Moukrofon – Hol van Fellaini, amikor szükség lenne rá?!

Szolgálati közlemény: a Stretford End legújabb podcastjének meghallgatása előtt kérjük, saját biztonsága érdekében távolítson el a környezetéből mindenféle, önsebzésre alkalmas szúró- és vágófegyvert… Szóval igen, megint egy mérsékelten életvidám adást sikerült rögzítenünk, de azért jó szórakozást hozzá!

Bukaku

(Disclaimer: A poszt hirtelen felindulásból elkövetett véleményposzt, kéretik azt helyén kezelni. Érzékeny lelkűek, és elégedettek a maival nyugodtan várják meg a következő meccs előtti beharangot. Peace, Love, Unity!)

Igen, megint eljött az évnek az a szakasza, amikor kikapunk a City-től. Noha statisztikai alapon felkészülhettünk rá, az Arsenal valószínűtlen megverése csalfa, vak reménnyel töltötte meg a szurkolók szívét. December 10-ét írunk, ami azt jelenti, hogy José Mourinho cirka másfél szezon óta a Manchester United managere. Meg lehet-e ítélni ennyi idő alatt egy edzőt? Nos, én azt gondolom, hogy ehhez kevesebb idő is elég, de aki szerint minden kritikus egy habzó szájú José-hater, most majd jól idekommenteli, hogy egy meccs alapján nem lehet José munkásságát megítélni. És tényleg nem. Csakhogy ez az egy meccs tökéletes példázata volt annak, amit a Manchester United jelenleg az akadályok meglépéséről gondol.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csalfa, vak remény

A remény a legrosszabb gonosz, mert elnyújtja az emberek szenvedését. (Friedrich Nietzsche)

Így van ezzel az egyszeri Manchester United szurkoló immár Ferguson távozása után minden évben. Kisebb sikerek persze mindig akadtak, ahogyan nagy és felejthetetlen mérkőzések is. Még trófeák is kerültek a vitrinbe, de ami igazán hiányzik, az egy erős Premier League szereplés. A csapat ráadásul teljesítette a kihívást és megugrotta a küszöböt a Bajnokok Ligájában is, ahol egy negyeddöntő vagy elődöntő már-már ajándék lenne.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Manchester is Red-pólóban ingyen sört inni az Emirates VIP-szektorában

Linkid nicken (ritkán, de néha) kommentelő olvasónk vendégposztot küldött. Köszönjük!

Nem is tudom, hol kezdjem. Bár ez a kommentszekcióból nem igazán tűnhet fel senkinek, de a blog megalakulása óta aktív Stretford End-szemlélő üti a klaviatúrán eme sorokat. Ahogy nincs karácsony Kevin nélkül, úgy nálam sincs nap SE nélkül. Habár olyan szakmai poszt nem lesz, mint amit az általam olvasott urak itt rendre megosztanak. Olyan vicces sem, mint az év végi jóslások, de akkora élményben volt részem, hogy szeretném megosztani veletek!

Hogy mi az oka a vendégposztnak? Kicsit messzebbről indítanék. Szerintem minden embernek az életében van bakancslistája, maximum nem nevezi nevén azt. Mivel már a harmadik ikszet taposom, így nálam ezek a vágyak, álmok nagyjából a 90-es évek végére illetve a 2000-es évek elejére datálódnak. Három ilyen kívánság szerepelt ebben a kategóriában, de Dévényi Tibi bácsit hiába zaklattam, még egy pöttyös labdát sem adott. Sosem gondoltam volna, hogy mindhármat másfél éven belül elém sodorja az élet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Dühöngő – Véget ér a Bajnokok Ligája csoportköre

Nem kell ezt túlbonyolítani, a csoportelsőség gyakorlatilag fix, a második helyekről igen sok csapat közül válogathatunk majd a sorsolás előtt. Abban viszont azért reménykedhetünk, hogy egyelőre a nagyok (Bayern München, Juventus, Real Madrid) inkább majd csak a nyolc között kerülnek a szemünk elé. Egyenes kieséses szakaszba pedig 2014 után léphetünk majd újra az első számú kupasorozatban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újabb rangadó idegenben, újabb iksz (Arsenal-United, 1:1)

“The past dictates the future.” (Dale Cooper)

Pedig olyan jól indult minden. A Watford elleni házi gólszépségverseny sikerén felbuzdulva a szokásosnál optimistábban vártuk a meccset (hiába mantráztuk, mint egy buddhista szerzetes, hogy buszbuszbusz, felkészítve magunkat lélekben az elkerülhetetlenre), ráadásul José előző napi nyilatkozata is bizakodásra adott okot. „Igen, elismerem, hogy a nagy csapatok ellen idegenben óvatosabbak vagyunk, és jobban fókuszálunk a védekezésre, de most ugye csak az Arsenallal játszunk, így alkalmunk lesz gyakorolni a támadásépítéseket” – trollkodott a portugál, jelezve, hogy még mindig nem Wenger az öribarija.

A kezdőt majdnem teljesen a szurkolói óhajok mentén állította össze Mourinho. A Rojo – Lindelöf – Smalling belső védőhármas visszatapsolása logikus döntés volt, pláne mert a sérült Matics végül csak a padon kapott helyet, így kellett hátul a pluszprotekció. Valencia és Young elfoglalták a bérelt helyüket, a benga belga csatárunk is sajnos, de azon nyilván nem lepődött meg senki, ahogy Hernyó reaktiválásán sem (Fella még sérült.) A Marci-Rash páros feltolása viszont örvendetes fejleménynek tűnt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….