Kicsivel több mint két évvel ezelőtt:
A három manchesteri bölcs, élükön Edward királlyal, lassan, méltóságteljesen lépkedett a luxusvilla felé. A fekete öltönyük alól kivillanó fehér ing és vörös nyakkendő egyértelművé tette hovatartozásukat. A decemberi hidegben enyhén dideregve Ed király megnyomta a csengőt. Egy barna hajú negyvenes éveiben járó, dekoratív hölgy nyitott ajtót.
Ritkán fordul elő egy csapat életében, hogy korábbi edzőlegendája ellen lép pályára a bajnokságban. Különösen igaz ez a Manchester Unitedre, ahol 26 és fél évig egy géniusz uralkodott a csapat és a bajnokság felett. Ma este mégis ez a helyzet, egy rekordhalmozó legendánk ellen lépünk pályára, így a beharangozót rendhagyó módon e személynek szenteljük. Át is adjuk a szót neki:
Mi tagadás, a Manchester United legutóbbi két meccse még a legoptimistább szurkolók hitét is próbára tette, az ágyúsok és az ottomán Felcsút ellen is minősíthetetlen produkcióval leptek meg kedvenceink. Kilátástalan játék, gyenge egyéni teljesítmények után, roppant kevés pihenőt kapva (egy szerda esti isztambuli fellépés után nyilván a szombat kora délutáni nyitómeccs jár nekünk, mi más?) kell a viszonylag jó formában lévő Everton ellen helytállni. Nem lesz egyszerű.
A Manchester United formájára nézve remekül időzített válogatott szünetet követően újra a Premier League-é a főszerep, egy csodálatos bajnoki nyitány és egy annál is fenomenálisabb átigazolási időszak után itt lenne az ideje, hogy a helyes úton induljunk el végre. Az első lépést rögtön ma a St James’ Park gyepén tehetjük meg, de a Newcastle United jelentette akadályon bizony nem lesz könnyű túljutni.
Egy ilyen-olyan okokból sokáig emlékezetes bajnoki szezon utolsó mérkőzése következik, ami nem a szokásos ellötyögni való záró forduló lesz a Manchester United számára, hanem egy kőkemény erőpróba, melynek során kiderül, hogy indulhat-e a csapat a jövő évi Bajnokok Ligája sorozatban, vagy újra az EL-ben leszünk kénytelenek az Üveghegyeken is túlra utazni minden második héten. Nincs nagyon időm hosszúra nyújtani ezt a posztot, így hosszas esélylatolgatás helyett egy személyes megjegyzést tennék kommentfogó gyanánt.
A koronavírus okozta hosszú bajnoki kényszerszünet miatti erőltetett menet keretében ma a Southamptont látjuk vendégül annak tudatában, hogy egy győzelem esetén a harmadik helyre kúszunk fel a tabellán. A „három gól különbség” mottó jegyében zajló bronzcsata (mi ennyivel szeretünk nyerni, a Leicester és a Chelsea ennyivel kapnak ki) mellett az „érdekes” bírói döntésekről is szólt az előző hét, és sajnos a City BL-eltiltása elleni fellebbezését követő nevetséges ítélet miatt a mai nap is. Lássuk, ezek után hogyan is zajlik egy elképzelt meccsvégi értékelés a stúdióban.
Nehéz bármit mondani ezekben a vészterhes időkben. Megtörtént, amire senki sem számított, eljött az Armageddon. Paradoxon, de az élet megy tovább, így szombat este az FA kupában van jelenése a Manchester Unitednek, a Norwich City otthonában kell kiharcolni kedvenc csapatunknak a továbbjutást. Egyes sajtóhírek szerint a mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik, miközben a VAR szobában halkan felcsendül a YNWA…
Miközben a Premier League-ben eddig példátlan téli szünet alatt a csapat legnagyobb része egy spanyolországi villámedzőtáborban, a maradék kevesek pedig az orvosi szobákban, Dubaiban vagy éppen karanténban múlatták az időt, addig a beharangozóra jó előre bejelentkezett szerkesztőségi tag (azaz én) kissé elkényelmesedett, időzavarba került, és nem készült fel megfelelően egy valamire való meccs-felvezető bejegyzés megírására. Ebből is látszik, hogy csak apró porszemek vagyunk a monumentális egészben, minden halad a maga útján, nem bírunk befolyással a lényeges történésekre. Így bár jó lenne még némi idő a poszt elkészítésére, ma este kilenckor mindenképp elhangzik Anthony Taylor kezdő sípszava a Stamford Bridge-en a Chelsea-Manchester United mérkőzést elindítandó.
Ketten voltak. A sors messzire vetette egymástól őket, az Öreg visszavonulása óta gyakran viszály is kelt közöttük, mégis rokonlelkek maradtak. Egyikük a ködös Jardim-hegyi Pochlegri torony nyugati szobájának hideg falát támasztva üldögélt az ég vörösödő alját figyelve, társa, mérföldekre onnan, egy egyszerű gödörben kialakított otthonos zugban merült el gondolataiban. Csak egy dologra tudtak gondolni, az aznap esti ütközetre.
Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és bajszosszarral fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2023 történéseit mutatjuk be. A 2019-es esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!
