A Barcelona elleni meccsek közé beékelődött bajnokink ugyan nyilvánvalóan kisebb érdeklődésre tarthat számot mint a BL-negyeddöntők, viszont a jövő évi BL-indulás szempontjából legalább akkora szerepe lehet a mai győzelemnek, mint egy esetleges sikernek a Nou Campban. Vagyis, ha nem győzünk a West Ham ellen, akkor az Európa Ligába visszacsúszás elkerülésére az egyetlen mód az lehet, ha idegenben verjük a Barcát (meg mindenki mást), és címvédőként indulunk a Bajnokok Ligájában. Ami azért elég kemény menet lenne, szóval sokkal egyszerűbb feladat lenyomni a középmezőnybe ragadt kalapácsosokat. Illetve, évekig annak számított, de mostanában néha meggyűlik a bajunk a Londoni Vasassal, mint ahogyan azt múltidéző beharangozónk íve is jól megmutatja. Mert hogy ezúttal videókkal hangolunk az esti bajnokira, és bemutatjuk az elmúlt 20 év legemlékezetesebb meccseit a két csapat között.

2010. október 11-e jeles dátum a Stretford End életében, blogunk ugyanis éppen 6 éve nyitotta meg virtuális kapuit . Az azóta eltelt hat esztendő érzelmi hullámvasútján együtt sírtunk-nevettünk: olvasók, kommentelők, szerzők, olvasókból lett kommentelők és kommentelőkből lett szerzők itt az SE-n követhettük végig, ahogyan Ferguson bajnokságot nyer és BL-döntőt veszít, az utolsó utáni percben veszíti el a bajnoki címet a városi rivális ellen, de csak hogy következő szezonban, visszavonulása évében újra a csúcsra érjen a bajnokságban. Mindannyian megtapasztalhattuk a kezdeti optimista hozzáállás után közellenséggé váló Moyes és van Gaal urak fociról alkotott elképzeléseit, miközben nem csak az Európa Ligával, de az európai kupafoci nélküli hétköznapokkal is megismerkedhettünk. Egykori és jövőbeli kedvencek jöttek-mentek, így hát nehéz volt Fergie utolsó három évét és az új időszámítás első három évét összeboronálni, ezért választottuk az egyetlen közös nevezőt, a Manchester United által szerzett gólokat. Egy rögtönzött kis szerkesztőségi brainstorming alatt össze is gyűjtöttünk nektek hatot az elmúlthatévből, de ha bárkinek a kedvenc 





