdssonék elleni (Ki)szenvedést. Jön az Everton-Manchester United bajnoki mérkőzés.
A stoke-i cold rainy délután után szeretett csaptunk az Old Traffordon fogadja Ronald Koeman tejkaramellás srácait: vendégünk az Everton.
Vasárnap reggel a templomban tömeg, este a United meg toffee-kkal hentereg…énekelhetné Loukács Laci a mai meccs alkalmából, de sajnos/szerencsére szövegírói készségekben meg sem közelíti a mai meccs hírnökét, szeretett csapatunk ugyanis a Goodison Parkba látogat, hogy a heti egy „ezt mindenképpen nyerni kell a versenyben maradáshoz” mérkőzést is letudja. 