Clean Sh*t – Hammerfail

2260-at írunk, a helyszín a Babylon 5….majdnem…szóval 2017-et írunk, és az év első meccse előtt a másnapos és harmadnapos szurkolók gyógyulására érkezik a szezon első olyan meccse, ahol mindkét United kvázi idegenben játszik, és ugyan ebből következtetést nehéz levonni, felhangnak tökéletes a mai mérkőzés elé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

West Ham vol.2

A hétvégén még nagyon lelkesen vállalkoztam előre a szerdai Ligakupa meccs beharangozójára, mondván, mikor indulna meg a szekér, ha nem most, a gyengélkedő West Ham United elleni duplameccses hepening alatt. Aztán mikor a vasárnapi focira tartva, a negyvenegyes villamoson zötykölődve ránéztem a livescore-ra, már nem voltam annyira biztos, akarom-e ezt. Elsősorban nem a 0-1-es eredmény lombozott le a harmadik percben, hanem, hogy előre lehetett tudni a végeredményt, még Zlatan viszonylag korai egyenlítő gólja után is. Hiszen mostanában sorozatban kaszaboljuk törzsvendéggé az Old Traffordra látogató aktuális Fekete Lovagot, de amatőr Artúr király módjára mi végül mindig kiegyezünk egy döntetlenben. A sokadik dühítő, frusztráló és igazságtalan hazai pontvesztés után jó lenne már valami, ami kizökkenti a csapatot a pechsorozatból.

nyito

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Menekülés a győzelembe

Úgy tűnik, a feje tetejére állt bajnokság még az utolsó fordulókban is tartogat meglepetéseket, hiszen közvetlen ellenfeleink balfaszkodásának hála immár saját kezünkbe került a sorsunk, vagyis ha nyerjük az utolsó két bajnokit, biztosan beérünk a BL-selejtezőt jelentő negyedik helyre. Ami az FA Kupa döntőjével együtt éppen eléggé jónak hangzik ahhoz, hogy a szezon utolsó három meccse ne legyen Louis van Gaal utolsó három meccse is egyben. Hogy szeretnénk-e még egy szezonon át a krumpliorrú hollandot nézni a kispadon, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a Mourinho-pletykák hatására jelentősen megnőtt azok száma, akik a kisebbik rossz elve alapján inkább arra szavaznak, hogy Lajos töltse ki a szerződését. Bevallom, én is utóbbiak táborát erősítem, éppen ezért bízom benne, hogy mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Kezdve a mai, West Ham ellenivel.bilic van gaal Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Következő megálló: Wembley Stadion

Louis van Gaal szerencsefaktora egyszerűen nem akar alábbhagyni. A West Ham United kiejtésével a csapat belavírozott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol az Everton együttese ellen kell, hogy megmutassuk majd tudásunkat. A Londonban aratott győzelem, ismét azon meccsek sorába kerül bele, amikor elhisszük, hogy finggal lehet piros tojást festeni.

fella

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Azért ez nem a Mjölnir!

Az év utolsó hónapjába léptünk, megkezdődik a Premier League legőrültebb időszaka, a decemberi rohanás, karácsonyi meccsdömpinggel, sérülésekkel, rotációval (Newcastle-Spurs kombó tavaly??), wtf kezdőkkel. 23 nap alatt hat találkozó, ebből öt bajnoki, mind verhető ellenfél ellen. Sikeres megvívásuk esetén megszilárdíthatjuk pozíciónkat a dobogón. E sorozat első állomására kerül ma sor az Old Traffordon a West Ham United csapata ellen. A magam részéről nem is kérek mást a Mikulástól a csizmámba, mint egy törött kékeslila kalapácsot defeated felirattal…

mu_westham

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Erőfoci – Butafoci 1-1 – osztályzás

Bár egy igazi comeback továbbra is várat magára ebben a szezonban, mint ahogyan egy komoly csapat elleni meggyőző idegenbeli teljesítmény is, azért ne legyünk telhetetlenek: ezúttal tényleg jó volt idegenben az iksz. Nem csak azért, mert az 1 pont kicsit több, mint amit a mutatott játékunkkal érdemeltünk volna, vagy mert legalább nem kaptunk ki, hanem legfőképp azért, mert ez a West Ham fog még kellemetlen perceket okozni riválisainknak is. Szomorkodás helyett örülnünk kéne, de mivel a bejegyzés játékosaink (na meg managerünk) egyéni teljesítményeire koncentrál, nem sok jót tudunk írni a tegnapi 90 percről.vangaal allardyce Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kalapáljunk!

Még ha negyedosztályú ellenfél ellen is, de végre valami biztatót is láthattak a pályán nemrégiben a valamiféle játékszerűségre vágyó United drukkerek, ami az elmúlt egy-két hónapban tapasztaltak alapján több mint pozitív. Kár lenne azonban abba az álomba ringatni magunkat, hogy a mai napon következik a folytatás, hiszen az Upton Parkba látogatunk, melyet nem éppen a futball szépségének múzeumaként ismerhettünk meg – főleg mióta Big Sam ordítozik az oldalvonalnál a kalapácsosok háza táján.

10917041_910764995613765_8786240531323480462_n

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mission accomplished

lvgÚgy tűnik, a sors vicces kedvében volt szombat délután, úgy döntött ugyanis, próbára teszi csapatunkat (meg persze annak menedzserét), fényt derítve arra, hogy vajon tanult-e valamint a United a Leicester elleni összeomlásból. Szükségtelen izgalmak kétgólos vezetést követően? Pipa. Általános negatív játékvezetői hátszél? Pipa. Piros lapos megmozdulás az ellenfél egyértelmű szabálytalankodását követően? Ez is megvolt. Most azonban – még ha félórás intenzív bekkelés árán is, de – sikerült kihúzni egygólos előnnyel, így ha nem is kitörő örömmel, de végül a három pont birtokában hagyhatták el játékosaink az Old Trafford gyepét. Lássuk, milyen értékelést tehetnek zsebre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

United vs. United

west ham logoAnnyira elbaszott módon kezdődött ez a szezon, hogy már fogalmunk sincsen, mit várjunk a West Ham szombati vendégjátéka kapcsán. Alapból ez sima egyes kéne legyen, de hát pár egyértelmű meccset már bebuktunk idén. Babonából már rekordokat sem merünk leírni, és ebben a szezonban a whoareya bejegyzések sem hoztak szerencsét. Éppen ezért egy rövid időre levettük vörös szemüvegünket, és megpróbáljuk objektív módon beharangozni a Unitedek szombat délutáni csatáját. Hét érvet hozunk fel a vendéggyőzelem mellett, amit azon nyomban cáfolunk is hét másikkal a sima hazai mellett.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….