Hivatalos tagsági nélkül nem tudsz jegyet rendelni. 32 font, de nem a te pénzed. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Strigo bejegyzései
Who are ya? – Zsozé
Minden korszaknak vége szakad egyszer, és mivel Louis van Gaal elkövette a Ferguson utáni United-menedzserek végzetes hibáját, vagyis hogy nem kvalifikált a Bajnokok Ligájába, két igen hosszúnak tűnő szezon után a Lajos-korszak is véget ért. Néhány napos huzavona után bekövetkezett az, amit pár éve még elképzelhetetlennek tartottunk: a klub José Mourinho kinevezése mellett döntött. Bár a drukkerek általános reakciója inkább a várakozással vegyített optimizmus, azért akadnak olyan United-fanok is, akik inkább az antikrisztus eljövetelét látják a portugál sztáredző kinevezésében, mint a megváltó érkezését. Nem tagadom, én is utóbbiak táborát erősítem, a továbbiakban ki is fejtem, miért, úgyhogy jöhet is a #joséout, szigorúan magánvéleményként. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Menekülés a győzelembe
Úgy tűnik, a feje tetejére állt bajnokság még az utolsó fordulókban is tartogat meglepetéseket, hiszen közvetlen ellenfeleink balfaszkodásának hála immár saját kezünkbe került a sorsunk, vagyis ha nyerjük az utolsó két bajnokit, biztosan beérünk a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Ami az FA Kupa döntőjével együtt éppen eléggé jónak hangzik ahhoz, hogy a szezon utolsó három meccse ne legyen Louis van Gaal utolsó három meccse is egyben. Hogy szeretnénk-e még egy szezonon át a krumpliorrú hollandot nézni a kispadon, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a Mourinho-pletykák hatására jelentősen megnőtt azok száma, akik a kisebbik rossz elve alapján inkább arra szavaznak, hogy Lajos töltse ki a szerződését. Bevallom, én is utóbbiak táborát erősítem, éppen ezért bízom benne, hogy mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Kezdve a mai, West Ham ellenivel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ku-pa-dön-tő! – osztályzás
Megannyi végigszenvedett 90 perc és kilátástalan foci után végre újra élvezhető United-meccset láttunk, és ez ebben a szezonban még akkor is feldobna minket, ha nem éppen az FA Kupa elődöntőjében történt volna mindez. De ott történt, így Martial Fergie-time, izé, Louis-time-ban szerzett gólja még katartikusabb élményt nyújtott. A győzelem értékéből még az sem von le semmit, hogy ellenfelünk a középszarrá kövült Everton volt, hiszen a második félidőben Martinezék is megrázták magukat, és az első játékrészben látottakkal ellentétben még focizni is szerettek volna. Ünneplésből sosem elég, osztályzáshoz meg sosem késő, a kiosztott érdemjegyek alapján meg döntsétek el ti, hogy a DDG-Fella-Marci hármasból kinek is járna a meccs embere trófea. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Carrington DC
Kicsit fellélegezhetünk a válogatott szünet miatt, épp elég volt a csütörtök-vasárnap meccstempóból, ám mielőtt végleg a célegyenesre fordulnánk, akad itt még egy-két dolog ami a nagy rohanásban nem került kifejtésre. Hodgson angol kerete remek apropót ad arra, hogy a Manchester United akadémiájának munkáját elemezzük, hiszen Smalling személyében ugyan csupán egy United-játékosra számított Roy papa, de további három United-nevelés is ott figyel a keretben. Na de ne ijedjetek meg, ez a poszt nem az angol válogatottról fog szólni, hanem azokról a Unitednél nevelkedett játékosokról, akiktől talán túl korán szabadult meg a klub, és most élik első- vagy másodvirágzásukat. Mert hogy az idei (vagy mondjuk a tavalyi) FA Kupában, a nyári Eb-n, a jövő évi BL-ben, vagy csak úgy simán a PL-ben sok-sok olyan spíler van/volt/lesz, akiknek Carringtonban tanították meg az alapokat, de már nem a United mezét viselik. Rejects XI, sok-sok Tom és Danny, a teljesség igénytelensége nélkül.
Until they score – osztályzás
A vasárnapi meccsről még most sem tudjuk igazán eldönteni, hogy akkor most félig tele a pohár, vagy félig üres. A tabellán elfoglalt helyezések alapján már leginkább csak nosztalgia-rangadónak nevezhető 90 perc nagyobbik részében ugyanis uraltuk a meccset, kontroll alatt tartottuk a hazai pályán játszó Chelsea-t, a félidők vége felé mutatott teljesítményünk alapján azonban a győzelmet nem érdemeltük meg. Ami mindenképpen pozitívum, hogy a Stoke ellen is látott örömfoci kezdi átvenni a hatalmat a fogalmatlan filozofi felett, és ez a szezon hátralévő részére bizakodásra adhat okot. Na nem arra, hogy elérünk valamit a bajnokságban (a Wenger Trophy-tól épp ezzel az iksszel távolodtunk el), csupán arra, hogy nem fogunk minden meccset végigásítani, és talán még Mourinho belengetett érkezését is megússzuk. Mert azt láthattuk, milyen egy after-José csapat, és nem igazán szeretnénk olyat. Osztályozni viszont igen, jöjjenek hát a pontszámok!
Egy jó kis három-három?
Békés vasárnapunk megzavarására alkalmas találkozó következik, mert hogy már egyet sem lehet aludni a következő Liverpool – Manchester United rangadóig. Rangadó, bizony, a mai meccs direktben is meghatározhatja a BL-indulást jelentő helyek sorsát, hiszen amelyik csapat ma sem szerez pontot, annak nagyon össze kell kapnia magát tavasszal, ha nem a tévék előtt ülve akarja hallgatni a Bajnokok Ligája himnuszát. Annyira kéne mindkét menedzsernek a győzelem, hogy az iksz adja magát, mégis megpróbáltunk találni 7-7 érvet egyik vagy másik csapat győzelme mellett, és a hét közben mindkét csapat által játszott 3-3-ban sem csalódnánk.
Ez történt 2019-ben
Év vége lévén mindenki visszaemlékezik az elmúlt esztendőre, nálunk ez idén – ha nem bánjátok – kimarad, az új év közeledtével pedig egyre inkább elvarázsolja gondolatainkat a petárdával, pezsgővel és kaszatibivel fűszerezett szilveszteri hangulat. Nincsen újévi parti nevetés nélkül, így az amúgy sem komolyságáról és modorosságáról nevezetes Stretford End blog az előző évek sikerein felbuzdulva idén is megpróbálkozik a már félrészeg olvasók rekeszizmainak megmozgatásával. A továbbiakban egy fiktív évösszegzést olvashattok a tavalyi posztunkra nagy ívben szaró üveggömbünk homályos jóslataira alapozva, ugyanis 2019 történéseit mutatjuk be. A 2015-ös esztendővel való bármiféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. BÚÉK! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Előre a moyes-i úton?
Ki hitte volna, hogy még karácsony előtt beleszaladunk egy újabb pofonba? Talán még a Norwich stábja sem, de van Gaal filozófiáján újabb csorba esett az országos egyes meccs elbukása következtében. A címben is megemlített skót úriember regnálása után azt hittük, egy időre elfelejthetjük a negatív rekordok döntögetését, erre jött ez a csodálatos december, amely eddig három vereséget termelt a fa alá. Míg a háttérben dübörög a vangaalout, mi megvizsgáljuk, korábbi menedzsereink hogyan vizsgáztak a Norwich elleni hazaikon, na meg persze azt sem felejtjük el megemlíteni, kik nyomták vállalhatatlanul szarul szombat délután. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Louis van EL
Szeretném azt írni, hogy mára lenyugodtak a kedélyek, és a szurkolók nagy része optimistán várja az EL-sorsolást meg a bajnoki címért folyó küzdelmet, de ez sajnos nincs így. Legutóbb David Moyes mélyrepülése alatt érezhettük ennyire becsapva magunkat, és a United aktuális menedzsere iránt érzett ellenszenv is akkor csapott utoljára ilyen magasságokba. Hogy mi a gond? Nagyjából és egészében minden. Vagy bármi. Vagy csak Lui. Irigylem azokat az optimistákat, akik szerint még lehet valami a van Gaal at Manchester United projektből (talán nem titok, hogy én már a kinevezésekor sem hittem ebben), viszont ez a bejegyzést ők aligha fogják lájkolni, mert jó dolgokról nem lesz szó benne. Viszont legalább feltesszük A kérdést. Egy kattintás ide a folytatáshoz….