Amikor ezeket a sorokat írom, a Manchester United csapata valahol az Amerikai Egyesült Államok egyik nagyvárosának hoteljában múlatja az időt. Egyes játékosok pingpong bajnokságot szerveztek maguk között, mások alszanak, van, aki olvas és vannak, akik csak fotózkodni jöttek. A játékosok és más hollywoodi celebritások egymást kölcsönösen a reklámszünetekbe csempészve ölelkeznek, mintha régi ismerősök, már-már barátok volnának. Mindenki szeret mindenkit, a vakuk pedig villognak az Angolszáz Fogorvosi Unió legújabb mestermunkáin.
Rosberg visszavonulva sem tudja lerázni Hamiltont?
De mit keres egy angol csapat kétévente egy olyan országban, amelynek a labdarúgásról sem a labda, sem a rúgás nem jut eszébe, és ha igen, abban sem sok köszönet van. A válaszhoz nézzük meg együtt, hogy mi tette a Manchester Unitedet az Újvilág csapatává, amikor az amerikaiak nagyja valószínűleg egy Európa térképen is bajban lenne Manchester elhelyezésévével. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Stretford End blog szerkesztősége mindig is a semmitmondó sablonnyilatkozatok ellen foglalt állást, így régi álmunk vált valóra, amikor néhány meggyőző ukrán oligarcha és pár elszánt Femen-aktivista segítségének köszönhetően mélyinterjút készíthettünk a csütörtöki EL-meccs főszereplőivel. Az Odessza – Manchester úton bőven akadt időnk arra, hogy mindenkit megszólaltassunk a továbbjutást érő győzelemmel és a zergebaszó hideggel kapcsolatban, még Zsozé is a rendelkezésünkre állt egy-két mondat erejéig. Következzen tehát a Luhanszk elleni 2-0, ahogyan a szereplők látták.
