Ha csütörtök, akkor EL, tartja az idei lózung, a Saint-Etienne könnyed kiejtése után pedig itt az újabb feladat a második számú európai kupában – az un. Répaligában – az orosz FK Rostov lesz az ellenfelünk a legjobb nyolc közé jutásért. Pogbáék bajnoki X-faktorért kiáltó vesszőfutása (értsd: balfaszkodása) következtében egyre fontosabbnak tűnik a sorozat a United számára, így nem is vehetjük félvállról egyik ellenfelünket sem. Ismerkedjünk hát meg az FK Rostovval!
Második állomásához érkezik februári kupadekádunk, 4 mérkőzés tíz nap alatt (ok, tizenegy, de kicsire nem adunk) három különböző sorozatban, ami annak köszönhető, hogy egyedüli angol klubként nem voltunk még képesek sehonnan kiesni. Jó esetben ez a négymeccses széria egy trófea Wayne általi égbeemelésével zárul (ha addig el nem viszi a Shanghai Segghúha vagy ki), amit bár sokan nem tartanak nagyra, de mégis (nem annyira) titkon mindenki örülne, ha legalább átmenetileg az összes angol kupa a United vitrinében pihenne. De ne szaladjunk ennyire előre, foglalkozzunk a mai feladattal, a Blackburn elleni FA kupa összecsapással.
A Hull City FC elleni téli trilógia fináléjához érkeztünk. A két meccses ligakupa ütközetből mi jöttünk ki jól a második meccsen elszenvedett vereség ellenére, ami után – gondolkodjunk pozitívan – már az igen hosszúra nyúlt veretlenségi széria terhe sem nyomasztja fiainkat. Január második fele nem sikerült annyira jól, mint arra számítottunk a csapat jó formáját figyelve. Az utolsó négy meccsünkből csak egyet sikerült megnyerni, a C csapatunkkal egy második ligás együttes elleni siker volt ez az FA kupában, ám ne becsüljük le ezt a győzelmet, hisz valakinek ez is túl nagy falatnak bizonyult.
Három hét alatt háromszor találkozunk a Tigrisekkel, a mai lesz a második menet, a Ligakupa elődöntő visszavágó. Az első mérkőzés óta nem sok változás történt a klubok háza táján, szegény Ryan Mason súlyos sérülését leszámítva, akinek ezúton is gyors felépülést kívánunk. Nincs kedvem copy paste szerű beharangozóhoz, meg amúgy is szörnyen másnapos vagyok, így inkább egy visszatekintő posztban nézzük meg, miként szerepeltünk eddig ebben a sorozatban.
Múlt vasárnap kilenc mérkőzés után megszakadt csodálatos győzelmi sorozatunk a felemás érzelmeket kiváltó Pool-derbi után, de a veretlenségi szériánk töretlen, és remélhetőleg az egyszeri kisiklás után visszatalálunk a győzelmek által kijelölt ösvényre is. Minden pontra égető szükségünk van, ha év végén a TOP4-ben akarunk végezni, és e célhoz vezető út ezen a hétvégén a Stoke City otthonán keresztül vezet.
Már-már ismeretlen, de legalábbis manapság szokatlan érzés keríthet minket hatalmába, ha csapatunk jelenlegi formájára gondolunk. Több, mint két hónapja veretlenek vagyunk, immár nyolc meccset számlál győzelmi sorozatunk, ráadásul 2009 óta nem fordult elő az, ami idén, azaz minden sorozatban talpon vagyunk még január közepén. Kellemes helyzetben várhatjuk tehát a Miki Egér kupának csúfolt Ligakupa elődöntőjének első mérkőzését, minek során a nem annyira félelmetes Hull Cityt fogadjuk az Old Traffordon.
Ha január, akkor indul az FA Kupa harmadik köre, amelybe már a Premier League és a másodosztály csapatai is bekapcsolódnak, így értelemszerűen a Manchester United is. Meg a Reading persze, akik nem feltétlenül örülhettek a sorsolásnak, hiszen nem csupán a Uniteddel kell játszaniuk, de ráadásul még idegenben is. Sima hazai, mondhatnánk, főleg így a nagy győzelmi szériánk kellős közepén (elején? végén?), meg hát címvédőként az első akadályban elbukni ciki lenne, de azért érdemes odafigyelni az ellenfélre, mert könnyen előfordulhat, hogy jövőre bajnoki meccsen is az Old Traffordra látogatnak majd. Ha nem sokat tudnátok mai ellenfelünkről, akkor segítünk, olvasásra fel!
Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és irigyhónaljmiriggyel fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2020 történéseit mutatjuk be. A 2016-os esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK!
Még szinte el sem haltak az utolsó visszhangjai a Palace meccs végén felhangzó ZLATAAAAN üvöltéseknek szerte a világban, máris újabb feladat megoldása vár a Unitedre, a szombati játéknap zárómérkőzésén West Bromwich-ban kell ismét három pontot szerezni a felzárkózás érdekében. Az előző posztban pedzegetett komoly győzelmi szériánk immár tény, az egymás után két megnyert meccs (sőt, az ukrajnai diadallal három!) önmagáért beszél. Mégsem lesz könnyű dolgunk, a WBA masszív csapat, élén egy walesi edzőfejedelemmel, a csapataival rendszerint űrfocit játszató Tony Pulis-szal.
A hétvégén még nagyon lelkesen vállalkoztam előre a szerdai Ligakupa meccs beharangozójára, mondván, mikor indulna meg a szekér, ha nem most, a gyengélkedő West Ham United elleni duplameccses hepening alatt. Aztán mikor a vasárnapi focira tartva, a negyvenegyes villamoson zötykölődve ránéztem a livescore-ra, már nem voltam annyira biztos, akarom-e ezt. Elsősorban nem a 0-1-es eredmény lombozott le a harmadik percben, hanem, hogy előre lehetett tudni a végeredményt, még Zlatan viszonylag korai egyenlítő gólja után is. Hiszen mostanában sorozatban kaszaboljuk törzsvendéggé az Old Traffordra látogató aktuális Fekete Lovagot, de amatőr Artúr király módjára mi végül mindig kiegyezünk egy döntetlenben. A sokadik dühítő, frusztráló és igazságtalan hazai pontvesztés után jó lenne már valami, ami kizökkenti a csapatot a pechsorozatból.
