Amikor José Mourinho leszállt az Old Trafford Sir Alex Ferguson, Sir Matt Busby és Sir Bobby Charlton uralta légterébe, már akkor sokan kétkedéssel és némi megdöbbenéssel fogadták a bejelentést. A United Moyes és van Gaal kísérlete után úgy gondolta, hogy megtalálja a középutat. Egy sikeres, de mégsem túl idős menedzserre bízza a csapat irányítását. Mi tagadás, én akkor örömmel fogadtam a hírt és most sem vagyok egyáltalán a Mourinho hater klub vezetője, de az, aki nem él kritikával egy szakember ténykedését látva, az valóban csak egy elvakult szurkoló, aki semmit nem akar meghallani a maga körüli zajokból. Éppen ezért igyekszem pontokba szedni, hogy mi az, amit csúnyán elszúrt Mourinho és mi az, amit rendbe rakott ebben a másfél éves periódusban a United padján. Ezeket az állításokat természetesen nem kell elfogadni, még csak tényként sem feltétlen tekinthetők, hiszen a dolgok mögé bizony elvitathatatlanul be kell nézni, de talán kitűnő alapként szolgálhatnak az elkövetkezendő időszak blogos vitáira, amelynek köszönhetően remélhetőleg sikerül túllépni a José in vs. José out gondolatokon. Az említett + és – előjelű események talán mind a két fajta véleményt árnyékolhatják és közelebb kerülhetünk a közös nevezőhöz. A lista tetszés szerint bővíthető.
A drog rossz, értem? Mégis annyian csinálják, annyian lesznek függőek különböző szerektől, hogy még itt a Stretford Enden is beszélnünk kell a problémáról. Biztosan sokan elgondolkodtatok már azon, hogyan lehet évekig, akár évtizedekig bírni azt a nyomást, amit egy élvonalbeli angol klub irányítása jelenthet. Oknyomozásba kezdtünk, kibújt belőlünk a Csernus-génekkel beoltott Zacher doki, és megvizsgáltuk, vajon miféle tudatmódosítókkal élhetnek a Premier League menedzserei. Drogpreventációs posztunk az elrettentés szándékával született, a benne található információkért nem vállalunk felelősséget.
